A madár az ász

Médiavadász

Médiavadász

És te voltál már űrlénnyel?

2017. szeptember 02. - MédiaVadász

Oldalunkon néhányszor már utaltunk a fajkeveredés szándékos népszerűsítésének problémájára. A keveredéssel az a fő gond, hogy egy többé-kevésbé élő struktúra lerombolásával áll kapcsolatban. Korábban még egyértelmű volt, hogy a rasszok között formai és minőségbeli eltérések vannak, amiket az egyén és a társadalom egészséges kibontakozása szempontjából fontos figyelembe venni. Mára néhány elszigetelt csoportosulást leszámítva ezen jelentős különbségeket senki sem veszi észre. A közfelfogásban ma már minden emberszerű faj egyenlőnek számít. Ám, ahogyan azt megszokhattuk az ördögi tervek vonatkozásában, a dolog itt nem áll meg. Az egyenlősítés a nyíltan emberalatti lényekkel kapcsolatban is megkezdődött. Mutánsokkal, torzszülöttekkel, űrlényekkel, orkokkal, démonfajzatokkal, pokollakókkal és robotokkal keverednek össze az emberek először csak barátilag, később pedig szerelmi kapcsolatok is szövődnek. A dolog kétszeresen is eléri a célját. Egyrészt a démonokhoz képest kevésbé lesz visszataszító a négerrel (vagy más, a miénktől idegen fajjal) való baráti vagy szerelmi kapcsolat gondolata. Másrészt az emberekben az infernális erők iránti megnyílást ösztönzi egyre nagyobb erőkkel.

Alább néhány képet válogattunk ki filmekből és számítógépes játékokból, hogy alátámasszuk ennek a borzalmas és roppant elterjedt tendenciának a valóságát.

guardians-of-the-galaxy-46-wtf-watch-the-film-saint-pauly_xpfz.jpg

A galaxis őrzői 2. (2017) Egy űrsuhanc összejön egy zöld takony színű űrlánnyal

warcraft_movie_review_shot2_0.jpg

Warkraft: A kezdetek (2016) Az emberek vezére és az ellenséges orklány románca 

shrek-and-fiona-in-love-wallpaper-1.jpg

Shrek (2001) A királylány és a mocsári szörny gyöngéd szerelme

magneto_mystique_kiss.jpg

X-Men: Apokalipszis (2016) Egy emberszerű és egy kevésbé emberszerű lény irigylésre méltó csókja

hellboy.jpg

Hellboy (2004) Egy emberi nő és egy démonfajzat

e7a21dca14f29a597be3d32687bdd567.jpg

Avatar (2009) Egy kékszínű vad macskalény összejön egy hasonló bőrbe bújt emberrel

scene-from-mass-effect.jpg

Mass Effect (2007) Az űr fenegyerekének és az egyik társának meghitt pillanatai az egyik számítógépes játékban, ahol te dönthetsz arról, hogy összejössz-e vele (már ha nem éppen ahhoz támad kedved, hogy hímneműekkel kavarj - mert hogy azt is lehet)

Sorolhatnánk még, de a dolog ennyiből is világos. Valami olyasmit akarnak velünk megkedveltetni, ami túlmegy az emberi sík határán. Korábban ez a határ a vad és primitív népeknél volt meghúzva. Most viszont olyan irányba mozdulunk el, amely alapján minden iránt szerelmet lehet táplálni, ami mozog. Állatokkal vagy torzszülöttekkel is kialakulhat az igaz szerelem, ami legalább olyan szép, mint bármelyik más. De vajon miféle világ fog kikerekedni abból, ha a felnövő generáció ilyen lényeket fog majd ideálisként kezelni?

A bejegyzés trackback címe:

https://mediavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr412799164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása