A jelen videóban azzal foglalkozunk, hogy érdemes-e egy magát konzervatívnak tartó embernek vitáznia a liberális létrontókkal? A téma apropóját egy nem régiben megjelent Kassai Lajos interjú adta, amit a Partizános Gulyás Márton készített vele. Sokakat nem is annyira a videó tartalma érdekelt, mint inkább a következő kérdés: van-e egyáltalán értelme egy asztalhoz ülni, párbeszédet folytatni, eszmét cserélni olyanokkal, akik ideológiai értelemben a legtávolabb állnak tőled? Videónkból kiderül! (Ez az írás videónk lejegyzett és minimálisan módosított változata.)
Ma azzal a kérdéssel fogunk foglalkozni, hogy érdemes-e egy magát így vagy úgy jobboldalinak vagy konzervatívnak tartó embernek a liberális létrontókkal vitáznia? A téma apropóját az adta, hogy nem régiben a Partizán nevű kőliberális oldalon megjelent egy elég nagy nézettséget produkáló interjú Kassai Lajossal, amit egyébként ő maga kezdeményezett. Sokak számára nem is az volt érdekes, hogy mi volt szó ebben a beszélgetésben, hanem önmagában az a kérdés, hogy
van-e egyáltalán értelme egy asztalhoz ülni, párbeszédet folytatni, eszmét cserélni olyanokkal, akik ideológiai értelemben távolabb állnak tőled, mint zsótájm zsolti a jó ízléstől.
De mintha egyre gyakoribb lenne ez a jelenség. Mintha egyre többször fordulna elő, hogy úgynevezett jobboldaliak vagy akár vallásos személyek cukiskodnak a saját monomániájukból megkérdőjelezhetetlen erényt kreáló influenszerekkel. A Partizánnál a melegkonzervatív Pesti Srácok is megfordult már, az egyik katolikus csatorna számomra módfelett tenyérbemászó készítője ugyancsak tiszteletköröket tett a szivárványszimbólum eredeti jelentésének eltorzítóinál, és furcsa mód még a Médiavadászra is lecsapott egy csatorna, amelynek tartalomgyártója a posztmodern felsőbbrendűségtudat magaslatából hajlandó volt leereszkedni és foglalkozni az egyik videónkkal, mi több, beszélgetésre invitálni minket.
Kassai Lajos és Gulyás Márton. Leültek, hogy közös pontokat találjanak. De minek?
A kérdés többszörösen összetett. Mit értünk egyáltalán párbeszéd alatt? Milyen célokkal és reményekkel ülünk össze egy ilyen eszmecseréhez? Egy ideológia képviselőjével állunk szóba vagy a mögötte meghúzódó emberrel? Mely értékek lehetnek azok, amik sérülnének, ha ilyesfajta vitákba belemennénk? És van-e az egyéni előnyszerzésen túl bármiféle eszmei jelentősége vagy haszna annak, hogy energiát ölünk ilyesmibe?
Amit világosan kell látnunk, az a következő.
Nem mindegy, hogy amikor egy másik emberrel találkozom, akkor egy ideológia elszánt képviselőjeként van-e jelen, vagy olyasvalakiként, akiben megpróbálom meglátni az embert.
Ha az utóbbi áll fenn, könnyen lehet, hogy két teljesen ellentétes nézetet valló is megértéssel tud egymáshoz viszonyulni. Ebben nincs semmi extra, nap mint nap átéljük. Amikor kinyitom egy lila hajú egyén előtt az ajtót, amikor aprót dobok egy koldus markába vagy egy vélhetően kommunista néninek átadom a helyem a buszon, akkor nem ideológiai szempontból viszonyulok hozzájuk, hanem megpróbálom meglátni bennük az embert. Ez nem jelenti azt, hogy ezzel el is ismerném, hogy ők mindent megtesznek azért, hogy a legideálisabb értelemben megfeleljenek az „embernek lenni” kritériumának. Ez csupán annyit jelent, hogy hibájuk ellenére megpróbálom meglátni bennük vagy előhozni belőlük azt az ideális létezőt, aki nagyon mélyen és nagyon rejtve és bizonyos esetekben nagyon elnyomva, de ott lapulhat személyiségük hátterében.
Tipikus posztmodern jelenség: egy katolikus pap és egy magamutogató buzernyák kedélyesen beszélget az élet dolgairól habos-babos környezetben
Talán Kassainak is ez lehetett az egyik motivációja. Hogy megmutassa, képes meglátni az embert olyasvalakiben is, aki jelenleg a média vonalán Magyarország egyik legambiciózusabb létrontója. Nos, ez mind szép és jó, csakhogy ott a történet ideológiai oldala is, ami ettől még az esetek döntő többségében fikarcnyit sem fog változni. Attól, hogy én valakit emberszámba veszek, kulturáltan viselkedem vele és megelőlegezem neki, hogy lénye mélyét alapvetően ugyanaz a minőség hatja át, mint az enyémet, még ellenségek leszünk. Attól még nem lesz kevésbé érvényes, hogy ezek az alakok az élet legfontosabb értékét, a hagyomány valóságát rombolják, ahol csak tudják. Vita ide, vita oda, Marcika ugyanúgy egy megveszekedetten ultraliberális igehirdető marad, Zsoltika egy pillanatra sem fog elgondolkozni, hogy lejjebb kéne kapcsolnia a homoszexuális propagandát vagy ezt a vállalhatatlanan stílust, amit képvisel, és Ádámka sem lesz kevésbé ateista azt követően, hogy leállunk vele kvaterkázni. Ha az a célunk, hogy meggyőzzük a másikat vagy közelítsük egymáshoz a nézeteinket, az az ilyen emberekkel eleve kudarcra lesz ítélve. Már csak azért is, mert sok olyan fogalom van, ami alatt annyira mást értenek a felek, hogy egyszerűen nem férne bele a műsoridőbe mindent pontról pontra elmagyarázni.
Szóval egyfelől ott az emberi oldal, másfelől az ideológiai oldal, és ezt a kettőt rohadtul nem szabad összekeverni. Ha az a célom, hogy a szeretetet, a másik ember iránti megértést gyakoroljam, akkor egy ilyesfajta beszélgetésnek akár lehet is értelme. Ha ismertebbé akarok válni vagy a nézeteimet szélesebb körhöz el akarom juttatni, a vitában ugyancsak lehet perspektíva. Ha viszont valaki azzal az illúzióval kezdeményez ilyen beszélgetéseket, hogy majd szépen közeledni fognak a nézetek, és virágsziromesőben egyszerre csak egymás nyakába borulnak a felek, az el van tévedve, az jobb, ha bele sem fog ilyesmibe. Kassainak mintha lennének ilyen illúziói, amivel azért vigyázni kell, ugyanis itt nem pusztán annyiról van szó, hogy te ezt képviseled, én meg azt, de ennek ellenére szeressük egymást…
Fókuszcsoport, avagy egy nihilista liberális agymenései. Ma ilyeneknek áll a zászló.
Ne feledjük el, hogy ezek az emberek, ha ők maguk nem is tudnak róla, a világ alászállításán munkálkodnak. Nem egyszerűen az a helyzet, hogy bizarr hagyományellenes véleményük van a világ dolgairól, de mi ezen hibáikkal együtt is elfogadjuk őket, hanem arról, hogy vehemensen érvényre is akarják ezeket juttatni. Amit a Nagytestvér ráadásul a háttérből nagy erőkkel támogat. A jópofi külső mögött ezek az emberek nyíltan vagy burkoltan gyűlölik és lenézik a hagyományokat, és mindazokat, akik védelmükre kelnek. Mert fenyegetést látnak bennük. Mert mindaddig, amíg hagyomány létezik, addig a rossz lelkiismeret is kínozni fogja őket. Addig folyvást marad valami, ami emlékeztetni fogja őket arra, hogy elrontották. Hogy valahol eltévedtek. Hogy valahol letértek az útról. Világtalan alakok ezek, akiknek nincs egy abszolút vezérlőelv az életükben. És ha mégis felcsillan az életük egy pontján, egyből nekimennek, hogy ne kelljen vele szembesülniük. Éppen ezért, ha képesek is vagyunk eldumcsizni velük, ami azért érthető módon sokszor eléggé nehezen megy, tevékenységükért nem járhat köszönet, nem kaphatnak pacsit és buksisimit, nem mondhatjuk azt, hogy igen, egy gyógyíthatatlanul ateista, habzó szájú liberális, de nem baj, mert közben tök jó fej. Elviselték régen a falu bolondját is, néha még mosolyt is csalt a helyiek arcára, de azért nem dicsérték meg, ha felégette a templomot.
Az, hogy valakiben – jó keresztény módjára – képes vagyok meglátni a jót, nem vezethet oda, hogy az ideológiáját is elfogadom, vagy a sajátomat az övével felhígítom. Márpedig az ilyen közeledéseknek megvan ez a veszélye. Az emberi elfogadás nem vezethet a létrontó liberális ideológia tolerálásához. A másik helyzetébe való belehelyezkedés képessége nem eredményezheti azt, hogy a nézetét is elkezdem a hagyományos szemlélettel egyenrangúként kezelni. Egy homoszexuális létező szerencsétlen életébe bepillantva és azzal adott esetben együttérezve nem juthatok arra a következtetésre, hogy akkor már nem is jogos törvényi úton a fiatalokat megcélzó aljas propagandájuknak megálljt parancsolni.
A melegkonzervatív Pesti Tv is folyvást bebizonyítja: csak látszólag áll szemben a modern trendekkel
Ahogy a coviddiktatúra esete is mutatja, a legfontosabb kérdésekben amúgy sem szokás vitázni. Vannak a posztmodern világnak megkérdőjelezhetetlen dogmái, amiket vagy elfogadsz, vagy hallani sem akarnak rólad. Valójában mi közös van köztem és egy olyan ember közt, aki szerint nem alászállás van a világban, hanem feltétlen haladás? Aki szerint nincs Isten vagy lélek, csak anyag? Aki úgy véli, a hit puszta babona? Akinek a szemében a királyság egyértelmű zsarnokság, és csak a demokráciában történhetnek jó dolgok? Aki szerint nincs a családalapításnak és a szexuális szokásoknak egy hagyományos rendje, hanem mindenki úgy és azzal fekszik össze, ahogy és akivel csak akar? Hát nem sok! És ez elsősorban nem azért van így, mert én nem vagyok toleráns. Sokkal inkább azért, mert éppen a mai modern, liberális ember az, aki a legtávolabb áll attól, hogy a másik helyzetét érdemben megértse és megismerje.
A legtöbb liberális azon túlmenően, hogy rettentően előítéletes, fájdalmasan beszűkült felfogású is.
És mindent a saját képére akar formálni. Sokan még arról is meg vannak győződve, hogy jobban tudják, miről szól a kereszténység, mint egy keresztény maga, annak ellenére is, hogy lenézik a vallást. Képtelenek belehelyezkedni a gondolatba, hogy mi van, ha az az igazság, hogy száz éve sokkal értelmesebbek voltak az emberek, mint ma? Mi van, ha a soha senki által nem bizonyított evolúció mégsem úgy történt, ahogy azt a tankönyvekben leírják? És mi van, ha az életünknek tényleg valami olyasmi a forrása, ami felülmúlja a puszta anyagiságot? Ezekhez a gondolati lépésekhez egy mai liberális túl gyáva és túl korlátolt. Éppen emiatt nem igazán alkalmas arra sem, hogy érdemi vitát lehessen lebonyolítani vele.
Mindennek ellenére, ha a helyzet úgy hozza, az eszmecsere nem feltétlenül ördögtől való. Csak jól kell belőni a célt, és ügyelni kell arra, hogy a találkozás ne vezessen egy olyan ideológiai felhíguláshoz, ami a hagyományos szemlélet megvédelmezése szempontjából végzetes lenne.
