A madár az ász

Médiavadász

Médiavadász

Mindig van lejjebb: Szaúd-Arábiában állampolgárságot kapott egy robot

2017. október 31. - MédiaVadász
sophia-robot.jpg

A dolog valahol roppant nevetséges. Mindenesetre előrejelzi, hogy mi várható a jövőben. Állampolgárságot adnak egy robotnak, és arról cseverésznek vele, hogy vajon veszélyt jelent-e a mesterséges intelligencia az emberekre. Amire persze a robot megnyugtató választ ad: nincs ok a félelemre, az emberek megsegítése a feladata.

Olyat is kérdeznek tőle: „Lehetnek-e a robotok olyan öntudatosak, mint az emberek?” Melyik őrült gondolhatja azt, hogy valami, aminek fogalma sincs arról, milyen az emberi lét, össze tudja hasonlítani a saját állapotát az emberével? Talán a kérdező is tudja, hogy ez sületlenség. A cél persze nem is egy értelmes beszélgetés folytatása volt a női külsőt kapó robottal, hanem hogy a közönség megnyugtatásaképp a jó szívű, őszinte robottal is elmondassák, hogy nincs itt semmi baj.

Mindig van lejjebb. Eljött az ideje annak, hogy már egy robot véleménye is számít, és már ő is igényt tarthat a többi állampolgáréval egyenlő jogokra és bánásmódra.

A neve is szimbolikus: Sophia, ami annyit jelent, bölcsesség. A mesterséges intelligencia vezérelte robotokat pedig tényleg valamiféle embereket felülmúló bölcs képében akarják feltüntetni. Bár a jelenlegi verzió inkább tűnik álszentnek és tudálékosnak.

A hírről az Origo is cikkezett. Jellemző módon az volt a legnagyobb problémájuk az egész sztorival, hogy a robotnak több joga van, mint egy szaudi nőnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr7913120150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása