További hiánypótló írásokért látogass el a Médiavadász megújult oldalára!
Alább összefoglaló elemzés olvasható a „Hit Gyülekezete” nevezetű pszeudokeresztény vonulatról. A szekta a vallási tanok kiforgatása által véghez vitt folyamatos szellemi rombolása mellett erőteljes befolyással rendelkezik a hazai belpolitikára (történelmi egyházzá nyilvánították), a médiára (ATV népszerűsége, tematizációs hatalma) és egyre inkább az oktatásra (országszerte saját, államilag elismert iskolákat működtet). Az Izrael felé feltétlen és kendőzetlen lojalitást mutató szervezet feladata a magyarság egy részének „vallásos” hangolása a zsidó-szabadkőműves hegemónia kritikátlan támogatására, illetve az ezt ellenző magyar érdekeket képviselők lejáratása, ellehetetlenítése, démonizálása. A „Hit Gyülekezete” a nemzetellenes külföldi hatalmak terebélyesedő trójai falova, amit nemcsak elutasítani kell, hanem komoly kritikával illetni. Feltétlenül szükséges hangsúlyozni, hogy minden valószínűség szerint ez nem kizárólag a „szentlélek” érintésére ugrándozó dilettánsok gyülekezete, hanem egy veszélyes, neoprotestáns álruhába bújt ügynöki szerveződés, aminek tevékenységére az eddigieknél sokkal élesebben oda kell figyelnünk.
A Hit Gyülekezetének és követőjének egyik döntő fogyatékossága, hogy fájóan vak a szellemi igazságokra, és hogy nem képes túllátni az anyagi világ jelenségein. Noha állítása szerint megingathatatlanul hisz Istenben, hitére lépten-nyomon ebben a világban keres igazolást: abban a világban, amely mulandó, és ami e természetéből adódóan szükségképpen romlásra ítélt. Nem kell túlzottan éles szeműnek lennünk ahhoz, hogy belássuk, milyen sötét befolyások által mozgatott korban élünk. Ebből kifolyólag, ha valaki Istennek és Szent Birodalmának létét a mai társadalmi, politikai és kulturális folyamatok alapján szeretné igazolni, annak igen csak feje tetejére kellene állítania a dolgokat, hiszen a modern világban minden megtalálható, leszámítva azt az Istent, akit manapság igen kevéssé tisztelünk rangjához méltóan.
A Hit Gyülekezetének vezetője vagy híve a felvázolt problémát nem tudja, vagy nem akarja észrevenni. Akár jó-, akár rosszhiszeműen úgy véli, hogy a történések Isten akarata szerint valók, amelyeket ezért teljes erőbedobással támogatnia kell. Ilyen például Izrael létének fenntartások nélküli elismerése, és bármilyen tettének harcos védelmezése. Látszólag Jeruzsálem újra virágzásnak indult, és látszólag ezt a Biblia szentjeinek utódai hozták létre, és ez a látszólagosság éppen elég a gyülekezet döntő többségének a meggyőzésére.
Az egyszerű hívő először elfogadja a Szentírást, mint az egyetlen igaz kinyilatkoztatást, ami alapvetően helyes, de ezt követően mindent szó szerint értelmez belőle, amire aztán a világban keres és talál igazolást. A Hit Gyülekezetének veszélye, hogy bár egy hiteles forrást mutat fel, a helyes értelmezéshez már nem adja meg a kulcsokat. Ezért a hívő, mivel nem tanulta meg szimbolikusan értelmezni a szövegeket, a vallást – ahelyett, hogy azt saját benső lelki gyógyulása érdekében művelné – szinte kizárólag külső eseményekre vonatkoztatja, amelyeknek nagy izgalommal szurkol.
Mivel érzéketlen a spiritualitásra, lelkesedését az evilági eredményességből meríti, ami szemmel láthatóan a zsidósághoz köthető. A zsidókat isteníti és áldja (szó szerint!), mert azt képzeli, hogy a jogosan igényelt istenközeliség titkába ők avathatják be. Totálisan vak Krisztus egyik fő tanítására, amely éppen azt hangsúlyozza, hogy zsidónak lenni önmagában semmire sem garancia. Valami különös deviáció folytán Jézusnak nem fiúságát, hanem zsidóságát emelik piedesztálra, a tanítással éppen ellentétesen. Az Újszövetség számukra az Ószövetség igazolója, éppen fordítottja annak, ahogyan a valódi kereszténység közelít az Ószövetséghez. Éppen ezért van az, hogy a világuralomra törő szabadkőműves zsidóság igen közeli szövetségest lát bennük (vö. a nem régen megrendezett Jeruzsálem-napon történt zsidó-álkeresztény összeborulással).
Németh Sándor és nemzetközi zsidó szervezetek vezetőinek találkozója a „Jeruzsálem nap” nevű cionista rendezvényen.
A Hit Gyülekezete kihasználja és megvezeti a híveit, mert keresztényként éppen a keresztény tanítás lényegébe nem avatja be őket. Nem hangsúlyozza, hogy „Az én országom nem e világból való” (Jn 18:36), és nem ad útmutatást a tekintetben, hogyan haladja meg az ember azt a kicsinyes igényét, hogy a vagyon, a hírnév és ezekhez hasonló földi és anyagi igazolásokat keressen saját „nagyságára”. Megjátszott antirasszizmusa ellenére a legkomolyabb rasszista, hiszen egy bizonyos csoportot a többi fölé helyez, amelyet e kivételességgel ráadásul kizárólag evilági „érdemei” miatt ruház fel. Rasszizmusa ezért a szellem kétszeres elárulása: egyrészt azért, mert egyetlen rasszban látja csak meg az isteni küldetés véghezvitelének lehetőségét, másrészt azért, mert végső soron, bárhogy is csűrje-csavarja beszédeit, kizárólag anyagi síkon ítélkezik, csakis az anyagi érvényesülés, a biológiai születés és a fizikai hatalom alapján képes megítélni egy nemzetet vagy embert.
A Hit Gyülekezete arra az általános magyar életélményre épít, amely szerint minden gyűlöletes és unalmas, ami saját. Az embereket nem érdekli a kereszténység (jóllehet, mai voltát tekintve ez nem is csoda), sem a magyarság sorsa, nem érdekli az igazság, sokkal inkább meg akar döbbenni, és misztikus, izgalmas, megdöbbentő élményt kiváltó – de szellemi ébredéshez nem köthető – összefüggésekről akar hallani. A „hitgyülis” érzi, hogy „valami” készülődik, és ebbe a távolból érkező áramlásba aléltan be akar dőlni. Van egy tudattalan emóciója egy bizonyos, első ránézésre pozitív jelenséget illetően, amit megideologizál. Van egy groteszk vágya egy rosszul értelmezett Aranykor iránt, és a modern világ eseményeihez igazított szentírásra hivatkozva helyesli a ma kibontakozó folyamatokat.
De kérdés, hogy ez jó-e? Jó irányba tart-e ez az áradat? Becsülendő, ha az emberek szép és boldog életet akartnak magukénak. De ne feledjük el, hogy nemcsak az élet van, hanem az élet feletti is. És vajon az, aki csak az életben való boldogulást keresi, mit fog találni ott, a halálon túl? Lehet jó és igaz egy „szelleminek” mondott közösség, ami utóbbival nem foglalkozik, és ami bármilyen csúfos eszközt hajlandó felhasználni céljai elérése érdekében? Aki a külsővel igazolja a bensőt, és nem fordítva? Lehet-e hiteles az, aki először nem az „eget” keresi, hanem a földi Jeruzsálemet, amit földi (és sátáni terveket szövögető) emberek hoztak létre?
„Keressétek először Istennek országát” (Mt 6:33) – ezt üzenjük e közösség eszmélni hajlandó tagjainak.
