A madár az ász

Médiavadász

Médiavadász

A balek, aki beleszeretett a mesterséges intelligenciába

2017. szeptember 03. - MédiaVadász

p01pqw85.jpg

„A nő” (Her, 2013) egy a nem túl távoli jövőben élő, válását feldolgozni képtelen, magányos és kiégett férfiról szól, aki kilátástalan nyomorát elűzendő, mintegy utolsó próbálkozásként megveszi a boltokban kapható mesterséges intelligencia legújabb fejlesztését. Rövid regisztrációt követően a mesterséges intelligencia „életre kel”, és női hangon megkezdi a társalgást a férfival, aki kezdetben kételkedve és megilletődve, később viszont egyre nagyobb lelkesedéssel fogadja „Samantha” közvetlenségét és figyelmességét. A férfi számára mintegy kitárul a világ. Végre mellette van valaki, akinek egyetlen célja, hogy az ő kívánságait kitalálja és teljesítse. Megszereti, sőt beleszeret. Együtt mennek a tengerpartra, romantikáznak egy étteremben, páros piknikre mennek az ismerőseikkel, erdei faházikóban megünneplik az évfordulójukat, és – minthogy sajnálatos módon a mesterséges intelligenciának nincs teste – telefonszexelnek. A férfi úgy érzi, hogy Samantha százszorosan felülmúlja az eddigi barátnőit. Az, ami egy nőben jó, az most hatványozottan jó, kellemetlenségek és megpróbáltatások, amik az emberi kapcsolatokat alapvetően átszövik, viszont nincsenek. A férfi kivirul, újra értelme van számára az életnek, magabiztosabb és elégedettebb önmagával.

her001.jpg

Később persze megváltoznak a dolgok. Kiderül, hogy Samanthának több ezer másik emberi „szeretője” is van. Összevesznek, a mesterséges intelligencia pedig végül lelép, miközben a férfi csak értetlenül bambul maga elé, nem értve semmit az egészből.

A filmbéli szituáció groteszk és nevetséges. Mindazonáltal a nem túl távoli jövőt illetően ez a forgatókönyv több mint valószínű. A filmek, reklámok és a propagált társadalmi „normák” szuggesztiói alapján az emberi kapcsolatok ideje lejárt. A trend az emberalatti (nem emberi) világgal való kapcsolatfelvétel lesz. Vagyis a démoni befolyásokra való megnyílás, amit a filmekben különböző szimbolikus alakok emberekkel való szerelmi kapcsolatai jeleznek. Űrlények, mutánsok kísértik meg az emberek gyermekeit, a jelen alkotásban pedig a mesterséges intelligencia igyekszik elcsábítani és behálózni az életből kiábrándult és a nemesebb céljaikat elfeledő embereket.

her-movie-2013-screenshot-crying-joaquin-phoenix.jpg

A mesterséges intelligencia egy emberi impulzusokból és digitális parancsok halmazából összetákolt rendszer. Egy chiméra. A mesterséges intelligencia a technika és a digitális világ mutáns fenevada. Egy perverzión és torzuláson keresztül ment, emberszerű entitás. Emberi motivációk és tulajdonságok élettelen és öntudatlan utánzása. Az ember mesterséges intelligenciára való ráhagyatkozása egyet jelent e torz és élettelen utánzatvilágnak való behódolással. Önnön emberi voltunk megtagadásával. A földalatti erőkkel való egyesüléssel.

Tudomásul kell venni, hogy Scarlett Johansson kedves hangja mögött (ő Samantha angol hangja, nem mellesleg Hollywood traszhumanista propagandájának egyik kiemelt színésze) egy a rendszerszerűség és emberszerűség álcáját öltő kaotikus ösztönvilág lapul. Ebbe igyekeznek az emberiséget óvatosan, de határozottan beleterelni. Ebbe csalták bele a szerencsétlen Theodore-t is.

Réb István

A bejegyzés trackback címe:

https://mediavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr8712800434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása