A madár az ász

Médiavadász

Médiavadász

Piaci fogások vagy valami egészen más? Sátáni szimbólumok hétköznapjainkban

2015. március 17. - MédiaVadász

Mostani bejegyzésünkben néhány gyanús jelenséget vizsgálunk, amik csak azok számára szemet szúróak, akik tudatában vannak annak, hogy véletlenek nem igazán léteznek, illetve akik tisztában vannak azzal, hogy világunkban élnek – mégpedig egyre nagyobb számban – olyan zavaros szándékokat képviselő emberek, akik valamifajta elborult indíttatásból kifolyólag az emberiség megrontásán fáradoznak megállás nélkül.

Ismeretes, hogy a márkanevek kitalálása, a reklámokban és videoklipekben használt szimbólumok, az újságok, tévécsatornák logói, a magazinok borítói és hívószavai, az internetes oldalak képei és fotói, a piaci termékek külalakja, az áruházak felépítése stb. rendkívül alapos és rengeteg anyagi áldozattal járó pszichológiai kutatásokon alapulnak. Ezen hosszú évtizedekig tartó kutatások alapján két alapvető jelentőségű felismerésre tettek szert. Az egyik az, hogy 1) lehetséges az emberekre a tudatalattijukon keresztül is hatni, a másik pedig az a tény, hogy 2) az ember számára kiemelt fontosságúak a szimbólumok, amik nagy hatóerővel bírnak az életében.

A tudatalattival való operáció új keletű, de semmi esetre sem tekintendő „fejlődésnek”, már ami az emberi tudatosságot és éberséget illeti. A szimbólumok használata, és az általuk történő közlés az ember számára kezdettől fogva adott volt (például a vallásokban), ezért az ilyen irányú megállapítások lényegüket tekintve semmi újat nem hordoznak. A döntő különbség a modern és a tradicionális szimbólumhasználat között ezért a tudatosság mértékében rejlik. Elemzésünkben ezért nem a szimbólumhasználat ellen szólunk – mely hibába a felületes összeesküvés-gyártók előszeretettel beleesnek –, hanem az azokhoz való modern viszonyulás ellen.

A vallások képviselőinek eredeti szándéka a szimbólumok által hordozott igazság megértetése és tudatosítása. A vallási szimbólumok mankókként szolgáltak az ember önismeretéhez, a természettel és a természetfelettivel való bensőséges viszony kialakításához, ami éles és öntudatos, tiszta és értő megismerésen alapult. Ma szokás azzal érvelni, hogy régen is a manipuláció és az egyszerű ember megvezetése volt a vallások elsőleges feladata, ami teljesen téves a szentszövegek és a költőien megalkotott rítusok által sugárzott lelki tisztaság fényében.

Ezzel szemben a szimbólumok modern manipulátorai arra törekednek, hogy intenzív hatást fejtsenek ki általuk az emberekre, ám anélkül, hogy az értés, a felfogás, az átlátás fontos műveleteihez hozzásegítenék az embert. Tudni kell, hogy a modernek a tradicionális szimbólumokból és használati módjukból merítenek, mivel felismerték, hogy azok rendkívüli hatóerővel bírnak az emberre. Ugyanakkor mindezt úgy teszik, hogy közben nem engedik az embert öntudatára ébredni.

Tanulmányunk arra mutat rá, hogy a mai nagy cégek, vállalatok logói, elnevezései nagy részben tudatosan történik, emellett nagy részük célja az emberek negatív befolyásolása és áthangolása az elnyomás perverz élvezetének megvalósítása érdekében (korábbi bejegyzéseinkben már utaltunk arra, hogy kik lehetnek ezek, és miért teszik ezt).

Lássunk most néhány példát. Induljunk ki a jól ismert „Hell” márkanévből. Magyar jelentése „pokol”. Logója a hagyományos ördögábrázolás: piros lény, szarvakkal, rosszban sántikáló mosollyal. Szlogenje: „Gives you power like hell.” – vagyis ha megiszod, pokoli erőd lesz.

hell_ng_new_logo.jpg

A sátán itala

A pokol a keresztény univerzum része. Ahhoz, hogy megértsük, miért alkalmazta ezt a képet a kereszténység, el kell dobnunk előítéleteinket és az alábecslés alapvető hibáját. A pokol és az ördög nem az „ijesztgetést” szolgálta: egy valós tapasztalaton alapuló jelzés volt, ami arra mutatott rá, hogy a természet törvényszerűségeinek megfelelően, aki elfelejt a szívében élő isteni tökéletesség útján járni, annak olyan eltorzult, beteg lelkület jár osztályrészül, amit a pokol torzszülöttei, az alvilág mindent átjáró poshadó melege és bűze képviselnek. A pokol egy tanítás része tehát, egy kép, amihez magyarázatot mellékelnek, és ami az erkölcsi vagy szellemi tökéletesedés egyik eszköze. Ezért a kereszténység esetében a szimbólumhoz minden esetben jár egy tanítás, amit az ember el tud helyezni magában, gondolkozni tud róla, és bizonyos elemeit fel tudja használni a maga hasznára.

the-archangel-michael-defeating-satan.jpg

Mihály arkangyal legyőzi a sátánt. Vajon miért nem látunk ehhez hasonló szimbolikával ellátott termékeket?

A modern piac urai, például a „Hell” esetében, kölcsönveszik ugyan a hatásos képet, de semmilyen magyarázatot nem adnak ahhoz, hogy az ember ezt a saját életébe pozitív formában beépítse. Ebből az következik, hogy a pokol képének felidézésével az emberben felelevenítik mindazon negatív töltetű érzéseket, gondolatokat, amikkel évszázadok során feltöltötték ezt a szimbólumot, anélkül, hogy egy átfogó rendben elhelyeznék, és megmutatnák a maga szerepét ebben a rendben. De a probléma nemcsak azzal van, hogy nem adnak hozzá tanítást, hanem azzal is, hogy egy negatív töltetű képet egy termék révén pozitívnak, megnyerőnek, finomnak, divatosnak, igényesnek, szükségesnek stb. mutatnak be.

energy_drink_satan.jpg

Az energiaitalok szlogenjének és márkájának összeolvasásával különös üzenetet kapunk: „Engedd ki a fenevadat, és égj el a pokolban!”

Ily módon akarva vagy akaratlanul, szándékosan vagy szándéktalanul, közvetve vagy közvetlenül elérik, hogy bűnökre, gonoszságra, kegyetlenségre, vadságra, szétszórtságra, rendetlenségre, lázadásra hangolják a vevőket. A módszer működik, hiszen a többség egyre elfogadóbb a sötét eszmékkel szemben, mivel úgy gondolja, hogy ha úgymond „globálisan” legitimizáltak egy márkanevet, az nem lehet más, csak jó. Eleinte kételkedik ugyan, de végül elfogadja.

lojalitas_kartya_rgb.jpg

Patás ördög a kedves kis drogéria („Rossmann”) logójaként, amit egy nő csókol. Kentaurként próbálják beállítani, de az ábrázolásmód (piros szín, szögletes idomok) sokkal jobban emlékesztet a föld alól (vízszints vonal) szarvával feltörő ördög képére.

A fentiek értelmében cseppet sem mindegy, hogy milyen szimbólumokat használunk, és hogy milyen szándékkal, mert nagy hatással lehet az emberek lelkületére. Az ördögöt egyre több helyen kiteszik a falakra, a villanypóznákra, a közterekre, a ruhákra, látni a tévében és hallani a rádió „dalaiban”. Különös, hogy a nagyrészt ateista és harciasan vallásellenes nyugati társadalom miért ragaszkodik ennyire egy vallási szimbólumhoz.

Ugyanígy tesz az „Apple”. Noha a készítők és tulajdonosok előszeretettel élnek olyan magyarázatokkal, hogy „ez jutott éppen eszembe”, a valóság igazából az, hogy az alma ábrázolása egy harapással az oldalán, félreérthetetlenül a bűnbeesés történetét ébreszti fel bennünk. Steve Jobs, a modern világ kikiáltott „zsenije” ily módon nem más, mint egy megtestesült kígyó, aki szépen csillogó termékét a kíváncsiakkal megkívántatja. Elhangozhat a kérdés, hogy ha ilyen rossz szándék vezérli, miért választ ilyen egyértelmű szimbólumot? Nos, éppen azért, mert tudomása van róla, hogy a szimbólumoknak és képeknek az emberre nézve nagy ereje van, és termékének eladásához olyan lelkületű embereket akar megnyerni, akik erősen függenek a világi hívságoktól. A szimbólum így hívó szóként illetve követelményként is értendő („aki megveszi, bűnös”; „gyertek bűnösök, vegyétek”).

silver-apple-logo.png

Szép, csillogó alma: első osztályú jegy a számítógépek és az internet kísértetvilágba.

