Összegyűjtöttünk néhány reklámot, amelyek a virtuális szemüvegek népszerűsítésével kapcsolatosak. Azon túl, hogy a reklámok megpróbálnak eladni nekünk valamit, ily módon profitot termelni, mögöttes üzenetekkel is bombáznak bennünket. A most következő rövid reklámelemzések ezekre a háttérben megbújó sugalmazásokra igyekeznek rámutatni. (A korábbi reklámok, amikről már írtunk, azt szuggerálták, hogy a virtuális szemüveg által „legyőzhetjük a félelmeinket”.)

Az első reklám egy struccról szól, aki egy családi házhoz téved, és ahogy a reggeli maradékát csipegeti, az asztalon hagyott Samsung VR szemüveg valahogy a fejére kerül. A szemüveg azt a képet tárja elé, mintha a felhők között repülne. Ezt követően a fején lévő szemüveggel éjt nappallá téve futkározik, kitárja a szárnyait, és egyre inkább elhiszi, hogy képes repülni. Végül, strucc társai legnagyobb megdöbbenésére a magasba emelkedik. Ekkor megjelenik a reklám sokat ígérő üzenete:

„Létrehozzuk, amit lehetetlen létrehozni… hogy megtehesd, amit lehetetlen megtenni.”

A reklám azt akarja sugallni, hogy aki megveszi ezt az eszközt, az olyan dolgokra lesz képes általa, amit addig elképzelhetetlennek tartott. Azt ígéri, hogy a szemüveg használata révén nemcsak a virtuális térben, hanem a való életben is új képességekre tehetünk szert, illetve képessé válunk féltve őrzött vágyaink beteljesítésére. Nos, a struccról nem csak az közismert, hogy nem tud repülni, hanem az is, hogy „homokba dugja a fejét”, vagyis azt hiszi, hogy bizonyos problémák elől elmenekülhet, ha egyszerűen nem vesz róluk tudomást. Hasonlóan viselkedik a virtuális világba beletemetkezett ember is, aki a való élet kihívásai és próbatételei elől menekül ebbe a látszatvilágba.

A következő reklám egy gyermek születésével kezdődik, akit apja egyből lefényképez, és akit eleve a telefonján keresztül tekint meg. Ez egy szimbolikus utalás arra, hogy az újabb generáció már nem annyira a valós életbe, mint inkább a virtuális életbe fog beleszületni. A következő jelenetben egy kislány a víz alatt egy tengeri lényt lát, ám kiderül, hogy barátnője viccelte csak meg azzal, hogy okostelefonján lejátszott egy videót. Ez a jelenet azt mondja, hogy az új generáció sokkal közelebbi kapcsolatot fog ápolni a virtuális jelenségekkel, mint a valós természettel.

A következő jelenetekben is gyerekeket látunk. Az egyik okosórájával vásárol, a másik a telefonon keresztül figyeli, ahogy apja 3D-s fényképezőjével a sarki fényt fotózza, aztán iskolás gyerekek 3D-s szemüvegen keresztül tanulják az őslénytant, mintha jelen lennének a dinoszauruszok között. A szlogen:

„Ami a lehetetlent jelenti az egyik generációnak… az a normális a másiknak.”

Mondani sem kell, hogy ez az igazság csak arra a hagyományellenes, minden szellemi igazságot megtagadó világra érvényes, amely fellázadt azon évezredes normák ellen, amelyek az állandóságot, a rendet és a szellemi tudás átadását biztosították egy civilizációban. És amely a fejlődés címszava alatt generációról generációra egyre jobban eltávolítja az embert az egykoron birtokolt, tradicionális ismereteitől.

A következő reklámban a telefon képernyőjén különböző jeleneteket látunk. A jelenetekben megjelenő figurák átalakítják a telefon kinézetét. Eltüntetik róla a gombot és a keretét, egy szimpla képernyővé alakítják át a telefont, ami így még jobb látványt eredményez, és jobban azt a képzetet kelti, mintha nem lenne különálló a környezetétől. Ez a reklám azt sugallja, hogy a virtuális világ egyre nagyobb hatással lesz emberi világunkra, és mintegy be fog törni életünkbe, és valóságunk szerves részét fogja képezni.

Egy másik reklámban újabb és újabb világokba lépünk be a telefonon keresztül, miközben nyugodt hangon a narrátor azt mondja, hogy a telefon „megnyílik, amikor meglát”, „a világodat végtelenül nagyobbá teszi”, „egy intelligens barát, aki megismer téged, és megérti a körülötted lévő világot”, „otthonodat még otthonosabbá teszi”, „mindenhová elvisz, ahová csak akarod”, és hogy mindez „végtelenül nagyszerűvé” teszi ezt a telefont. Arról persze a reklám nem beszél, hogy ez az új valóságba vezető kapu nem biztos, hogy az a világ, ahova az ember eredetileg el akart jutni.

A következő reklámban egy technokrata család tagjai a nemrégiben piacra dobott készülékekkel ajándékozzák meg egymást. Mindenki végtelenül boldog. A mottó:

„Ez nem csupán ajándék… ez egy lehetőség.”

De vajon mire nyújt lehetőséget? Minden bizonnyal arra, hogy részeseivé váljunk a Samsung Galaxy által életre keltett hamis édennek, a Paradicsom kígyójának álságos ígéreteinek.

Egy újabb videóban, minden bizonnyal fizetett színészek eljátsszák, milyen nagyszerű dolgokat látnak a virtuális szemüvegben, megkívántatva a nézővel, hogy ő is kipróbálja.

Egy újabb videóban egy ember megtalál egy gyanúsan egyedül hagyott VR szemüveget, amit felvesz, és elakad a lélegzete. Megfeledkezik a külvilágról, és teljesen belefeledkezik a virtuális tér által kínált programokba, amik láthatóan olyan élményeket váltanak ki benne, amelyekhez foghatót még soha sem tapasztalt. Persze magasrendű, kivételes élményekben a technikai eszközöktől nem függő ember is részesülhet. Ezekben a videókban viszont mindig úgy állítják be, mintha a valóság szürke, unalmas, korlátolt és egysíkú lenne, amibe az életet, a színt, az élményt a telefonok, a 3D-s fotózás és a virtuális szemüvegek hoznák el.

Ebben az utolsó videóban pedig a virtuális szemüveg a házsártos feleség távolságtartására is megoldást vél nyújtani. Még ebből a bugyuta reklámból is kiderül, hogy az ilyen készülékek csak tovább mélyítik az emberek közti feszültséget, illetve elodázzák a problémákkal vagy például a felelősséggel való érdemi szembesülést.

Érzékelhető, hogy ezek a reklámok nem pusztán a legújabb technikai kütyüket igyekeznek eladni. A virtuális világot akarják elfogadtatni velünk. Normálisként igyekeznek feltüntetni jelenlétüket az emberi életben. Arra akarnak ezek a reklámok megtanítani, hogy fogadjuk el, hogy együtt kell élnünk ezzel a jelenséggel, sőt, hogy a virtuális valóság jobbá és teljesebbé teszi életünket. Valójában ezek révén csak egyre jobban eltávolodunk a valóságtól, miközben képességeink is egyre jobban elsorvadnak, mert minden önálló erőfeszítést áthárítunk ezekre a gépekre.

Ha megfigyeljük, milyen súlyos deviációkhoz vezetett, milyen durván átalakította a normális emberi viszonyokat, látásmódot és életvitelt a televízió megjelenése, a VR szemüvegek esetében ez csak fokozódni fog. Ugyanis ebben esetben egy fejre illesztett, személyre szóló tévéről beszélhetünk, amely még közvetlenebbül fogja manipulálni hordozóját.

Réb István