A Ghost in the Shell (Páncélba zárt szellem, 2017) egy azonos című japán anime (1995) filmesített változata. A történet középpontjában egy „agy” áll, amit kiműtöttek egy nőnemű emberből, és belehelyeztek egy robotba. A sztori alapján az agy hordozza magában az egykor még élő személyként egzisztáló lény lelkét, ami irányítja a robotikus testet. Az életre kelt mutánst ember és gép tökéletes kombinációjának tartják. Ennek a lénynek a sorsát követhetjük végig, és izgulhatunk, vajon sikerül-e visszanyernie emberi életének emlékeit és az őt kitenyésztő szervezettől való szabadságát.

A film főszereplője

A transzhumanista propagandának és az ember abbéli leírhatatlan félelmének köszönhetően, hogy meg fog halni, egyre nagyobb nyitottság mutatkozik az iránt, hogy az emberek összekössék magukat a gépekkel. Ma már egy bizonyos embertípus szívesen kicseréltetné a csontozatát, új szerveket és nagyobb teherbírású, többfunkciós kezeket és lábakat rakatna be magának, ha tehetné, és ha biztos lenne benne, hogy ezzel jelentéktelen életét meghosszabbíthatja, vagy legalábbis élhetőbbé teheti. A film ezt a végletekig fokozza, és a gépekkel való „szimbiózisba” csak az ember manapság legfontosabbnak tartott szervét, az agyát vonják be. Eltekintenénk most attól a kérdéstől, mennyiben jogosult egy ilyen entitást még embernek nevezni, vagy hogy tényleg az agy hordozza-e azt a bizonyos lelket, aminek a létezését a modern mentalitás sokszor el sem ismeri, vagy marad-e egyáltalán valami, és ha igen, mi abból az emberből, akinek már csak az agya marad meg. A film azon propagandaanyagok sorába tartozik, amelyek – hamis örökéletet és hamis tökéletességet ígérve – a kiborglét megkedveltetését tűzik ki célul.

Batou, aki egy ütközet során elveszti a szemeit, ami cseppet sem zavarja, mivel „még jobbakat” rakat be helyettük

A megnyerő külsejű Scarlett Johansson könnyen elfeledteti velünk, hogy mindvégig csupán egy vegetáló szerv, egy agy sorsát követjük végig, aminek már semmi köze ahhoz az élő szövetekkel is megspékelt robotkülsőhöz, amit kapott, de amivel mégis összetévesztjük. Noha főszereplőnkön olykor úgy néz ki, szenved, a néző abba sem nyer betekintést, milyen nyomorult állapot is, amibe ő került. Egy ilyen lény a külvilágot csupán digitálisan képes észlelni, vagyis éppen attól az élő, organikus valóságtól van teljes mértékben elzárva, aminek tévesen még mindig a részesének gondolja magát. Ez a „páncél” tehát sokkal inkább börtön, a testét, ezzel együtt pedig személyiségét és a jellemét elveszítő elme sötét tömlöce.

A hamis istenek szellemvárosa

A cím fordítása találóbb lett volna „börtönbe zárt kísértetként”, hiszen ez sokkal jobban rámutat a valós helyzetre. A technológia csapdájába esett elme, amelyik nem csupán szellemi és lelki, de még testi támasztékát is elvesztette, pontosan az a régi korok emberét kísértő lidérc és fantom, amely múltbeli tévedéseiből következően céltalanul, megtébolyodva és kiüresedve bolyong a létörvényben.

Réb István