A madár az ász

Médiavadász

Mi a gond a szuperhősfilmekkel?

2019. július 26. - MédiaVadász

szuperhos-borito08.png

Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.

A szuperhősfilmek az utóbbi időkben sosem látott népszerűségnek örvendenek. Olyannyira, hogy sokszor még azok sem tudnak teljesen kikerülni a hatáskörükből, akik nem igazán rajonganak a műfajért. Ezek az alkotások azonban minden vélt vagy valós érdemük ellenére számos zavaró tényezőt tartalmaznak, amiket hét pontban összegyűjtöttünk nektek. Lássuk közelebbről, amiről kevésbé szokott szó esni: mik a szuperhősfilmek hátulütői?

7. Minél több hős harcol minél látványosabban minél nagyobb főellenség ellen

d6ivepguwai8iqq.jpg

A világban megfigyelhető egy általános tendencia: nem elég egy jó sportolót, egy jó színészt, egy követendő példaképet ismerni és szeretni. Tobzódni akarunk bennük! All-star meccseket akarunk, filmeket nézni, amikben még a mellékszereplők is főszereplők, vetélkedőket látni, ahol a győztesek győztesi mérik össze erejüket! Modern Olimposzt szeretnénk teremteni, a magunk mentalitására formált istenekkel megtölteni szegényes, mohó, szüntelenül újra vágyó fantáziánkat. Sajnos a nagyság e habzsolása közepette még arra az egy karakterre sem tudunk figyelni, aki valamilyen oknál fogva megragadott minket. Ha akad is egy jól kidolgozott, az átlagnál komolyabban vehető szereplő, ezt megfojtja az akció, a pörgős események láncolata, és a többi hőskomplexusban szenvedő nagyágyú játékideje. Időnként előfordulhat, hogy két dudás mégiscsak jól mutat egy csárdában... na, de tizenkettő? Alapelv, hogy a mennyiségi növekedés együtt jár a minőség romlásával. És valóban: a marhulós poénokon, a vagánykodó beszólásokon, az általában nagyon túlértékelt látványon vagy a legtöbbször rettentően unalmas csihipuhin túl ezek a filmek nem tudnak semmilyen igazi értékkel gazdagítani. Ez éppúgy igaz a nagyközönség által jobban kedvelt X-Men vagy Bosszúállók részekre, mint a többek szemében rosszabbul szereplő – valójában nézhetetlenül pocsék – Igazság Ligájára.

6. A szuperhős volt túlhangsúlyozása

57859-komiksy_dc-genri_kavill-lois_lejn-liga_spravedlivosti-chelovek_iz_stali-2560x1440.jpg

Egyedi jelmezek, köpenyek, csillogó páncélok, maszkok, fegyverek, titkos alteregók, különleges képességek – nem tagadjuk, van bennük valami magával ragadó. De nem lehet, hogy a külsőségek erőltetése éppen a belső lényeg hiányát akarja elrejteni? Nem lehet, hogy ezek a karakterek érdektelenek, unalmasak, egysíkúak lennének a jelmezük és a különleges képességük nélkül? A kevesebb olykor több. Épp ezért a szemünkben sokkal megnyerőbbek és komolyabbak azok a filmek, amik félig-meddig megpróbálnak kilépni a műfaj keretei közül, vagy inkább csak annak határain mozognak. Például ott a Sebezhetetlen (2000) főhőse, aki erejét tekintve nem különbözik látványosan a többiektől, egyenruhaként is egyszerű esőkabátot hord, és megmérettetései sem rugaszkodnak el túlzottan a valóságtól. (Sokak szerint nagy kár volt ezt a szépen lekerekített történetet egy folytatással agyon vágni [Üveg – 2019]). Vagy a Birdman (2014) főszereplője, aki nemhogy a világot nem készül megmenteni, de egyenesen menekül e hiúságát tápláló kísértéstől. Sőt, a filmből valójában az sem derül ki egyértelműen, tényleg rendelkezik-e bármilyen kivételes adottsággal. Nem vagyok a Logan (2017) rajongója, de az X-Men világ is sokkal szerethetőbbnek tűnik ebben a filmben azáltal, hogy emberközelibbé és valósághűbbé tették a történetet és a karaktereket. (Bár ki tudja, lehet, csak az volt benne olyan megnyerő, hogy végre ez volt az utolsó Farkas film Hugh Jackmannel.) A hős sokszor hitelesebb, ha nem csap akkora felhajtást maga körül, és nem igyekszik szájbarágósan tudatni velünk titulusát. Így hihetőbb, hogy nemcsak a feltűnési viszketegség és a közhelyes szuperhős célok motiválják, hanem őszintén, hátsó szándék nélkül vállalja a küldetését.

5. Megmenteni a világot x-men-apocalypse-en-sabah-nur_0_0.jpg

Mi igazolhatná jobban egy szuperhős elengedhetetlen fontosságát, mint az, ha megmenti a világot? E misszió mellett minden egyéb tett eltörpülni látszik. De vajon tényleg arra kellene leginkább felnéznünk, aki a Föld elpusztítására szakosodott behemótokkal harcol és életek millióit menti meg? Sokszor hallani, hogy észrevétlen, kis tettekkel is lehet nagyot cselekedni. Ha erős túlzás is lenne mindenkit hősnek nevezni, aki átsegít egy idős nénit a zebrán, itt az ideje, hogy többé ne a gigantikus összecsapásokhoz és grandiózus tervekhez kössük a hősiesség fogalmát. Máskülönben abban a hiszemben fogunk élni, hogy amíg nem veszünk részt világmegváltó küldetésekben, nem is tettünk igazán érdemlegeset. A helyes és igaz melletti következetes kiállás hősies kiállás marad, akkor is, ha csak szóban vagy írásban vagy a nagyvilági eseményektől viszonylag elszigetelten történik meg, látvány és nagy számok nélkül. Egy olyan fényteli tett, ami ideális esetben az életek megmentését vagy a főgonosznak kikiáltott lény legyőzésének jelentőségét is jócskán meghaladhatja.

4. Női szuperhősök

captain-marvel-gamora-and-scarlet-witch.jpg

Ne kerteljünk, a női szuperhősök nevetségesek. De még mielőtt valaki félreértené: nem azért nevetségesek, mert nők, hanem azért, mert azzal, hogy szuperhős gúnyát húznak rájuk, éppen hogy női méltóságuktól fosztják meg őket. (Tegyük hozzá, a legtöbb szuperhősruhában a férfiak is rossz bohócnak tűnnek.) Bármennyi filmet is dugjanak az orrunk elé, ami arról szól, miként rúgja szét a férfiak seggét egy nő egymaga, ez ugyanúgy hiteltelen marad. Nem beszélve arról, hogy nőietlen. Egy nő nem azért lesz tiszteletreméltó, mert tökélyre fejlesztette a pörgőrúgás művészetét. A formás idomain túl nem igazán látom be, mi haszna egy macskanőféle karakternek, vagy a színésznő bájos együgyűségén túl van-e még más érdekessége is Wonder Womennek. Hogy a zsigerből ellenszenves Marvel kapitányról, a női felsőbbrendűség ügyeletes ikonjáról ne is beszéljünk, akinél már csak az őt játszó színésznő visszataszítóbb. Valójában a női szuperhősök legtöbbször csupán eszközök a feminista ige terjesztésére. De jó, ha újra és újra leszögezzük: a feminizmus nem egyenlő a valódi női értékek képviseletével, inkább azok bugyuta, parodisztikus, férfiminőségekkel keveredő kifejeződése.

3. Különleges képességek szerzése balesetek, mutációk vagy technológiai beavatkozás következtében

watchmen.jpg

Noha általánosságban nem igen hallunk pozitív kimenetelű balesetekről és mutációkról, a szuperhősfilmekben rendre megesik, hogy végzetes balesetek vagy biológiai rendellenességek különleges képességekhez juttatnak egy-egy szereplőt. Villám, Pókember, Hulk, Dr. Manhattan, Fantasztikus Négyes, a teljes X-Men gárda – sokáig sorolhatnánk még a listát. Talán úgy tűnhet, hogy felesleges ezen fennakadni, hiszen ez csak fikció, azonban ezekkel üzennek is nekünk valamit: azt, hogy a nagyság magától is megjelenhet. Nem kell erőfeszítéseket tenni érte. Elég a véletlen átláthatatlan összjátéka ahhoz, hogy szuperhős legyen valaki. Elég egy balul elsült tudományos kísérlet, egy szerencsés genetikai módosulás, vagy néhány menő kütyü beszerzése és testbe építése, hogy bekerülj a hősök csarnokába. Azt láthatjuk az esetek többségében, hogy a képességek nem a szereplők benső méltóságából fakadnak, és nem is kell megharcolniuk értük: csak úgy véletlenül megkapják őket. Vagyis itt egy fordított logika érvényesül: nem a hősök szellemi nagyságából ered a képességük, hanem a képességükből következtetünk a nagyságukra. Ez viszont alapjaiban ellentmond a hős hagyományos értelmezésének, ahol a mágikus képesség nem központi elem, csupán járulék, az önmagában is fennálló benső nagyság természetes kivetülése.

2. A szuperhős történetek összekeverése a mítoszokkal

33983756ed49e9890c99e6483cac6392.jpg

Első rátekintésre úgy tűnhet, a szuperhősök a tradicionális világ isteneinek, titánjainak, lovagjainak, védőszentjeinek modernkori megfelelői. Thor egy az egyben egy ógermán istenség képregényváltozata. Villám nagyon hasonlít az ógörög mitológia Hermészére. Superman pedig a letűnt civilizációk napisteneire, Mózesre, sőt sokszor egyenesen Jézusra próbál hajazni. Ám valamennyien alulmaradnak a hagyomány alakjaival szemben abban, hogy nincs semmiféle kapcsolódási pontjuk a transzcendenssel. Persze nem szükségszerű, hogy minden szuperhőst nagy metafizikai összefüggésekben tudjunk értelmezni, de azt jó tudni, hogy a kiindulási alaphoz képest ez komoly visszaesés. Ugyanez mondható el a történetekről is, amelyek már nélkülözik a szellemi tanításokat. A szuperhős sztorik célja a puszta szórakoztatás, vagy legfeljebb valamilyen lapos erkölcsi üzenet közvetítése. A mítoszokkal szemben javarészt egyéni fantázián, esetleg szimbolikus történetek eltorzított visszaadásán alapulnak. Supermannél az istenek mennyei eredete űrbéli eredetre módosul, az isteni Thor a Marvel univerzumban nem több egy nagyon erős és beképzelt embernél, de még a Dr. Manhattan-féle mindenható figurák sem képesek igazán embervoltukon túlemelkedni (sőt, ez utóbbi különleges képességei ellenére még az életunt nihilizmus állapotát sem képes meghaladni). Leszámítva néhány kivételes jelenetet, a szuperhősök nem rendelkeznek emberi életen túlmutató perspektívákkal, éppen ezért, még ha van is bennük valami szerethető, különböznek, mi több, határozottan elmaradnak a mitikus hősöktől.

1. A műfaj a kor ideológiájának rabságában

3.jpg

A szuperhős történetek komolyabb kibontakozásának útjában sokszor korunk meghatározó ideológiája áll, ami legtöbbször teljesen beárnyékolja ezek legérdekesebb vonásait. Légy az evolucionizmus híve (X-Men), légy technokrata (Vasember, Kiborg, Vízió), gyúrd magad hülyére (Aquaman, Hulk, Farkas), hirdesd a feminizmus igéjét (Wonder Woman és amazonjai, Marvel kapitány), légy Amerika és a demokrácia elszánt védelmezője (Amerika Kapitány), válj a másságot elfogadók bajnokává (X-Men, A galaxis őrzői, Fekete Párduc, betervezett homoszexuális szuperhősfilmek), fejleszd magad a trollkodás mesterévé (Deadpool)! Képességek ide vagy oda, maradj csak meg a jól bejáratott materialista szemléleted biztos talaján! Ezekhez képest felüdülés látni olyan ritka arcokat, mint a Watchmen liberalizmus ellenes és antikonformista Rorschachja, aki kicsit felkavarja a többnyire polkorrekt és szemléletileg a többséghez igazodó szuperhősök rossz szagú állóvizét. Ezek pont olyan normalitás ellenes célok és jelszavak, amelyeket egy szuperhősnek figyelmen kívül kellene hagynia, vagy éppen harcolnia ellene.

Összegzés

Úgy véljük, annak ellenére, hogy a szuperhőskultusz éppen a mítoszokkal való kapcsolat elhalványulásából született, rejlhet benne némi potenciál, ha a fenti problémás pontokat kigyomláljuk belőlük. Ebből a szempontból a Légió például, noha több sebből vérző sorozat, egynek jó próbálkozás. Itt a külsődleges erőfitogtatás és háborúskodás helyett azt próbálják feltérképezni, a tudat hatalmának hol vannak, és vannak-e egyáltalán határai. (Sajnos túlságosan elvont, sok helyütt zavaros és erőlködés jeleit mutató alkotás, de nagy érdeme, hogy a fizikai összecsapást háttérbe szorítja, és a középpontba a tudat kihívásait helyezi. Így történhetnek meg például ebben a sorozatban olyan mókás jelenetek, ahol a főellenséggel való megütközés diszkótáncra módosul.)

Néhány szuperhős univerzum atmoszférája és karaktere nem teszi lehetetlenné, hogy jó alapanyaga legyen érettebb hangvételű, kevesebb akcióval és szentimentalizmussal nyakon öntött, szellemibb történeteknek. Ahogy néhány ritka példa is mutatja, a műfaj nem teljesen reménytelen. Annyi bizonyos: mérföldekkel többet ki lehet hozni belőle annál, mint amire a végtelenül bugyuta Bosszállók: Végjáték volt képes, vagyis annál, hogy a szerepjátszó óvodások farsangi bohóckodásához adjon újabb ihletet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr6914981412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.