De az igazi furcsaságot a 666 szimbolikája adja. Sok termék logója úgy lett megalkotva, hogy abban többé-kevébé rejtetten fellelhető legyen a 6-os szám. Tudvalevő, hogy a Jelenések könyvében esik erről szó:

„(...) senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. (...) A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” (Jel 13,16-18)

Meghökkentő, hogy bizonyos körök minden jel szerint komolyan veszik ezt az utalást, de ahelyett, hogy ellenállnának,  – rossz szándéktól, nyerészkedéstől vezérelten, félelemből vagy egyszerűen ostobaságból – behódolnak az ördögi követelésnek. Ha el tudjuk fogadni, hogy az alább felsorolt példák igazak, úgy abban bizonyosodhatunk meg, hogy a mai világban ténylegesen csakis azok lehetnek sikeresek és híresek az üzleti életben, a politikában, az emberek befolyásolásában, akik a 666-os számmal tanúságot tesznek deviáns hitükről. Ezen emberek karrierje, világi prosperálása annak köszönhető, hogy a szimbolika révén „megidézték” az ördögöt, iránta mutatott lojalitásukat nyomatékosítván.

heineken-666.jpg

Megfordítva és tükrözve a „Heineken”  „e” betűi a 666-ot adják ki. Belemagyarázásnak tűnne, ha nem lenne alatta a vörös csillag, a vérengző kommunisták máig be nem tiltott jele, ami eredetileg is – a fekete mágiával szoros kapcsolatot mutató – lefelé néző pentagramm volt. A reklámjaikban elrejtett üzenetek szintén a kép jogosságát támasztják alá.

Megjegyzéseinkkel nem pánikhangulatot szeretnénk kelteni, és nem is az összeesküvéselmélet-gyártók nagyrészt megszállott táborához akarunk csatlakozni, hanem rá szeretnénk mutatni arra, hogy ami a modern világban zajlik, az egy nagyon negatív és baljós irányba tart, és ezt többek közt ez a szimbolika is igazolja. Aki ehhez csatlakozik, aki ezekbe a termékekbe vak bizalmat helyez, aki ezen világhíres cégek vezetőit példaképnek tartja, az nem ismeri fel, hogy mindez nem érte szól, hanem ellene. Nem veszi észre, hogy egy embertelen és emberellenes modern világ építése zajlik körülötte, amiben csak azok érvényesülhetnek, akik elfogadják a Gonosz evilági uralmát.

vodafone666.jpg

Ajánljuk a „Vodafone” szimbolikájával kapcsolatos figyelemreméltó elemzést. A logóban egy egyértelmű 6-os található.

beats_icon.png

Kísértetiesen hasonlít ehhez a „Beats” ikonja, mely névnek külön érdekessége, hogy az utolsó két betűt megcserélve a „beast” szót adja ki, ami fenevadat jelent. (Egyik reklámjában, 0:13-nál a három 6-os egyszerre is megjelenik.)

A technikai civilizáció az embert egyre inkább egy virtuális térbe tolja, egyre távolabb taszítja a valóságos világtól. Ily módon igazából ellentétben azzal, amit állítanak magukról például az internetszolgáltatók és mobiltelefon-társaságok a közvetlen kapcsolatokat, a kapcsolódást, az egységet lehetetleníti el. Gépeken keresztül kommunikálni az emberi közvetlenség elhalását jelenti. Erre utal a következő érdekes és egyben ijesztő tény. Olybá tűnik, hogy az internethez való csatlakozás szintén csak akkor mehet végbe, ha a 666-os számmal úgymond megidézzük az alvilági erőket. A www a héber ábécé 6-os számértékű wav betűjének háromszori ismétlése, a Firefox nevű böngésző az angol ábécé számértékei szerint adja ki ugyanezt a számot, a Google Chrome-nál pedig közös körből kiinduló három egyenes vonal jelzi a három 6-os számot. Ez szintén jelzésértékű lehet számunkra abban a vonatkozásban, hogy az internet nem a mi testi-lelki-szellemi életünk harmonizálását szolgálja sőt, éppen ellenkezőleg.

hebrew.jpg

fox.jpg

tumblr_m9d10qqagg1rtr3kno1_1280.jpg

Az itt bemutatott érdekességeket még lehetne jócskán bővíteni. Mesék, filmek, videoklipek és reklámok tömkelegét lehetne felsorolni, ahol hasonló rejtett üzenetekkel élnek. A rövid tanulmány célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy tudatosabban és komolyabban kell hozzáállnunk mindahhoz, amit magunk körül tapasztalunk a hétköznapokban. Mert ne legyenek illúzióink, azok, akik ezeket a logókat megtervezik, és használatukat parancsba adják, nagyon is tudatosak. Az embert egyre kiterjesztettebb módon olyan negatív képekkel akarják körülbástyázni, amik teljesen elszakítják a tiszta, erkölcsös, tudatos élet lehetőségétől  olyannyira, hogy ehhez a szándékhoz képest a profitszerzés sokszor csak másodlagos jelentőségű.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mediavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr717275065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2018.11.04. 08:38:34

Elgondolkodtató cikk. Mondom ezt akkor is ha a példák egy jó része - márcsak a nagy számok törvénye alapján is - valószínűleg csak belemagyarázás.
süti beállítások módosítása