Hogy mi az, ami mindenféleképpen kiderül számunkra az október 2-ai népszavazásból és az ennek kapcsán kialakult tébolyból, azt a South Park Garrison bácsijának evolúciós elméletet illető tömör és velős válaszát parafrazálva tudnánk összegezni:
„a demokrácia egy baromság”.
A vélemények és az érdekek ilyen zűrös kavalkádjával a társadalmi folyamatok iránt érdeklődő ember már régen találkozhatott. A „démonokrácia” őrülete tetőfokára hágott. Van itt minden, és garantáltan annak az ellenkezője is. A sok opció láttán a nép bambaképű fia azt se tudja, hogyan éljen azzal az egy szem vokssal, amivel „kegyesen” megjutalmazta őt a népet „sötétségből”, „elnyomásból” és „nélkülözésből” kiemelő modernitás.
Az egyik tábor azt mondja, hogy ne szavazz, mert igazából másról kellene szavazni. A másik tábor szerint fontos lenne szavazni az adott kérdésben, de mivel „azorbán” találta ki, ne menjünk el, hiszen az „megalkuvás” lenne (mondják ezt természetesen azok, akiknek életük legnagyobb része megalkuvás). Van aztán a „haladáspárti”, „fel- és már-már megvilágosodott” csoport, amelyik „igen” voksra buzdít, és van egy másik, amelyik ugyan a „nemet” javasolná, de „azorbán” miatt csak azért is az „igent” ikszeli be. Egy újabb tábor párthűsége vagy a „döntési jog” illúziójához való ragaszkodása miatt az „élete árán is” „nemet” fog ikszelni. Szintén újabb szerveződés ugyancsak „nemet” fog ikszelni, na de nem „azorbán” miatt, hanem mert az ország érdeke szerinte ezt diktálja. Aztán ott vannak a „géniuszok”, akik egy „isteni sugallat” hatására kitalálták, hogy érvénytelenül fognak szavazni, költőien érzékeltetve ezzel, hogy a probléma ugyan érdekli őket, de a kormánypropagandához nem kívánnak asszisztálni. Megint mások, az érvénytelen szavazást megfűszerezvén, mindkét lehetőséget bepipálják, mert a „feltartóztathatatlanul fejlődő” Európához épp annyira szeretnének szervesen tartozni, mint amennyire el akarják kerülni a „terrorizmust”. Mindennek tetejébe ott a tény, hogy a népszavazás nem is arról szól pontosan, amiről mondják, ráadásul, bármi is legyen az eredmény, azt minden további nélkül semmisnek tekinthetik.
„Ez nem igazi demokrácia” – mondhatná e sorok láttán egy méltatlankodó szavazó. Én pedig azt mondom, hogy ez az igazi demokrácia. Karnevál és vurstli, kocsmabölcsességek és fejetlenség a köbön. Káosz, széthúzás, civakodás, értetlenség. A történet legnagyobb balekjai pedig nem is a szavazók, hanem azok az öntömjénező hitszónokok, akik tényleg elhiszik, hogy van beleszólásuk a dolgokba, és hogy bárki is kíváncsi az ő „világmegváltó” ötleteikre. Akik tényleg elhiszik, hogy a hülyeséget ki lehet gyomlálni a demokráciából, hogy a „minden vélemény számít” elve bármiben is pozitív eredményt szülhet, hogy „elég a rendszeren belül változtatni” és – ami a kedvencem – hogy „a demokrácia jobb lehet ennél”. Pedig a demokrácia maga ez, és mindig ez is marad: veszekedés, mutogatás, asztal csapkodás, dáridó, tánc, pofonok, pletyka, csábítás, árulás, zsonglőrök, vattacukor és részegség, őrjítő és megveszekedett részegség mindenek felett.
Réb István
