A madár az ász

Médiavadász

Borul a bili – Egy szabadkőművességről szóló vita margójára

2020. július 07. - MédiaVadász

szabadkomuves-01.jpg

Néhány hete a Magyar Nemzet hasábjain érdekes vita alakult ki a szabadkőművesség történelmi eseményekre gyakorolt hatásáról. Érdekes, már pusztán abból a tényből kifolyólag is, hogy egyáltalán szó esik ilyesmiről egy a megszokottnál sokkal látogatottabb és hivatalosabbnak minősülő felületen. Ilyenre még Magyarországon nem igazán volt példa.

A baloldal, Ungváry Krisztiánnal az élen, természetesen tagad. Nem annyira a szabadkőművesség társadalmi-politikai üzelmeit, nem, idáig nem mennek el, hülyék is lennének, hanem inkább a vita szükségességét, illetve a vitában résztvevők tudományos kompetenciáját vitatják. A másik tábor néhány képviselője pedig, noha méltányolható gesztus a részükről, hogy a vitát kirobbantó, a kényes témák fellelését és tálalását illetően különös érzékenységgel bíró Szakács Árpádot véleménycikkeikkel bevédik, egyelőre úgy tűnik, csak kerülgetik a forró kását. Pedig a téma sokkal többet foglal magában, mintsem hogy pusztán egy újabb ürügyként szolgáljon a baloldal túl sok pozitív hozadékkal nem kecsegtető ekézésére, vagy néhány kiragadott történelmi esemény más szempont szerinti megvilágítására.

szakacs_arpad.jpeg

Szakács Árpád felvetései nem csupán provokatívak: a fősodratú közbeszédben szinte egyedülálló módon, valóban húsba vágó gyakorlati és ideológiai problémákra világít rá

Az óvatoskodás persze valahol teljesen érthető, hiszen ha valaki tényleg komolyan gondolja, hogy feltárja, mi zajlik a többnyire színfalak mögött ügyködő szabadkőművesség kénköves bugyraiban, annak számolnia kell azzal is, hogy olyan meglepetések érhetik, amik nem csupán a mai baloldalt hozhatják kellemetlen helyzetbe. A szabadkőművesség a magyar nemzet évtizedek, sőt, évszázadok óta befalazott szobáiba bekukkantva hamar kiderülhet, hogy néhány igen lényeges pontot tekintve a mai jobboldal is olyan eszmékre építette identitását, amik eredendően, mondjuk ki, a hagyományos értékrend lerombolására szakosodó szabadkőművesség (és ily módon a baloldal) sajátjai.

Ott vannak például az 1848-as forradalmak, melyekben a szabadkőművesek keze szintén jócskán benne volt – csakhogy ez éppen egy olyan esemény, ami korunk jobboldali identitását is gyökerekig hatolóan meghatározza. Vállalni tudja-e a magyar nemzeti oldal, hogy a Bogár László szavaival élve „nem létező háttérhatalom” eddig rendkívüli pozitívumként kezelt, spontánnak beállított, de valójában nagyon is csinált forradalmaiban felismerje az alapvetően destruktív szándékot? Lesz-e, aki az embert isteni, majd napjainkra emberi gyökereitől is maradéktalanul elválasztani akaró, rejtett, de nyomaiban mégis markánsan megmutatkozó szabadkőműves ámokfutás tényét felismerve képes lesz a ma nemzeti ikonjaira immár más szemmel tekinteni?

ungvary_krisztian.jpg

Ungváry Krisztián történész szerint a szabadkőművesség kérdéséhez csak az szólhat hozzá érdemben, akinek elég magas a hivatkozási indexe

Vagy ott vannak a világháborúk, amelyek egyes felfogások szerint első körben a monarchiák és hagyományos birodalmak, második körben a független, autonóm nemzetek lerombolásának mesterien végrehajtott szabadkőműves kísérlete volt. Ebből olyan dolgok következnek, amikre a konzervativizmus mai képviselői, szabadkőművesezés ide vagy oda, nem biztos, hogy fel vannak készülve. Például arra, hogy a monarchia mégsem ördögtől való dolog, hogy a Habsburgok mégsem voltak szörnyszülöttek, mint a legtöbben vélik, hogy a demokrácia mégsem számít az értékek felülmúlhatatlan értékének, hiszen az szintén az európai tradíciókat aláásó szabadkőműves aknamunka eredménye, vagy hogy a világháborúk legfőbb kitervelői és kirobbantói mégsem teljesen egyeznek az iskolában tanítottakkal.

Ki lesz az, akinek mersze lesz megvalósítani a világháborúk mai napig érvénybe lévő marxista értelmezésének felülírását? Mert aki nem, úgy gondolom, következetességének fenntartása érdekében jobban tenné, ha egy az egyben békén hagyná a vakolókat. Aki viszont felnyitja Pandóra szelencéjét, ne válogasson a látottakban, még akkor se, ha tudja, hogy a kommunizmus ma már persze más név alatt futó szekértolóinak azonnal vérszemet kapó, vigyázó tekintete miatt nehéz is kiutat találni a hivatalos történelmi narratívák útvesztőjéből.

szabadkomuves-02.png

A magyarországi tradicionalizmus, másokkal egyetemben, már évtizedekkel ezelőtt rávílágított a szabadkőművesség világban betöltött negatív szerepére és a magyar történelmi események ebből következő átértékelésének szükségességére – ekkor azonban még szélesebb körben senki nem merte firtatni a témát

És ki lesz az, aki meg meri majd piszkálni a talán mind közül legfontosabb kérdést, mégpedig azt, hogy miként zajlik ez napjainkban? Hogyan jelennek meg szabadkőműves érdekek mind a mai napig a kultúrában, a politikai döntésekben és irányvonalakban, a médiában, a külföldről finanszírozott szervezetek és multicégek működésében, vagy akár a kormány legaktuálisabb intézkedéseiben, hogy a küszöbön álló legújabb technológiai forradalom hátteréről ne is beszéljünk? Sok múlik azon, milyen irányt vesz a szóban forgó vita, illetve mennyire következetes és végletekig elmenő a témában való vizsgálódás. Egy biztos, a baloldalra mutogatni nem elég – a saját házunk táján is el kell kezdeni a söprögetést.

A szabadkőművesség jó ütőkártya a baloldallal szemben. De ennél lehetne több is. A szabadkőművesek történelem alakulására való erőteljes nyomásgyakorlásának felismerése és felismertetése lehetővé tenné régóta elfeledett és elhallgattatott hagyományos ideák újbóli megtalálását. Ez óriási segítséget nyújtana a jobboldali identitás megtisztításában és a fejlődésnek beállított, egyre fékezhetetlenebbül terjedő baloldali álértékek elleni harc megerősítésében.

További írások a témában:

Kentaurbeszéd – Romsics Ignác: 1920. június 4. (Népszava, 2020.06.06.)

Szakács Árpád: Romsics szabadkőműves meséi (Magyar Nemzet, 2020.06.13.)

Lendvai Ildikó: Szakács Árpád súlycsoport-tévesztése (Városi Kurír, 2020.06.14.)

Felelet egy mondatra – a Romsics Ignác elleni nemtelen támadásokról (Válasz Online, 2020.06.15.)

Stumpf András: Szakács Árpád szabadkőműves meséi (Válasz Online, 2020.06.17.)

Ungváry Krisztián: A szellemi alvilág: Szakács Árpád (Magyar Nemzet, 2020.06.20.)

Szakács Árpád: Féltik a hálózat hegemóniáját (Magyar Nemzet, 2020.06.20.)

Pilhál György: Ungváry a magasból (Magyar Nemzet, 2020.06.22.)

Elvesztette veszélyérzetét a magyar elit – interjú Ablonczy Balázs történésszel (Népszava, 2020.06.22.)

Fricz Tamás: Ungváry vitamódszere elfogadhatatlan (Magyar Nemzet, 2020.06.22.)

Domonkos László: Az alvilágban sötét van (Magyar Nemzet, 2020.06.25.)

Hatos Pál: Soha nem volt célom, hogy tőlem emberek rettegjenek (Magyar Nemzet, 2020.06.25.)

Ágoston Balázs: Magyar optikájú szellemi életet! (Magyar Nemzet, 2020.06.25.)

Szentesi Zöldi László: A Raffay-csapda és egyéb cselvetések (Magyar Nemzet, 2020.06.25.)

Fricz Tamás: Az igazság erő nélkül keveset ér (Magyar Nemzet, 2020.06.27.)

Borvendég Zsuzsanna: A hálózatkutatás megkerülhetetlen (Magyar Nemzet, 2020.06.29.)

Boros Imre: Hajdani szabadkőművesek, mai „civilek” és a mély állam (Magyar Hírlap, 2020.07.03.)

Szakács Árpád: Leáldozóban a történészcéh csillaga (Magyar Nemzet, 2020.07.04.)

Ungváry Krisztián: Nincsen párhuzamos tudomány (Magyar Nemzet, 2020.07.04.)

Black Lives Matter – A degenerált élet is számít?

black_lives_matter.png

Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.

A koronavírus már mindenkinek a könyökén jön ki, a mozik pedig még mindig zárva tartanak, aggodalomra azonban semmi ok: a világszínház függöny mögötti rendezői továbbra is gondoskodnak arról, hogy ne maradjunk műsor nélkül. Terítéken ezúttal a rasszizmus, ami hirtelen mindenkinél központi kérdéssé vált. Történt egy haláleset valahol, messze-messze innen, és a korábban önmagukat klímaszakértőknek és járványügyi szakembereknek képzelő, eredetinek tűnő véleményük teljes jelentéktelenségéről mit sem sejtő átlagemberek máris átvedlettek a minden elnyomást legyőző jogvédő Oscar-várományos szerepébe. A mai ember valami elképesztő késztetést érez arra, hogy a nagyvilág ki tudja mennyire igaz és mennyire manipulatívan tálalt híreivel kapcsolatosan önálló véleménynek álcázott közhelyeket durrogtasson és számon kérjen mindenkit, aki az abnormalitás végpontja felé gőzerővel tartó haladásnak picit is ellent mer mondani. De miért is ne tehetné meg, ha erre olyan időről-időre önzetlen erkölcsi továbbképzést szolgáltató óriásvállalatok nyújtanak felhatalmazást, mint a termékeivel a felhőtlen boldogságot a világ legeldugottabb üzleteibe is eljuttató Coca Cola. Habár meg kell jegyeznünk, hogy a szinte önzetlenül osztogatott égi nektárjuk színe miatt bizonyára még rájuk is vár egy kis magyarázkodás.

Eljött a kor, amelyben az emberek a napi polkorrektség-vetélkedőn egymásra licitálva azon buzgólkodnak, ki tud minél elképesztőbb marhaságot világgá kürtölve tanúbizonyságot tenni az értelmes emberi életet minden pontban megtagadó hitvallásáról a soha nem látott, de bizonyára rendkívül jó szándékú Nagytestvér előtt. Eljött a kor, amelyben semmit nem nevezhetsz a nevén, a kor, amelyben az emberi jogokra és bizonyos embercsoportok valamiféle évezredes elnyomására hivatkozva az ember két   A négerek bakancsát csókolgató, a reggeli kávéra és a zongora fekete billentyűire rápillantani csak szorongva képes fehér agymosottaknak pedig nem esik le, hogy a mások előtti szégyenteljes és indokolatlan megalázkodás leejtőjén, ha egyszer elindulsz, az soha nem ér véget.

És tudjátok mit? Valahol igaza van a sok károgónak, mert ez már nem a mi kultúránk, ez már rég nem a hagyományaihoz hű európai ember kultúrája, hanem az ő kultúrájuk. És mivel az övéké, itt már az ő szabályaik érvényesülnek. Félreértés ne essék, nem a négerek kultúrájáról beszélek, hanem az időtlen idők óta a világ megrontásán munkálkodó erők sátáni kultúrájáról, aminek kialakításához momentán a négerek elégedetlenségét használják ki. Nem kell aggódni, ha ez lecsengett, jöhet a homoszexuálisok, transzvesztiták és földigilisztákhoz vonzódó, magukat kenyérpirítóval azonosítók felvonulása – mindegy mi, csak rúgjunk bele még egyet és még egyet és még egyet a földön évtizedek óta teljes magatehetetlenségben vergődő hagyomány igazságaiba. Aztán pedig térhetünk vissza a jó előre megtervezett… akarom mondani bonyolult számítások alapján kikövetkeztetett „második hullámhoz” és a vele járó digitális diktatúra kiteljesítéséhez.

Ha kell, épületeket gyújtanak fel, filmeket tiltanak be, szobrokat döntenek le – mindent lerombolnak, ami kicsit is a posztmodern narratíva ellensége, ami kicsit is emlékeztet a múlt halványan derengő emberi értékeire és az Európa valódi szellemét hordozó tradíciókra. És aktuális érdekeik kiharcolása érdekében még attól sem rettennek vissza, hogy bűnözőket emeljenek a hősök csarnokába. A létrontás ezen fázisában még az olyan megkérdőjelezhetetlen tekintélyként kezelt, valójában szintén létrontó gazember, mint Winston Churchill sem érezheti többé magát biztonságban. A degeneráció célegyenesben. Soha nem adagolták még ilyen nagy dózisban az agymosást. És aki túl akar élni, annak kötelessége segget nyalni. De ha ezt a fényesre nyalt valagúak megunják, talán azt is elvárják majd, hogy együttérzésed valódiságának demonstrálásaképp, amiatti mérhetetlen szégyenedben, hogy az vagy, aki, felkösd magad az első fára – bár félő, hogy nekik még ez sem lenne elég.

Ti Amerikát majmolva a végső igazság diadalittas felismerőiként azt mondjátok: számít a fekete élet. Én viszont azt kérdezem: mikor fogtok végre aggódni az ember sorsa miatt? Az ember miatt, aki nem is tudja többé, miként legyen ember. Aki azt se tudja, hogyan váljon valódi férfivá és nővé. Akinek a család, a hagyomány vagy Isten nem több üres szavaknál. Akinek a helyét holnaptól végérvényesen átveheti a robotok, transzhumán torzszülöttek, felismerhetetlenül összekeveredett fajúak és identitászavaros véglények szedett-vetett társasága. Ti már megint azon hüledeztek, milyen szörnyű dolog volt a rabszolgaság, és közben van képetek úgy tenni, mintha ma nem ugyanez menne, csak még nagyobb léptékben. Nem tartjátok csöppet álszent dolognak a csúnya fehér ember múltbeli vélt vagy valós hibáin csámcsogni a kisgömböcként mindent felzabáló, a rabszolgatartást tökélyre fejlesztő és a végletekig vitt önfeladást maradéktalanul megkövetelő multicégek korában?

A L’Oreal ott áll a négerek, a transzneműek és a magukat humanoid űrlényekké átoperálók mellett, a Nike az összetartást hangsúlyozza, az Apple, az Amazon, a Microsoft, a T-Mobile az elnyomás ellen szónokol – és nem szakad le az ég, és nem csap le rájuk a mennykő.

Hagyományt rombolnak, és újat építenek a helyére. Ahogy a szabadkőműves mondás tartja: ordo ab chao – teremts rendet a káoszból. Túl régóta zajlik ez, hogy meglepődjünk rajta. Túl régóta zajlik, hogy bármi újat lássunk az amerikai lázongásokban és az olyan kretének megnyilvánulásaiban, akik már a fehérként ábrázolt, következésképp a velejéig rasszista propaganda jegyében elkészült Jézus szobrokat is a földdel tennék egyenlővé. Ahhoz, hogy az új rend létrejöjjön, ahhoz, hogy az eljövendő generációk elkötelezett híveivé és korlátlan magasztalóivá válhassanak a lelkekből az életet végérvényesen kiszippantó deviáns ellenhagyománynak, mindennek mennie kell, ami korábban volt. Lényegében erről szól ez az egész. A múltat végképp eltörölni kommunista elve nem veszett el, csak átalakult.

Egy szó mint száz, annyit akartam csak mondani, csatlakozzatok a forradalomhoz, áldozzátok fel szíveteket és értelmeteket a hülyeség oltárán, talán akkor elnyerhetitek a padlóról a maradékot csipegető, az önostorozásban bajnokká vált hitvány csatlós csak kivételezetteknek járó, megtisztelő titulusát ebben az igen csak végéhez közeledő, őrült gyors tempót diktáló démoni karneválban.

Lázadás a „szép új világ” ellen – Célok és alapelvek

comment_xqjvp1nu3tyh5pjsha9mmgvksf1xaty3.jpg

Az alábbi pontok egy lehetséges technokráciaellenes megmozdulás mind egyénileg, mind közösségi formában képviselhető alapelveit foglalják magukban.

A szöveg csak a legfontosabb kérdésekre tér ki, nem célja a technokrácia problémájának és a mozgalom működésének teljeskörű feltárása – ennek részletekbe menő kifejtése a mozgalom jövőbeli feladata lesz.

A szöveg két részből áll. Az első rész a legfontosabb alapelveket és célokat tisztázza, a második rész pedig a küszöbön álló technológiai forradalom legnépszerűbb eszközeit és azok veszélyeit ismerteti.

tydz2ya444.jpg

ALAPELVEK

A technokrácia lényege

A techonkrácia az emberiség feletti technológiai eszközökkel megvalósított uralmat jelenti. Korunkban minden nagyobb társadalmi–politikai–gazdasági folyamat és átalakulás ennek kibontakozását és egyre gyorsuló ütemben történő megvalósítását szolgálja. A techonkrácia képviselői az emberek megkérdezését és jóváhagyását teljesen megkerülve fékezhetetlenül arra törekednek, hogy a világon mindent és mindenkit hatalmuk és befolyásuk alá vonjanak.

A mozgalom célja

A technokrácia további megerősödésének megakadályozása. Hosszabb távon: a technokrácia hatalma alóli felszabadulás és felszabadítás.

A mozgalom fő feladatai

Egy technokráciától független életmód és élettér lehetőségeinek feltárása, bemutatása és kialakítása.

A tudatosság fontossága

A technokrácia elleni harcban nélkülözhetetlen, hogy az ember nagy hangsúlyt helyezzen saját tudatosságára és önismeretére. A tudatos életvezetés, az önreflektív lelki élet és az éber önismeret a legnagyobb fegyver a testet és szellemet egyaránt leigázni igyekvő technokrata törekvésekkel szemben.

Az önképzés jelentősége

Egy technokrata behatásoktól független – egyaránt személyes és közösségi – életvitel megfelelő kialakításához kiemelt jelentőségű a szükséges tárgyi tudás elsajátítása, a működőképes alternatív módszerek felkutatása, megismerése és megosztása, valamint a különféle szakterületek képviselőinek építő jellegű együttműködése.

Aktuális törésvonal: technokrácia kontra antitechnokrácia

Függetlenül minden politikai, társadalmi beállítottságtól, bármely személy, szervezet, csoportosulás, esemény megítélésében kulcsfontosságú ezek technokráciához való viszonyulásának megállapítása.

A modern technológiához való viszony

A tagok az eddigi technológiákhoz, technikai eszközökhöz nem viszonyulnak teljesen ellenségesen. Élhetnek velük, használhatják azokat, előnyt jelent, ha értik működésüket, de ennek ellenére messzemenően ismerik azok negatív vonatkozásait is.

A küszöbön álló technológiai újításokhoz való viszony

Az eljövendő technológiák bevezetéséhez a mozgalom tagjai ellenségesen viszonyulnak, mivel ezekre úgy tekintenek, mint amik még az eddigieknél is közvetlenebbül és hatékonyabban szolgálják a technokrata uralom létrejöttét. Azonban mégis készen állnak arra, hogy a bevezetésük esetén megfelelően, felkészülten, tudatosan használják azokat és a védekezési módszereket is ismerjék velük szemben.

A fejlődéshez és az evolúcióhoz való viszony

A technokrácia elleni harcban az emberiség folyamatos és automatikus fejlődéséről szóló elképzelések újbóli átgondolása, az azokhoz való viszony átértékelése rendkívül fontos.

A humanizmushoz való viszony

Az ember érték, de nem végső érték a szemünkben. Az utóbbi néhány évszázad humanizmusa lényegében az emberen túlmutató értékek és valóságok megtagadásának jegyében került középpontba. Az ember és az ember központi jelentősége ellen hadat üzenő technokrácia korában azonban a humanizmus eszméje új értelmet és jelentőséget nyer. A modern technológiai eszközöktől függetlenül is kiteljesedni képes, önálló ember ideája kiemelt cél és érték a mozgalom tagjai számára.

Az emberi kapcsolatokhoz való viszony

Az ember számára kiemelt fontosságú a személyes, élő, közvetlen, baráti és családi kapcsolatok ápolása. Törekedni kell ezek megőrzésére. A világ és embertársaink személyes megismerése kulcsfontosságú a teljes értékű közösségi élet megélése és az egészséges egyéni fejlődés vonatkozásában. Az internetes közösségek számunkra nem valódi közösségek.

Az élethez való viszony

A közösség tagjai tisztelik az életet, de nem akármilyen életet. Egy minőségtelen, álértékek mentén szerveződő, a legmodernebb technológiáktól teljesen függővé tett élet már nem igazi élet többé, mert ez az élet a természet adta szabadságunktól foszt meg.

Az egészséghez és a biztonsághoz való viszony

Az egészség megőrzése és a biztonságos élet kialakítása szintén szükséges, de tudni kell, hogy a technokraták saját céljaik elérése érdekében ugyancsak előszeretettel hivatkoznak magukra úgy, mintha ezek védelmezői lennének.

A természethez való viszony

A természet és a természetközpontúság érték, de fokozott figyelembe kell venni, hogy a legbefolyásosabb környezetvédelmi, klímaváltozás-ellenes, megújuló energiaforrásokat támogató érdekcsoportok mögött is döntően technokrata törekvések állnak, melyek a környezetvédelem jelszavát csupán ürügyként használják fel saját céljaik eléréséhez.

A vallásokhoz, hagyományokhoz való viszony

A technokrácia a tradicionális vallások hagyományos úton való követésének utolsó lehetőségeit is elvágja. A technokrácia ily módon a vallások és hagyományok egyik legnagyobb ellensége. Törekedni kell ezek eredeti formájukban való megőrzésére és ápolására.

A New Age-hez való viszony

Vigyázni kell minden olyan eszmével, irányzattal, szelleminek tűnő ideológiával, amelyek burkoltan vagy egészen nyíltan rokonságot ápolnak az automatikus fejlődés elképzelésével, a technokráciával és azon belül a transzhumanizmussal.

A modern álértékekhez való viszony

Elutasítjuk a hagyományos családi berendezkedés, a hagyományos nemi szerepek, a hagyományos szexuális orientáció eltörlésére tett kísérleteket, és minden olyan egyre divatosabb és egyre veszedelmesebb formát öltő modern álértéket, melyek valódi célja mind a társadalmak, mind az egyén lelki életének tudatos bomlasztása.

A médiához, hírekhez, álhírekhez való viszony

A mozgalom követője minden hírt bizonyos mértékben és tekintetben álhírként, propagandaként kezel, a hírgyártásra az emberek tudatos befolyásolásának egy eszközeként tekint, nem vesz készpénznek mindent, utánajár azok igazságtartalmának.

A mozgalom „összeesküvés-elméletekhez” való viszonya

A fősodratú híreszteléseken túli alternatív ismertek – szintén nem kritikátlan – figyelembevétele fontos. Érdemes tudatosítani, hogy azok „konteónak” minősítése egy – CIA által kidolgozott – tudatos módszer egy nem kívánatos ismeret hiteltelenítésére.

Az anarchizmushoz való viszony

A lázadást, a rombolást, az ellenszegülést önmagában hasztalannak tartjuk – valamiért szállunk síkra, nem valami ellen.

Állásfoglalás a világméretű katasztrófákkal kapcsolatban

A különféle krízisekre (járványokra, klímaváltozásra, természeti katasztrófákra, terrorizmusra, bevándorlásra, társadalmi zavargásokra stb.) való hivatkozásokkal a fő probléma – akár valósak, akár nem –, hogy a legtöbb esetben ürügyként szolgálnak a technokrácia kiteljesítéséhez. A veszéllyel szembeni védekezés ürügyén sokkal könnyebb olyan újításokat bevezetni, amik alapesetben nagyobb ellenkezésbe ütköznének.

Állásfoglalása az aktuálisan érvényes törvényekkel és szabályzatokkal kapcsolatban

Az aktuális szabályok és törvények betartása fontos, de ez nem jelenthet kritikátlanságot és a csordaszellemnek való behódolást. Ahol szükségesnek érezzük, felhívjuk a figyelmet logikátlanságukra, értelmetlenségükre, szükségtelenségükre és bevezetésük mélyebb háttér okaira (lásd például a koronavírus járvánnyal kapcsolatos intézkedések esetét).

letoltes_1.jpg

A KÖZELJÖVŐBEN KIEMELT HANGSÚLYT KAPÓ ÉS FOKOZOTT ÓVATOSSÁGRA INTŐ TECHNOLÓGIAI ÚJÍTÁSOKRÓL

Itt azokat a technológiákat soroljuk fel, melyek az eddigi és az eljövendő technológiák közti határt húzzák meg. További fejlesztésük a teljes értékű élethez nem járul hozzá, éppen ellenkezőleg: nagy eséllyel megrontja és ellehetetleníti azt. A mozgalom kiemelt célja ezek megismerése, valamint az ezekkel szembeni ellenállás és védekezés részleteinek kidolgozása.

Mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (artificial intelligence) létének fő célja az emberek megtévesztése, az emberi értelem érvényének és értékének eljelentéktelenítése, a szabad döntéshozás és az önálló életvezetés ellehetetlenítése. Célja végső soron az ember és az emberiség feletti korlátlan hatalomátvétel.

Állásfoglalás mesterséges intelligencia „öntudatra ébredésével” kapcsolatban

A lehető legvégletesebben elutasítjuk az öntudatra ébredő, önálló tudattal, lélekkel, énnel, akarattal, célokkal, gondolatokkal, érzelmekkel rendelkező robotok vagy mesterséges intelligencia gondolatát. Ez az általánosan elterjedt nézet, amellett, hogy logikusan végig gondolva teljes képtelenség, az emberek saját értelmük és tudatuk jelentőségének és értékének mérhetetlen alábecsléséről, leminősítéséről árul el a legtöbbet.

Virtuális valóság

A korunkban egyre központibb jelentőséget kapó virtuális valóság (virtual reality) hamis valóságot, egy alternatív számítógépes világot teremt, amelynek felelőtlen és eltúlzott használata révén fokozatosan megszűnik a hétköznapi emberi élethez, embertársainkhoz vagy az élő környezethez való közvetlen kapcsolódásunk igénye és lehetősége.

Kiterjesztett valóság

A kiterjesztett valóság (augmented reality; mixed reality) a virtuális jelenségek emberi világba való kivetítését jelenti. A virtuális valósággal szemben nem egy külön illúzióvilágot teremt, hanem ezt az illúzióvilágot a hétköznapi valóság részévé teszi. Valóság és illúzió összemosással az egyének realitásérzékének teljes összezavarását idézi elő.

Deepfake

A deepfake révén olyan videófelvételeket készíthetünk, ahol például egy híresség, egy politikus arcát vetítjük a saját arcunkra. Ez lehetővé teszi, hogy lejárató szándékkal olyan mondatokat adjanak egy állampolgár szájába, ami el sem hangzott tőle. Ez a hírek valóságtartalmának kiszűrését még az eddigieknél is jobban megnehezíti. Ebben az esetben ugyanis már nem csupán hírhamisításról, hanem tényhamisításról beszélhetünk.

Transzhumanizmus

Noha képviselői a transzhumanizmust felszabadulásként, az emberi állapot felülmúlásának lehetőségeként tálalják, ennek épp ellenkezője igaz. A jövő transzhumán embere a különféle technológiáknak való behódoláson keresztül fokozatosan átengedi az uralmat a teste és az elméje felett. A transzhumanizmus követője a testével összenövesztett technológiai eszközök függőjévé, rabjává, teljes kiszolgáltatottjává válik.

Robotika

A robotok tömeges elterjedése letaszítja az embert a társadalomban eddig elfoglalt központi helyéről. Minél meghatározóbb a robotok és gépek társadalmi jelenléte, minél erősebben jelenik meg az ember és a gép közötti határ eltörlésének szándéka, minél több munkát és tevékenységi formát vesznek el a robotok az embertől, annál jobban fognak háttérbe szorulni az emberi értékek, jogok, lehetőségek.

Drónok

Az emberek felett kémkedő és azokat megrendszabályozó drónok az emberi szabadságjogok korlátozása tekintetében kiemelt szerepet fognak kapni a közeljövőben.

„Megújuló” és „tiszta” energia

A megújuló energiaforrásokkal működő eszközöket, gépeket minden látszat ellenére elsősorban nem környezetkímélő célok hívták életre. A fosszilis tüzelőanyaggal működő gépekkel technokrata szempontból többek közt az a probléma, hogy elektronikusan még mindig nem teljes egészében irányíthatók. Az ember által használt gépek, elektronikai eszközök, például egy autó feletti totális irányítás csak akkor tud teljesen megvalósulni, ha az az autó teljes egészében elektromosan működik.

Önvezető autók

Az önvezető autók jó példái annak a folyamatnak, amely az ember minden egyes életterülete felett át kívánja venni az irányítást: még egy olyan hétköznapi tevékenység felett is, mint a vezetés. Az irányítás minimális lehetőségeinek elvételével teljesen megfosztják az embert a kihívások általi megmérettetéstől és az ezzel együtt járó tapasztalatszerzés és fejlődés lehetőségétől.

Okos házak

Az úgynevezett okos házak látszólag a kényelmet, az élet megkönnyebbítését, a mindennapos teendők egyszerűsítését szolgálják, valójában egy teljes megfigyelő és ellenőrző rendszer kialakításáról van szó.

Okos városok

Az okos város egy mesterséges intelligencia uralta város. Egy olyan település, aminek minden egyes eszköze egy központi hálózatra van kötve, mely által lehetővé válik az egész város minden pontjának irányítása és minden történésének nyomon követése.

A dolgok internete (IoT)

Manapság egyre több mindennaposan használt elektronikus eszközt úgy készítenek el (autó, hűtő, karóra, lámpa stb.), hogy csatlakozni tudjon az internetre. A dolgok internete (internet of things) szoros összefüggésben áll az okos házak és okos városok kialakításával, hiszen utóbbiak lényege minden dolog távvezérlés általi összehangolt irányítása, amihez internetes kapcsolódás kell.

5G

Az 5G kulcsfontosságú az okos városok megalkotásában. Ez képes csak olyan adatátvitelre, ami ezek zökkenőmentes működését biztosítja. Az 5G mindemellett valószínűsíthetően káros mind az emberi egészségre, mind az egész élővilágra nézve.

Tömeges megfigyelés

Az emberek általánosságban nem tudják, hogy a keresőprogramokra vagy a közösségi oldalakra való regisztrációjukkal és a további, felhasználói szokásukat monitorozó program alkalmazásával azon túl, hogy jellemük és szokásaik teljes feltérképezéséhez járulnak hozzá, a mesterséges intelligencia fejlesztésébe is bekapcsolódnak. Internetes tevékenységükkel nem csupán kémkedés áldozataivá válnak, hanem ezen felül egy olyan személyre szabott algoritmus létrehozatalában segédkeznek, amin keresztül személyes befolyásolásuk is zökkenőmentesebben történhet.

Mikrochipek

Az emberek helyváltoztatásának, szokásainak, egészségének, pénzforgalmának, testi és lelki folyamatainak stb. állandó nyomon követésének és befolyásolásának tekintetében kiemelt jelentőségű a mikrochipek beültetése. A telefonját még leteheti az ember, a helymeghatározást még kikapcsolhatja, a felhasználói adatainak továbbítása ellen még tehet lépéseket, de a chiptől nem szabadulhat.

Alapvető emberi képességek elsorvasztására szolgáló programok és eszközök

Általánosságban elmondható, hogy a modern technikai eszközök mindennapos használata meggyengíti az ember vele született képességeit. A keresőprogramok (pl. Google) az emberben azt az illúziót keltik, hogy az önállóan birtokolt tudás szükségtelen. Az arc- és tárgyfelismerő programok mindennapos használata a dolgok beazonosításának képességét sorvasztják el. A folyamatos fényképezés és videókészítés a múltra való visszaemlékezés képességét gyengítik. A személyre szabott hirdetések, reklámok és ajánlások az önálló döntéshozás és a szabad kutatás lehetőségétől vágnak el. A GPS-re való hagyatkozás a tájékozódás képességét rontja meg. A virtuális találkozások a közvetlen találkozások igényétől fosztanak meg. És a sort még bőven lehetne folytatni.

A világítótorony – Amikor lelibben a hétköznapok fátyla

a_vilagitotorony.png

Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.

Az utóbbi években mintha megszaporodott volna azoknak a filmeknek a száma, amik különféle megközelítésekből a világítótorony szimbóluma köré építették történetüket. Ennek egyik oka, hogy mostanság sokak fantáziáját beindította egy 1900-ban történt furcsa eset, amikor három világítótorony-őr nyomtalanul és azóta is megmagyarázatlan körülmények között eltűnt a Skóciától északnyugatra fekvő Eilean Mór szigetéről. De vélhetően nem kizárólag ez az eset az, ami a készítőket megérintette. A távol eső, magányos szigeteknek és a belőlük függőlegesen kiemelkedő hatalmas tengeri útjelzőknek önmagukban is elég nagy szimbolikus erejük van ahhoz, hogy jó sztorikhoz adjanak alaphangot. Fény az óceán felett (2016), The Lighthouse (2016), Az eltűntek (2018), Cold Skin (2017). Az elmúlt néhány év felhozatalának némelyikéből ki lehetne emelni kisebb-nagyobb pozitívumokat. Mondjuk, hozzá kell tennem, hogy például az utóbbi története, miután a toronyőrök a környékbeli démonfajzatokkal kezdenek el közösülni, eléggé megnehezíti az értékes elemek megtalálását. De összességében egyik sem volt képes megidézni azt a hangulatot, amire Robert Eggers Világítótornya (2019) volt képes. Egyik sem tudott olyan merész lenni és olyan mélyre ásni a jelenlévők lelkivilágát és közvetlen átéléseit illetően, mint ez az eddig mindössze két nagyjátékfilmet magáénak tudó rendező. Egyik sem tudta az ihletettség szükséges fokát elérni, vagy a rejtély és a misztérium olyan szintjét megütni, ami e szavak eredendő értelméhez közelítenének.

Csónakkal szárazföldet érő csecsemő, mellette egy hulla; kinccsel megrakott csónak, mellette szintén egy félholt alak, ki tudja, honnan fújta őket ide a szél; eddig ismeretlen idegen lények éjszakai inváziója. Itt egy kis titok, ott egy kis sejtelem, de nem kapjuk meg, amiért képzeletben ezekre a szigetekre látogattunk. Minden rejtély és megpróbáltatás ellenére ezekben a történetekben túlságosan is megrekedünk a megszokott hétköznapi élet talaján. A világítótorony más tészta. A világítótorony már kezdő képsoroknál hallatszó rettenetet ébresztő búgása is arra figyelmeztet, hogy a szigetre lépők egyúttal egy veszélyes határátlépésre is vállalkoznak. Az úgynevezett józanész, az úgynevezett normális élet határának átlépésére. A külvilágtól való reménytelen elvágottság, a remeteszerű elszigeteltség, az egyre erősödő vihar, az egyre magasabbra csapó hullámok fenyegető közelsége és az erre egyedül adható logikus reakció, a töménytelen vedelés ebben a történetben egy másfajta valóság betöréséhez teremt alkalmat. Szereplőink életébe lassacskán beszivárog a mítosz valósága. Átkot hozó sirályokat, partra vetett, egyszerre elemi vonzalmat és elemi borzalmat ébresztő sellőket látunk, hőseinkben pedig egy-egy pillanatra mintha a haragvó Poszeidón és a vesztébe rohanó Prométheusz archetípusait vélnénk felfedezni. Őrület? Mondod te. Őrület annak, akinek csak egy valósága van, az, amelyikben a heti ötnapnyi és a napi nyolcórányi robotolás a fő viszonyítási pont. Más azonban ezt a mítosz beszivárgásaként is megélheti, földöntúli erők pillanatnyi testetöltéseként, az ember mélyén rejlő ősminőségek felszínre bukkanásaként.

Az alkotás egyik különlegessége, hogy a filmbéli szimbólumok nem csupán utalnak valamire, hanem közvetlenül meg is jelenítik azt, amire utalnak. Vajon miért nem engedi a kapitány Thomas Howardot a fény közelébe? Miért bámulja egész éjszaka kéjtől megrészegülve a világítótorony lámpását? Mert amit ő lát, az már valami több. Már nem a tengeri utazók útjelzője, már nem pusztán a remény jelképe vagy a hagyomány átadásra váró és minden körülmények közt megőrzendő lángjának metaforája. Amit lát, az isteni fény, az isteni tudás, az isteni tűz maga. Amit emberi síkon egy mogorva, parancsolgató, fingorászó vénember és egy zavaros múltú fiatal közti kicsinyes hatalmi harcnak látunk, az a mélyebb síkokon az égi tűz ellopásának drámája, az égi birodalmakba érdemtelenül bejutni kívánó titáni létező tragédiája. Ez az isteni hatalmak dinamikus hömpölygése az esendő és halandó emberi élet hátterében.

Eggers már A boszorkány (2015) című filmjével is megmutatta, hogy különös érzékenysége van a mítosz iránt. Ahelyett, hogy a megszokott egysíkú hozzáállást majmolva a puszta babona körébe sorolná a boszorkányokat, a sötét misztériumokat, a mitikus alakokat vagy a vallásos elragadtatás élményét, a művészet eszközeivel megpróbálja értelmezni és elhelyezni, beolvasztani azokat az általános emberi élet folyásába. Az úgynevezett normalitás és józanész hamar semmivé foszlik, ha étlen-szomjan botladozol egy elhagyatott sötét erdőben, ha bizonytalan időre egyedül maradsz egy magányos szigeten vagy ki tudja, hány méteres hullámok csapnak át a fejed felett. Ilyenkor a brit tudósok agymenéseibe vetett hited már nem segít, ekkor a tévében és az interneten hallott filléres bölcsességek kritikátlan visszaböfögése már szart sem ér. Amikor a lenyugvó nap megnyúló árnyai behabzsolják a mindennapokba vetett bizonyosságodat, innen-onnan összelopott világnézeteddel már semmire sem mész.

De azért érdemes tudatosítani, hogy amikor ezek megszűnnek, valami fel is tárul. Valami nagyon nem hétköznapi, ami valóban könnyen okot adhat a bukásra és az őrületre. Egyeseknek viszont, a nagyon keveseknek ez egy belépő is lehet. Belépő egy magasabb rendű valóságba, lehetőség egy újfajta létátélés magvalósulására, alkalom egy testet-lelket átformáló újjászületésre és a világítótorony által megtestesített titokteli fény befogadására. Eggers ennek a misztériumteli valóságnak a határait kapargatja eddigi két filmjében. Remélhetőleg a további munkái is a megkezdett nyomvonalon haladnak tovább.

A Rockefeller Alapítvány tíz évvel előre megjósolta a járványt és annak következményeit

20170320david-rockefeller3.jpg

A jelenlegi világjárvánnyal kapcsolatos intézkedésekkel összefüggésben érdemes szem előtt tartani azt a különféle nyilatkozatok vagy „elszólások” alapján felderített, némelyek számára teljesen magától értetődő tényt, hogy bizonyos körök határozott tervekkel rendelkeznek azzal kapcsolatban, miképp kellene kinéznie a jövőnknek. Ebből a szempontból különösen érdekes vagy még inkább megbotránkoztató adalékot nyújt egy 2010-ben megjelentetett tanulmány, amit a Rockefeller Foundation, a világ egyik legbefolyásosabb családjának alapítványa tett közzé, melyben konkrét forgatókönyveket dolgoztak ki az emberiség következő évtizedeire vonatkozóan.

A nyilvánosan elérhető dokumentum négy forgatókönyvet ismertet. Közös bennük, hogy mindegyikük az újabb technológiai forradalom következtében kialakuló társadalmi helyzet feltérképezésével foglalkozik: egy gépektől függő, internetre kapcsolt, mesterséges intelligencia uralta világot vetít elénk. A különbség csupán abban érhető tetten, milyen társadalmi keretek közt fog mindez megvalósulni. A négy lehetőség külön címet is kapott:

  • Lock Step (Szigorú ellenőrzés);
  • Clever Together (Együtt, okosan);
  • Hack Attack (Labilis rendszer);
  • Smart Scramble (Megfontolt haladás).

Érdemes lenne megvizsgálni, mi az oka annak, hogy a tervezők egyetlen olyan forgatókönyvet sem tudnak vagy akarnak elképzelni, ahol a legmodernebb technológia nem kap központi szerepet. Ami viszont most minket kiemelten foglalkoztat, hogy a COVID-19 okozta világjárvány miatt meghozott világszinten összehangolt intézkedések alapján úgy tűnik, a háttérerők vezetői mostanra kiválasztották a számukra legszimpatikusabb megoldást. Karantén, kijárási tilalom, drónos megfigyelés, hőkamerák beiktatása, közösségek szétszakítása, a szigorítások bizonytalan idejű fenntartása – mindez arra utal, hogy, a dokumentum fogalomhasználatánál maradva, a Lock Step (Szigorú ellenőrzés) bevezetésének küszöbén állunk.

lock_step.png

Azonban a teljes anyag elolvasása alapján az is nyilvánvalóvá válik, hogy ezeket a különböző forgatókönyveket már évek óta próbálgatják a világ népességén, vélhetően azzal a szándékkal, hogy kipuhatolják, melyik vagy melyek egyvelege bizonyul a legműködőképesebbnek. A négy terv mindegyike egy sajátos krízishelyzethez kapcsolódik, amelyekre mi is jól emlékezhetünk az elmúlt évekből. A Clever Together (Együtt, okosan) technológiai újításait klímakatasztrófákra reagálva vezetik be (lásd 2019-es agresszív klímapropagandát). A Hack Attack (Labilis rendszer) technológiai kibontakozását szintén természeti katasztrófák és globális terroresemények indítják be (lásd az elmúlt évek terrorizmussal kapcsolatos híreit: ISIS, tömegbe hajtások, iskolai lövöldözések stb.) A Smart Scramble (Megfontolt haladás) technológiai fejlődése egy hosszú gazdasági összeomlástól válik függővé (lásd a 2008-as és a várható 2020-as gazdasági összeomlást).

rockefeller_alapitvany_dokumentuma-01.png

A dokumentum magyar címe: Forgatókönyvek a technológia jövőjére és a nemzetközi fejlődésre vonatkozóan (Scenarios for the Future of Technology and International Development)

A Lock Step (Szigorú ellenőrzés) bemutatásához egy külön kis történetet is kitaláltak. Alább ebből fordítottunk le részleteket. A sorok olvasása során két dolgot érdemes figyelembe venni: az egyik, hogy 1) ezek a forgatókönyvek folyamatos módosulás alatt állnak, ezért nem minden részletben egyeznek a ténylegesen megtörtént eseményekkel, illetve 2) a fentebb említett négy forgatókönyv (amiből ezúttal csak egyet ismertetünk) nem feltétlenül zárja ki egymást, azok között lehetnek átfedések:

2012-ben megérkezett a világjárvány, amire a föld lakói egy ideje már számítottak. A 2009-es H1N1-gyel ellentétben ez a vadlibáktól származó influenzavírus-törzs rendkívül fertőző és halálos volt. Még a legfelkészültebb országokat is azonnal túlterhelte az egész világra lecsapó vírus, amely az emberiség közel 20 százalékát megfertőzte és hét hónap alatt 8 millió ember halálát okozta, akiknek többsége egészséges, fiatal felnőtt volt. A pandémia a gazdaságra is lesújtott: az emberek és az áruszállítás nemzetközi forgalma leállt, ami megbénította az olyan iparágakat, mint a turizmus, az ellátás globális láncai pedig elszakadtak. A leállás még helyileg is érzékelhető volt. A normális esetben nyüzsgő boltok és irodaházak hónapokra kiüresedtek – szinte sehol egy vásárló vagy alkalmazott.

A járvány az egész földön végigsöpört. Aránytalanul nagy számban haltak meg Afrikában, Délkelet-Ázsiában és Közép-Amerikában, ahol a hivatalos intézkedések hiánya miatt a vírus futótűzként terjedt. Jóllehet, a fejlett országokban is nehézségeket okoztak a szigorítások. Az Egyesült Államok repülést illető kezdeti laza intézkedése felgyorsította a vírus terjedését, nemcsak odahaza, hanem szerte a világon is.

Néhány ország azonban sokkal kiemelkedőbben teljesített – például Kína.

A kínai kormány gyors szigorításai, valamint az összes állampolgárt érintő kötelező karantén szorgalmazása, továbbá a határok azonnali és majdhogynem hermetikus lezárása milliók életét mentette meg. Ezzel a vírus terjedését a többi országhoz képest jóval hamarabb állította meg, aminek köszönhetően a járvány utáni újraindulás is előbb következhetett be.

Nem Kína kormánya volt az egyetlen, amely szigorú intézkedéseket alkalmazott az állampolgárok megvédelmezése érdekében. A járvány ideje alatt a világ nemzeteinek vezetői megerősítették hatalmukat, megszorításokat alkalmaztak, elszigetelésre irányuló intézkedéseket hoztak.

Kötelezővé tették a maszkok használatát és testhőmérsékletet mértek, ha valaki forgalmas helyekre, például vasútállomásra vagy bevásárlóközpontba akart belépni.

Ez a központosított berendezkedés még a járványt követően is fennmaradt, az állampolgárokat és azok viselkedését továbbra is megfigyelték, sőt az ellenőrzés csak fokozódott. Annak érdekében, hogy megvédjék magukat a növekvő globális problémákkal szemben – világjárványok, nemzetközi terrorizmus, környezeti katasztrófák, szegénység megnövekedése – a vezetők még nagyobb hatalmat ragadtak magukhoz.

Eleinte a központosítottabb világ elgondolása széles körű elfogadást és támogatást vont maga után. Az állampolgárok készséggel lemondtak szabadságuk és magánéletük egy részéről a nagyobb biztonságért és stabilitásért cserébe.

Az emberek sokkal jobban tolerálták, sőt, egyenesen lelkesedtek a központi irányításért és felügyeletért, a vezetőknek pedig nagyobb terük volt bevezetni olyan rendeleteket, amiket szükségesnek tartottak. A fejlettebb országokban a fokozott ellenőrzés sok formát öltött: például minden állampolgár biometrikus azonosítót kapott, az olyan iparágakban pedig, melyek stabilitásának kiemelt jelentőséget tulajdonítottak az adott országban, további szigorításokat vezettek be. Az új szabályokhoz és megállapodásokhoz való kényszerű igazodásnak köszönhetően a fejlett országokban lassan, de biztosan visszaállították a rendet, és ami nagyon fontos, a gazdasági növekedést. (18–19. o.)

A terv néhány pontban eltér a valóságtól, viszont nagyon sok hasonlóságot is mutat azokkal az intézkedésekkel, melyeket a koronavírus miatt bevezettek. Akárhogy is legyen, egy bizonyos: ennek a tervnek a megléte egy újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy a járvány nem oka, csupán ürügye a most várható, de már régóta előkészített társadalmi átalakulásoknak.

Látogass el videócsatornánkra:

A Microsoft és az okkultizmus kapcsolata

microsoft-publie-et-supprime-une-pub-avec-l-occultiste-marina-abramovic.jpg

Oldalunkon több ízben is vizsgáltuk az okkultizmus és a modern technológia egyre nyilvánvalóbban kirajzolódó kapcsolatát. A legújabb adalék Marina Abramović és a Microsoft névre hallgató, mindenki által jól ismert óriáscég együttműködéséhez köthető. A bizonyos körökben nagy népszerűségnek örvendő 74 éves „performanszművész” az utóbbi évtizedekben számos olyan „művészeti” alkotást és fellépést tudhatott magáénak, amit néhány évszázaddal korábban még egyértelműen a boszorkányság és a sátánizmus körébe soroltak volna. A „szabad művészi önkifejezés” jegyében alkotó Abramović egy vödörnyi disznóvérrel írt szöveget egy nagy fehér falra, hat napot és éjszakát töltött el rothadó tehénlábszárakból felépült dombon ücsörögve, órákon keresztül sikált és ölelgetett emberi csontvázakat, hogy csak a legdurvábbakat említsem a további önkínzó, beteges, okkult hangulatot sugalló performanszai közül. Kétségtelen, hogy az ilyesfajta megnyilvánulások nagyfokú kitartást és lélekjelenlétet követelnek, ahogy az is, hogy ezek általában túlmutatnak a közönséges alkotás folyamatán. Abramović esetében minden bizonnyal rítusvégzésről van szó, amik az emberben rejlő démoni minőségek megidézésével állnak összefüggésben.

low-balkan-baroque.jpg

2020. április 10-én, vagyis ez év nagypéntekén (vélhetően ennek a dátumnak is jelentősége van) a Microsoft egy videót tett közzé, amiben a Hololens 2-t, egy az úgynevezett „mixed reality” megtapasztalását lehetővé tevő termékét reklámozta. A szemüveget felvéve az ember egyszerre látja a saját hétköznapi valóságát és olyan virtuális elemeket, amik ténylegesen nincsenek ott, mégis azt a képzetet keltik, mintha jelen lennének. A terméket magával Abramović-csal reklámozzák, akit hosszú munkálatok során digitálisan lemodelleztek és rekonstruáltak. A videóban, amit a megtekintők nagy felháborodása miatt egy héttel később a cég hivatalos csatornájáról töröltek is, Abramović arról áradozik, mennyire csodálatos, hogy olyasmit hozott létre, ami örökké fennmarad, szerinte ez a halhatatlanság egyfajta megvalósulása. Rekonstruált személyiségével a nézők találkozhatnak, beszélgetést folytathatnak és megtekinthetik virtuális előadását. Egy másik videóban az egyik készítő alig tudja visszatartani lelkesedését, mennyire csodásnak tartja, hogy a nézőknek a „művésznő” halála után is lehetőségük van a vele való találkozásra.

82237627_801427717036515_1517206496485702488_n.jpg

A készítők elmondása szerint kimondottan olyan különleges előadóra volt szükségük, aki képes elfeledtetni a nézővel, hogy amit látnak, azt a technológia segítségével észlelik (különös, hogy egy másik cég is ugyanígy gondolta, ők is ugyanezt a nőszemélyt kérték fel projektjükhöz). Az okkultizmus iránt intenzíven érdeklődő Abramović részvétele csak még jobban megerősíti azt az eddig is fennálló gyanút, miszerint a virtuális valóság és ennek különféle változatai összefüggésben állnak bizonyos mágikus, rituális praktikákkal, ahogy az is valószínű, hogy mindez a 19–20. századi szellemidézések egyfajta újra gondolt változatai. Abramović első „mixed reality” performansza a „The Life” (Az Élet) címet kapta. A részleteit nem ismerjük, de a körülményekből kiindulva előadása inkább tűnik egy meghívónak a zavaros spiritiszta szeánszok révén megszólított kísértetek élettelen valóságába.

Nézd meg legújabb videónkat:

Lázadás a szép új világ ellen

lazadas-var-03.png

Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.

Vétel. Vétel. Van odakint valaki? Akadnak még e vészterhes időkben szemek, amik látnak? Akadnak még fülek, amik hallanak? Vannak még az önkéntes házi őrizetben sínylődő rémhír zabálók közt, akikben az éberség és az önálló gondolkozásra való képesség nem hunyt ki teljesen? Van még ott valaki, aki hozzám hasonlóan minden egyes sejtjében érzi a kénköves leheletű változás fenyegető közelségét? Jelezzetek! Ha akadna még olyan, aki ellenállna, ha maradtak még olyanok, akik nem kérnek az ő jövőjükből: adjatok életjelet magatokról. Hallassátok hangotokat, jelezzetek, szóljatok, amíg szólhattok, mert holnap talán már késő.

A világjárvány okozta káosz következtében egyre több helyről suttogják, hogy változás közeleg. Az eddigi rendszer, mindazzal együtt, amit szerettünk vagy még inkább gyűlöltünk benne, most, 2020 elején, kicsit talán korábban is, mint néhányan számítottunk erre, máris a világtörténelem szemétdombján találhatta magát. Némelyek diadalittasan, mások gyanakvóbban, óvatosabban, de szinte egyöntetűen egy új világ beköszöntét rebesgetik. Szerintem tévednek. Nagyon tévednek. Nem abban, hogy változásról vagy új világról beszélnek, hanem abban, hogy ezzel együtt egy rendkívül fontos dolgot elhallgatnak. Azt, hogy kezdetét vette egy háború: az utolsó és az elképzelhető legkegyetlenebb háború, amit már nem országok vagy birodalmak közt vezényelnek le, hanem egyenesen az ember ellen.

Használhatnám azt a szót is, hogy leigázás. Mert ez fog történni, ha a seggünkön ülve, kalickákká vált otthonainkból nézzük végig, ahogy a szemünk előtt valósítják meg a hollywoodi filmek gyerekkorunk óta belénk nevelt groteszk és beteges utópiáit. Túlzónak tűnő, kemény szavak ezek, mert kemény az is, ami a jövőre vonatkozó egyik lehetséges forgatókönyv szerint hamarosan várni fog ránk, ha nem vagyunk eléggé éberek. Míg mi a magunkra és másokra vigyázás indokával kisebb-nagyobb lakásainkba gyámoltalanul elvonulva ócska dalokat költünk arról, hogy „maradj otthon”, a látványosan központosított irányítás szerint intézkedő országok vezetői akadálytalanul és véleményünk megvitatása nélkül éppen egy új felvonáshoz rendezik be a díszleteket. Üzleteket zárnak be, gazdaságokat omlasztanak össze, kétes indokokra alapozva korlátlan időre karanténba száműzik a népet, mi meg csak pislogunk, mint a moziban. A veszélytelenségükre eddig meggyőző bizonyítékokat nem hozó 5G hálózatok agresszív terjeszkedésével, az utolsó fingásunkat is rögzítő keresőmotorok és applikációk finomra hangolásával, túrázókat és napozókat megfegyelmező drónok beiktatásával, arcfelismerő és test-hőmérsékletet vizsgáló kamerák beszerelésével, a mindennapos teendőink összes mozzanatának digitalizálásával nemcsak egy új világot alkotnak meg, hanem egyenesen el is lehetetlenítik a normális és természetes emberi élethez való minden jogunkat és lehetőségünket.

Ezért most titeket szólítalak meg. Titeket, akik hozzánk hasonlóan úgy látjátok, nem jó irányba mutatnak a mostani fejlemények. Egyikünk sem jós, nem tudhatjuk, pontosan mi fog történni. Nem tudhatjuk, hogy a járvány ténylegesen azt készíti-e elő, amire gondolunk. Azt viszont tudjuk, hogy mit nem akarunk. Nem akarjuk sem Orwell, sem Huxley, sem Spielberg fikcióit megvalósulni látni. Nem akarunk a modern technológia szabadjára engedett gólemének rabszolgáivá válni. Nem akarunk bizonytalan eredetű vakcinákat, applikációkat, amik sípolnak, ha két méterre megközelítünk valakit, testünkbe épített csipeket vagy virtuális istentiszteleteket. Nem akarjuk a természettel és embertásainkkal való közvetlen kapcsolatunkat elveszíteni.

Ezért egy új mozgalomba invitálunk titeket. Egy mozgalomba, amely ha a fennálló törvények és szabályok áthágására nem is buzdíthat, az emberi ostobaság és a világ irányítóinak jövőnkkel kapcsolatos elmebeteg elképzelései elleni lázadást meghirdetheti. Egyszerű laikus vagy, aki valahol érzi, hogy nincs minden rendben a világgal? Itt a helyed. A modern technológia valamelyik ágazatának szakértője vagy, de tudod, hogy mindez nagyon is a visszájára sülhet el? Oszd meg meglátásaidat! Humán területen dolgozol, és látod, miképp rontja meg gyökeresen a gyerekek fejlődését vagy az ember tudatos önreflexióját a kütyük jelenléte? Hallasd hangodat! Orvos vagy, és látod, hogy a vírus kapcsán miképp machinálnak a számokkal? Szólj, szólj, amíg lehet. Továbbra is hagyományos úton ismerkednél, vagy szeretnéd, hogy gyermekeid egy viszonylag normális környezetben nőhessenek fel? Légy részese ellenállásunknak, és tegyél velünk együtt aktívan, elsősorban építő jellegű diskurzusokon keresztül azért, hogy elkerüljük azt a világot, ami talán még annál is nagyobb szörnyűségekkel kecsegtet, mint amekkorával mostanában riogatnak bennünket a járvány kapcsán szüntelen a médiában.

A mozgalomhoz csatlakozva a következő alapvető pontokat érdemes figyelembe venni:

  1. A lázadás a jelen kontextusban nem azt jelenti, hogy kukákat borogatunk és belekötünk a rendőrökbe, hanem azt, hogy józanul és tudatosan vizsgáljuk a körülöttünk zajló eseményeket, és határozott nemet mondunk mindarra, amit alapos mérlegelést követően testi és lelki épségünk vonatkozásában károsnak ítéltünk meg.
  2. A mozgalom két legfőbb jelszava a tudatosság és a szabadság, melyek egyik legnagyobb ellenségének és kerékkötőjének a jelen körülmények között a legmodernebb technológiát tekintjük, illetve azokat a döntéshozókat, akik ész nélkül vagy éppen valamilyen hátsó szándékkal ezeknek erőszakos terjesztéséhez járulnak hozzá.
  3. Az előbbi pontból kifolyólag a mozgalom kiemelt céljának tartja, hogy korunk körülményeihez képest minél jobban visszaszorítsuk a mindennapi életünkből a modern technikai eszközök használatát. Ez nem azt jelenti, hogy a pattintott kőkorszak tankönyvekből jól ismert bamba előembereivé kellene korcsosulnunk, vagy tűzrakó kiscserkészekké kellene válnunk, hanem azt, hogy minimalizáljuk az életünkben azokat a dolgokat, amikre jobban megnézve, nincs is annyira nagy szükségünk, illetve társadalmi szinten elutasítsuk azokat az újításokat, amelyek láthatóan már nem annyira az élet megkönnyítését, sokkal inkább az emberi önállóság feletti technológiai hatalomátvételt szolgálják.
  4. A mozgalom tagjai tudják, mennyire kiemelt jelentőségű a személyes, élő, közvetlen kapcsolatok ápolása. Az emberek karanténban való elszigetelése, ha a jelen helyzetben indokoltnak is tűnik, nem válhat társadalmi normává. Az élő találkozások és fizikai érintkezések kiemelt fontossággal bírnak az egyén lelki-szellemi fejlődését illetően, amit semmilyen elsőre logikusnak tűnő alternatíva sem tud helyettesíteni.
  5. Végezetül, a mozgalom tagjai tisztában vannak vele, hogy azok, akik az új rendszer kiépítésén munkálkodnak, nagyon is számolnak egy ilyesfajta ellenállással, és stratégiákkal rendelkeznek arra vonatkozóan, miképp térítsék le az útjáról vagy vegyék át felette az irányítást. A mozgalom követője ezért minden olyan törekvésre gyanúval tekint, amelyek a most felsorolt pontok jelentőségét kisebbíteni akarnák, és olyan korunkban divatos deviáns eszmékkel akarnák felhígítani, amik a technológiai kibontakozástól független utakon már eddig is az emberiség megrontásának irányába mutattak.

A további pontok és részletek megvitatása már rajtatok is múlik. Megtettük az első lépést, most rajtatok a sor.

#nemkérünkajövőtökből
#lázadásaszépújvilágellen

Madonna és a koronavírus – Egy furcsa egybeesés

madonna-01.png

Madonna a Tel-Avivban megrendezett 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon előadott közel tízperces performanszának elején fekete ruhában, fején csuklyával jelenik meg (lásd ezzel kapcsolatos videónkat). Az énekesnő és az őt körülvevő, hasonló öltözékben jelenlévő, gregorián stílusban éneklő társai azt a benyomást keltik, mintha egy sötét szekta rituáléján lennénk. Madonna ezt követően felfedi kilétét: egyik szeme el van takarva, fején pedig korona van. Szemén és mellkasán az „X” jele van, háta mögött vörössel egy halálfejhez hasonlatos alakzat. Madonnát az előadás közepén gázálarcos alakok veszik körül. Az énekesnő egyesével megöli őket, közben különös monológot intéz feléjük:

„Olyan naivak! Azt hiszik, nem tudunk a bűneikről. Hogyne tudnánk! Csak még nem szántuk rá magunkat a cselekvésre. A vihar nem a levegőben van, hanem bennünk. Szeretnék neked mondani valamit szeretetről és az egyedüllétről. De már késő. Nem hallod a csuklyád alól, hogy feltámadt a szél?”

A jelenet végén pedig fúj egy nagyot a levegőbe, aminek következtében mindenki elpusztul. Madonna ezt követően egy lepusztult világban arról énekel:

„Nem mindenki éli meg a jövőt, nem mindenki tanul a múltból, nem mindenki léphet be a jövőbe, nem mindenki marad életben.”

Az életben maradtak az előadás végén bebocsátást nyernek a jövőbe, egy paradicsomszerű valóságba.

Van tehát egy koronában megjelenő, a halált megtestesítő szereplőnk, aki körül néhány alak olyan maszkot hord, mint amit sokak hordanak a mostani járvány idején is, és valamiféle viharról beszél, ami hamarosan feltámad, amit nem fog mindenki túlélni. Elképzelhető, hogy mindez a koronavírus jelenségének előrejelzése?

Kapcsolódó videónk:

A világjárvány fogságában – Kérdések, amiket fel kell tenned a koronavírussal kapcsolatban

koronavirus.png

Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.

Koronavírus. Olyannyira ez a kérdés tematizálja most a közgondolkozást, hogy kénytelenek vagyunk mi is hozzáfűzni néhány dolgot a helyzethez. De le kell szögeznem, annyira sokismeretlenes egyenlet ez a jelenség, hogy a legtöbb dologgal kapcsolatban nem igazán van lehetőségünk biztosat állítani. Kérdéseket viszont feltehetünk. Mert ha válaszaink nincsenek is, a helyes kérdésfelvetések lehetővé tehetik, hogy legalább részben ne kelljen bamba szamárként végig pislognunk a most zajló és az ezzel összefüggésben bekövetkező jövőbeli eseményeket.

Az első kérdés, amit akkor is fel kell tennünk, ha a válasz kézenfekvőnek és teljesen evidensnek tűnik, hogy (1) létezik-e egyáltalán ez a vírus? Tudom, minden jel arra utal, hogy létezik. Mégis hogyan keltene ekkora pánikot az egész világon valami, ami nem is létezik? Jogos ellenvetés. Nem is azt mondom, hogy nincs vírus, hanem egyszerűen azt, hogy a legtöbben azok közül, akik a koronavírusról hallottak, csupán a médián keresztül találkoztak ezzel az egész világot rettegésben tartó láthatatlan entitással. Márpedig a média állításaiban sosem lehetünk teljesen biztosak. Lássuk be, a médiából értesülők közvetlenül sosem tapasztalták, sem magukon, sem a környezetükön a koronavírust. Valaki mondta, hogy valaki hallotta, hogy valaki látott ilyet. Vagyis ha egy elszigetelt falucskában élnénk, ahova nehezen jutnak el a hírek, vélhetően még a gyanú sem merülne fel bennünk, hogy most valami megváltozott a világban. Ennek ellenére egyáltalán nem állítom, hogy nincs vírus, vagy hogy ne tartsd be a javasolt óvintézkedéseket, és köpködj össze mindenkit, akivel találkozol az utcán. Mindössze arra akarok rávilágítani, hogy semmi sem vehető készpénznek, amiről közvetlenül nem tudunk teljesen meggyőződni. Még akkor sem, ha hivatalos személy képében tetszelgő öltönyös vagy fehérköpenyes emberek, komoly képet vágó híradósok vagy celebek számolnak be róla.

Egyébként anélkül, hogy messzemenő következtetéseket vonnék le belőle, nem lehet nem észrevenni, hogy a járványt először felfedező és annak hírét elterjesztő, majd a kínai kormány által alaptalanul meghurcolt és elhallgattatott, végül a saját maga által felfedezett vírus áldozatává váló vuhani orvos esete mennyire hajaz a giccses hollywoodi katasztrófatörténetek forgatókönyveire.

A második kérdés, hogy ha létezik is a vírus, (2) indokolt-e ezeknek a világszinten összehangolt, viszonylag drasztikus intézkedéseknek – iskolák, templomok bezárása, határlezárás, kijárási tilalom stb. – a megtétele? Állítólag sok olyan vírus volt és van, ami az emberi életre hasonló vagy nagyobb fenyegetést jelentett, mint a koronavírus. De a kérdést másképp is feltehetjük: ha indokolt is ez a lépés, minek köszönhető akkor, hogy az utóbbi tíz-húsz évben felbukkanó, szintén széles körben elterjedő mikroszkopikus démonhadakkal kapcsolatban nem tettek ugyanígy? Nem azt akarom mondani, hogy nem látom értelmét a vírussal szembeni alapvető állami intézkedéseknek vagy az állammal való együttműködésnek, szeretném leszögezni, hogy erről szó sincs. A kérdés viszont akkor is adja magát: mi az oka annak, hogy ehhez látványosan másképp viszonyulnak? Amikor azt látjuk, hogy vigyorgó sztárok és politikusok szinte büszkélkedve „kámingáutolnak” fertőzöttségükről, majd kis idő elteltével tünetmentesen ki is jönnek a kórházból vagy a karanténból; vagy amikor azt halljuk, hogy szinte csak olyanok halnak bele, akik már nagyon idősek, és eleve rendelkeznek valamilyen betegséggel, határozottan az az érzésünk támad, hogy ez a jelenség valahogy nincs összhangban azzal a felhajtással, amit a hírekben tapasztalunk.

Ezzel kapcsolatban felmerül az a részletkérdés, hogy mennyire jogos a média részéről, hogy gigantikus, félelmet és undort keltő vírussejteket és hasonló célzatú felvételeket mutogatnak? Vagy hogy néhány száz fertőzött megjelenését követően az ábrákon az adott országot teljesen vörösre satírozzák, azt érzékeltetve, mintha a halál mérgező leheletének gyakorlatilag már a teljes lakosság áldozatul esett volna? A NASA ugyanezt csinálta különben az ausztráliai erdőtüzekkel kapcsolatban is: olyan térképet tett közzé, mintha szó szerint az egész kontinens lángokban állna. Ráadásul erről sokan azt gondolták, hogy műholdról készült felvétel. Valóban nagy tüzek voltak, de azért ez akkor is túlzó, manipulatív és a szándékos pánikkeltés gyanúját veti fel.

A harmadik kérdés, hogy (3) miképp jött létre a koronavírus? Spontán alakult ki vagy létrehozták? Tegyük fel, hogy spontán alakult ki, és tényleg onnan ered, ahonnan mondják. Fogadjuk el, hogy senkinek nem volt semmilyen külön bejáratú célja ezzel. Játsszunk el a gondolattal, hogy most tényleg egy olyan valós veszéllyel szembesültek a világ vezetői, ami teljesen váratlanul érte őket. Azt kell mondanunk, így is megállapítható egy közvetett, öntudatlan szándékoltság. Mi tehetünk róla, hogy most az égiek az egykori pestisjárványok modern köntösében mintha azt kürtölnék szét az egész földön, hogy mindenki vegyen vissza az arcából, de nagyon gyorsan. Hogy az eddigi szétszórt, nyüzsgő, hedonista, zaklatott, pénz és hatalomorientált életmódunkat, és ennek fő kiváltó okait, a globalizmust és a liberalizmust haladéktalanul szüntessük be. Az életmohóságába beleszédült, mindent magának követelő modern ember és a neki otthont adó, egyre elborultabb ideológiák mentén kibontakozó társadalmi rendszerek az extrém kifelé fordulással, az egész világ felé való totális megnyílással óhatatlanul megnyitották az utat a testi és lelki, külső és belső szennynek is. Ha ez egy spontán esemény, olvasnunk kell a jelekből, és szakítanunk kell eddigi, sok szempontból beteges és szellemellenes életformánkkal. Ez azonban rengeteg módon megtörténhet, és messzemenően nem bizonyos, hogy azok, aki a fontos döntések meghozataláért felelősek, feltételezett önvizsgálatukat követően valóban a szükséges, a szív és a lelkiismeret számára is elfogadható lépéseket fogják megtenni.

Ha azonban létrehozták a vírust, felmerül az újabb kérdés, (4) hogy kik alkották meg és volt-e valamilyen gazdasági-politikai céljuk ezzel? Az amerikaiak fejlesztették ki, hogy Kínát tönkre vágják gazdaságilag, csak éppen elszámították magukat és visszanyalt a fagyi? Vagy ez is benne volt a tervben? Trump vajon nem azért nevezi ezt a vírust következetesen „kínai vírusnak”, hogy ezzel is leplezze az Egyesült Államok érintettségét a járvány kirobbanásával kapcsolatban? Vagy éppen hogy a kínaiak találták ki, hogy tönkre vágják a nyugati világot?  Esetleg valami más áll a háttérben? Egyelőre csupán találgatni lehet, ki az, aki a világpolitikai csatározások szintjén ténylegesen hasznot húz a helyzetből. De valójában a további kérdésekből majd kiderül, hogy ezek a találgatások nem is annyira központi jelentőségűek.

Mindenesetre vannak jelek arra, hogy mindez eltervezett volt. Például egy 1981-ben írt könyvben, A sötétség szemében  egy rendkívül veszélyes világjárványról beszélnek, ami egy későbbi kiadásban ráadásul pont a Vuhan nevet kapta, ami annak a városnak a neve, ahonnan elvileg a koronavírus is elindult. Egy másik könyvben (Sylvia Browne: End of Days) egy 2020-ban megjelenő, egész világon elterjedő tüdőbetegséghez hasonló járványról számolnak be. Ennél talán még különösebb, hogy a vírusok és vakcinák ügyben évek óta nagy erőkkel buzgólkodó Bill Gates egyik alapítványának támogatásával 2019 végén, azaz néhány hónappal a vírus terjedését megelőzően egészségügyi szakemberek, vállalatvezetők és kormányhivatalnokok részvételével egy olyan rendezvényt szerveztek, ahol hogy, hogy nem, szintén egy bizonyos koronavírus okozta világjárvány kirobbanását modellezték le. Meglehetősen furcsa az is, hogy a Netflix ez év januárjában, a vírus megjelenésével egyidőben jelentette meg Pandemic: How to Prevent an Outbreak, magyarul Világjárvány: Hogyan akadályozzuk meg a terjedést? című sorozatát, amit értelemszerűen szintén a járvány megjelenése előtt kellett leforgatniuk. Szintén érdekes, hogy a NATO ugyancsak a káosz bekövetkezte előtt szervezte meg ez év márciusára az elmúlt 25 év legnagyobb méretű hadgyakorlatát Lengyelországban. A közlemények szerint a hadgyakorlat célja „annak demonstrálása, hogy Washington kész jelentős amerikai haderő gyors bevetésére a NATO támogatására bármilyen válság esetén”.

Az is elgondolkodtató, hogy bizonyos ábrák alapján úgy tűnik, a vírus a magterületnek nevezett összefüggő eurázsiai szárazföldi terület határait nem igazán lépi át. Egy a mai nagyhatalmak működését nagyban befolyásoló geopolitikai elmélet szerint, aki birtokolja a magterületet körülölelő övezet feletti irányítást, azé a világ feletti kontroll is. Ez a térkép arra utal, mintha a jelenlegi járvány is összefüggésben állna ezekkel a törekvésekkel.

Mindez egy lehetséges háborús konfliktustól kezdve, a lakosság tudatos tesztelésének szándékán át, a bevándorlás megakadályozásán, az aktuális demográfiai helyzet átalakításán vagy a globalista rendszer beolajozásán keresztül, a sajtó vagy a közösségi média megszigorítására tett intézkedésekkel bezárólag számos lehetőséget magában hordoz. (Nem vagyok a szólásszabadság híve, azonban az már koránt sem mindegy, hogy a véleményszabadság e korlátozását milyen elvek, szempontok, világnézet alapján hajtják végre.)

A következő kérdés, hogy a gazdasági és politikai következményeken túl (5) ürügyül szolgálhat-e ez a vírus – akár spontán alakult ki, akár nem – átfogóbb, akár az egész földet érintő gyökeresebb társadalmi változásokhoz? Vajon 2001. szeptember 11-éhez hasonlóan nem válik-e ez az eset is kitűnő hivatkozási alappá az emberek azzal kapcsolatos meggyőzésében, hogy elfogadják egy újfajta társadalmi berendezkedés bevezetését?

Az előbbihez szorosan kapcsolódik egy másik kérdés is: (6) a koronavírus globális méretű problémája összefüggésben áll-e a terrorizmus, a bevándorlás vagy az úgynevezett „klímaváltozás” szintén globális szintű problémájával, valamint a velük összefüggő, rendkívül agresszív médiapropagandával? Például érdekes, hogy a tavalyi év végén a hatalmas erdőtüzekkel kapcsolatos rémhíreknek éppen hogy csak vége lett, amikor a koronavírus formájában máris egy újabb fenyegetés híre járta körbe a világot. Olyan, mintha ezek a különféle természetű, egymást láncszerűen követő, világvége hangulatot keltő rémhírek össze lennének hangolva. Vajon ezek nem ugyanabba az irányba mutatnak, mint amilyen irányba a mostani vírus jelensége is? Vajon nem azt sugallja mind, hogy a külvilág olyannyira veszélyessé vált, hogy többé nincs ott biztonságban az ember? Nem azt üzenik, hogy jóléted, egészséged és biztonságod érdekében mondj le maradék szabadságodról is, és még az eddigieknél is jobban igazodj a mindent ellenőrző, mindent megfigyelő, mindent automatizáló és digitalizáló technokrata hatalom intézkedéseihez?

Ebből a szempontból a többi embertől való távolságtartásra felhívó, alapesetben persze logikus javaslatok más oldalról is megközelíthetőek: felmerül a gyanú, mintha ez az egész elsősorban nem is arról szólna, hogy egymást védjük. Sokkal inkább arról, hogy minden más embert potenciális vírushordozóként, minket fenyegető fertőző entitásként, már-már zombiként könyveljünk el; hogy minden hozzánk közeledő illetőre sanda pillantásokat vessünk, és ne bízzunk a többi emberben. Hosszú távon sem.

Egyesek szerint az egész jelenségben rejlik egy pozitív lehetőség is. Végre az emberek kicsit befelé fordulhatnak; jobban odafigyelhetnek a szeretteikre; csökken a légszennyezés; Spanyolország helyett megint itthoni paradicsomot ehetnénk; végre a mérgezett egér módjára történő jövés-menés helyett megint lenne idejük értelmes dolgokkal foglalkozni. Ez sajnos hosszútávon aligha több egy illúziónál. Egyfelől azért, mert az emberi életre egyre szorosabban rátelepedő és azt sok tekintetben megrontó modern technológia továbbra is jelen lesz az életünkben. Másfelől azért, mert a globalizmusnak nemcsak fizikai formája létezik. A virtuális valóság és az internet lehetővé teszi, hogy a fizikai globalizmus esetleges háttérbe szorulása a virtuális globalizmus kibontakozását idézze elő. Az emberek számára vélhetően továbbra is nyitott marad a világ. Legalábbis egy világ biztosan. Egy a fizikai természettől százszorta veszélyesebb világ.

Ez az egész helyzet a technikafüggő emberben a virtuális valóságban való kibontakozás vágyát vélhetően csak fokozni fogja. Vajon nem fog-e megnövekedni hirtelen a virtuális térben végzendő munkák száma? Nem váltja-e fel a fizikai utazás mániáját a virtuális turizmus? Nem akarnak-e majd ezek után saját egészségük megőrzésére hivatkozva egyre többen csupán online találkozni? Nem lesz-e egyre nagyobb igény a virtuális távoktatás rendszerének bevezetésére? Nem könnyebb ezek után elfogadtatni az emberekkel például a testműködést ellenőrző szenzorok, chipek, nyomkövetők beültetését? (Lásd ezzel kapcsolatban az egyébként rendkívül zavaros szerző, Yuval Noah Harari gondolatait.) Nem remek alkalom ez a csúnya, „vírushordozó” érmék és papírpénz beszüntetésére? Nem fogják az emberek kétségükben szép fokozatosan egyre több személyes döntésüket a mesterséges intelligencia mechanizmusára bízni? Biztosat nem állíthatunk, az viszont egyértelmű, hogy az óriásvállalatok pontosan ennek lehetővé tételén munkálkodnak már évtizedek óta. Ez pedig semmi jóval nem kecsegtet, hiszen így a problémát nem megoldják, csupán más síkra terelik. És ez akkor is így van, ha mindezt nem diktatórikus keretek közt vezetik be, hanem az állampolgárok úgymond „felelősségteljes” és „józan” együttműködésével.

Nem állítjuk, hogy ennek a konkrét vírusnak a megjelenése egyértelműen ilyen célokat szolgál, de értelmes ember azt sem mondhatja, hogy ezek a lehetőségek teljesen ki lennének zárva. Mindenesetre a jelek szerint koránt sem olyan egyszerű a magyarázat az aktuális helyzet kialakulása vonatkozásában, mint azt elsőre gondolnánk.

A szolgálólány meséje – Lázadás a „rémisztő képződmények” ellen

Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.

Filmeket és könyveket – mert ne feledjük, könyvek is vannak a világon – számtalan okból lehet nézni és olvasni, és rengeteg szempontból lehet értelmezni is. Van, amikor egyszerűen azért vesszük elő őket, hogy szórakozzunk vagy kikapcsolódjunk. Azon állásponton vagyok, hogy még egy ma ritkaságszámba menő tudatos ember is megengedheti magának, hogy eltekintsen a zavaró részletek és a mögöttes utalások felett, és egyszerűen élvezze, amit elé tárnak. Nem jó, ha az eltúlzott szőrszálhasogatás miatt elfelejtünk önfeledten, játékosan viszonyulni az élet dolgaihoz. De a másik végletbe sem eshetünk. Nincs róla statisztikám, de tudom, hogy a legtöbben úgy darálnak le néhány nap alatt több évados sorozatokat, úgy nézik egymás után az őket rendkívül nagy információmennyiséggel bombázó filmeket, hogy utána soha az életben nem gondolkoznak el azon, hogy mit is láttak. Nem beszélgetnek róla a barátaikkal, legalábbis semmiképp sem beszélgetnek róla érdemben, a mű megértésének kifejezett szándékával. „– Láttad? –Ja! – Jó volt? – Jó!” – Valahogy így néz ki egy mai átlagbeszélgetés egy alkotásról, mondjuk négy évaddal számolva, akár negyvenórányi tartalom megtekintését követően is.

Nem csoda, ha az embereknek hideg futkos a hátán, ha olyasmiről hallanak, hogy szórakozásuk tárgya mögöttes sugalmazásokat is tartalmazhat. Így nem gondolnak bele abba sem, hogy mindazok a dolgok, amiket egy mű kapcsán nem tudatosítottak, az ott lebeg majd valahol a tudatalattijukban, és befolyásolni fogják őket a szemléletük kialakításában és a döntéseikben, anélkül, hogy észrevennék. Ez ugyanaz, mint amikor azon kapod magad, hogy egész nap egy szar számot dúdoltál a fejedben. Nem tetszik, nem is értesz vele egyet, mégis az adja a napodhoz az alaphangot. A különbség, hogy a filmekben még hozzájön a kép is. Látsz egy ártatlan anyát, akit elszakítanak a gyermekétől. Látsz egy nőt, akit kegyetlenül elvernek, amiért megpróbált megszökni embertelen fogvatartóitól. Mutatnak egy másik nőt, akinek kiszúrják a szemét, mert ellentmondott egy vezetőnek. Látsz egy harmadikat, a film zsargonjával élve egy „nemi árulót”, akit kérdés nélkül felakasztanak azért, mert egy másik nőt szeret. Valakinek még a csiklóját is levágják. A készítő ezt úgy jeleníti meg, hogy megsajnáld őket, együtt érezz velük. Olyannyira, hogy a néző számára valahol még az is érthető és elfogadható, amikor egy másik jelenetben ezek a nők jogos dühükben, pár perc erejéig végre tettekben is kiélve bosszúszomjukat, szó szerint szétmarcangolnak egy férfit. Ezeket a képeket és a hozzájuk kapcsolódó érzéseket, ha tudatosan nem dolgozod fel őket, ha nem vizsgálod meg, pontosan miről is szól az, amit láttál, szintúgy magaddal viszed, és befolyásolni fognak a világban zajló folyamatok megítélésében.

A szolgálólány meséje a nem túl távoli jövő Amerikájának disztópikus világában játszódik, ahol megtizedelődött a társadalom, a nők többsége pedig meddővé vált. Ezért az válik a félig-meddig orwelli berendezkedésű ország irányítóinak egyik fő céljává, hogy begyűjtsék az előkelő vezetők számára a még megtermékenyíthető nőket, hogy aztán egy ószövetségi tanításokat kiparodizáló vallásos szekta bizarr szexuális rítusának keretében utódokat nemzenek maguknak.

A sorozat Niedermüller Péter unalomig ismételt mondatainak megfelelően lényegében arról szól, hogy a bigottan vallásos, ódivatú eszmékhez ragaszkodó, érzéketlen, kizárólagos hatalomra törő és úton útfélen erőszakot alkalmazó fehér heteroszexuális férfiak, tehát a „rémisztő képződmények” mennyire elnyomják a nőket és a többi úgynevezett „hátrányos helyzetű” élőlényt ezen a földön. (Zárójelben hozzáteszem, nagyon okos volt a létrontás ügynökei részéről, hogy a nők jogaiért való harcot összemosták minden egyéb beteg eszme melletti kiállással, hiszen így a nők az általuk megkövetelt, őket véleményük szerint megillető jogok mellett a többi „kirekesztett” jogáért is harcolni fog.) A különbség csupán az, hogy a filmben bizonyos mértékben még a nemességet is lejáratják, amire Niedermüller botrányos felszólalásában egész egyszerűen azért nem utalt, mert arra már nem kellett utalnia. A fajtája már gondoskodott róla, hogy ez az embertípus ne legyen probléma többé. Sajnos igen valószínű, hogy a többi is hasonló sorsra jut.

A szolgálólány meséjével nem az a baj, hogy bemutatja egy szerencsétlen sorsú nő szenvedését és fájdalmait, amire talán nem is szolgált rá. Ezzel alapvetően semmi gond nem lenne, legalábbis mindaddig, amíg nem válna ideológiai üzenetté is a története. Csakhogy az, nagyon is az. Főszereplőnk az ízig-vérig „felvilágosut” nőszemélyek prototípusa: az „interracial” kapcsolatok támogatója, legjobb barátnője egy leszbikus nő, továbbá a feminizmus és a női függetlenség, mi több, a női felsőbbrendűség korlátok nélküli igenlője. Vagyis ő egyszemélyben egy ideológia megtestesítője is. Nem egyszerűen nő, hanem egy ultramodern szemléletet képviselő nő. És a film el akarja hitetni velünk, hogy a nő egyedül és kizárólag akkor teljes értékű emberi lény, csak akkor valódi nő, ha ultramodern. A sorozat szerint a nő csak akkor igazi nő, ha lázad és bosszút áll, ha vezet és dominál, ha független és önálló. Akkor normális, ha a hagyomány értékeire hazugságként, a vallásos előírásokra a mindenkori elnyomó rendszer eszközeként, a férfira együgyű, de annál nagyravágyóbb rabszolgatartóként tekint. A női felsőbbrendűség egyik legbeszédesebb szimbóluma, ami többször is visszatér, hogy a főszereplő mindig úgy akar szexelni, hogy ő van felül. Félreértés ne essék, nekem semmi bajom azzal, ha a nő akar felül lenni, csakhogy itt ez a póz egyértelműen a nők erkölcsi felsőbbségének, férfiak felett aratott győzelmének jelentését ölti magára.

Persze lehetne azt mondani, hogy ez a sorozat a „meetoo” mozgalom farvizén evezve egyszerűen arra akarja tanítani a nőket, hogy ne hagyják magukat és álljanak ki magukért. De bármennyire is nehéz ezt megérteni egyeseknek, ehhez, ellenben azzal, amit a film egyedüli megoldásként sugall, nem kell liberálisnak lenni. Ehhez nem kell a transzvesztiták jogai, az abortusz igenlése és mindenféle aberrált eszme mellett kiállni, vagy minden vallásos, politikai és családi tekintélyként fellépő férfival szembeszállni. Nem kell a saját természetüknek megfelelő életmódot elutasítani, vagy kiakadni azon, hogy a férjük nevét kell viselniük. Sőt, ideális esetben még csak ki sem kell harcolniuk maguknak a megbecsülést. Egy hagyományokra építő társadalom biztosítja a nők tiszteletét, sőt, sokkal inkább biztosítja, mint a mai világ. Az a férfi például, aki komolyan veszi a keresztény Mária kultuszt, vagy a hindu női istenségek egyikének kultuszát, arról elképzelhetetlen, hogy a velük rokon természetű húsvér nőkhöz ne viszonyulna ugyanolyan tisztelettel. Aki mást állít, csak azt tanúsítja, hogy semmit nem ért a hagyományokból.

Az nem kérdés, hogy amibe ez a nő bekerül, az egy defektes társadalom. Az sem kérdés, hogy a mai világban is sok a degenerált férfi. De a rossz példákból nem következhet az, hogy Isten, a királyok, a papok, a tanítók, a nemesség autoritásának aláásását követően a férfi tekintélyét és a férfiúi minőség szimbolikus értékét is negatívnak tekintsük. Ez így szándékos eltorzítása és kiforgatása a dolgoknak. De az a mértéktelenül émelyítő felmagasztalás is rettenetesen átlátszó, amivel az úgynevezett „másságot” illetik. Alig akad egy jelenet, amiben nem tolnak a képünkbe egy „másságát” fennkölten hirdető alakot. A sorozatban gyakorlatilag minden homoszexuális vagy „kirekesztett” személy egy szent. Jófejek, aranyosak, segítőkészek, és az egyedüliek, akik ténylegesen önmagukat adják, annak ellenére is, hogy el vannak nyomva. Minden belevaló nő egyetemi professzor, de ha nem is az, zsenialitásban azon a szinten áll. E sok „színes” egyéniségnek otthont adó Kanada státusza pedig már-már az ígéret földjével vetekszik ebben a történetben. A fehér vallásos családok ellenben nemcsak hogy rosszul bánnak minden körülöttük élővel, de hazug eszméikkel lényegében még saját magukat is önmegtagadásba kergetik. Azok pedig, akik besimulnak a rendszerbe, természetesen gyáva, undok, megfeleléskényszeres alakok vagy agymosott hülyék.

Külön érdekesség, hogy a mű alapjául szolgáló regényt egy olyan nőszemély ihlette, akit a hírhedt salemi boszorkányperek idején vádoltak meg. Állítólag varázserővel rendelkezett és rontásokat küldött a falu megfélemlített lakóira, emiatt felakasztották, de még azt is túlélte. A regény írója azt állította, hogy őt ez azért ragadta meg, mert a mérhetetlen női kitartás jelét vélte benne felfedezni. Még bizarrabb adalék, hogy ennek a bizonyos Mary Webster nevezetű boszorkánynak a szerzőnő, Margaret Atwood állítólag egyben a leszármazottja is. Sőt, a történet maga is a Salemhez közeli Bostonban játszódik, ahol a nő pere zajlott. A feminizmus többé vagy kevésbé nyíltan mindig is rokonságot vállalt a boszorkánysággal, amiben a modern feminizmus egyfajta előképét vélik felfedezni. Az imént említett tényből és a filmben elrejtett sok apró utalásból látszik, hogy ezt a művet is lényegében a boszorkányság eszméje táplálja. Az egyik rendre felbukkanó szimbólum például elvileg egy Oberon Zell nevű, magát varázslónak valló zavaros személytől való, aki olyan beteges marhaságokkal mulatta az idejét, hogy sebészeti úton saját bejáratú unikornisokat kreált magának. De jó, ha tudjuk, a boszorkányság nem merül ki a puszta rendszerellenességben és az elnyomott embercsoportok jogaiért való harcban, mint ahogy ezt a sorozatból kölcsönzött szolgálólányruhában tüntető feministák próbálják beállítani. Nem pusztán annyit jelent, hogy küzdök a saját világnézetemért vagy azokért a dolgokért, amikről úgy gondolom, jogosan megilletnek. Legsötétebb formáiban az ártás, a megrontás, a szellemellenesség és a káoszteremtés jegyében működik. A boszorkányok – jungi fogalmat használva – az emberben rejlő gonosz archetípusának megtestesülései, amit véletlenül sem a buta papok találtak ki. Még ma is létező hivatás, sőt újra kezd egyre divatosabbá válni. Csak egy példa a sok közül a híres énekesnő, Lana del Rey esete, aki nyíltan felvállalta, hogy rontást szokott küldeni Donald Trumpra, és követőit is hasonlókra buzdította. Sőt a popkultúra maga is erősen épít a boszorkánysággal kapcsolatos szimbólumokra. A boszorkányság tehát még ma is él, hatása pedig a feminizmus leple alatt és A szolgálólány meséjéhez hasonlatos alkotások álruhájában továbbra is méregként szivárog az emberek szívébe.