A Denis Villeneuve által megfilmesített új Dűne sok olyan ideát felmutat, ami hagyományhű megközelítésből is pozitívumnak tekinthető. A jelen kritikában ezeket a szempontokat járjuk körül. (Ez a videó azonos című videónk lejegyzett és minimálisan módosított változata.)

A Denis Villeneuve által rendezett Dűne Frank Herbert 1965-ös sci-fijének adaptációja. A Dűnét az utóbbi évtizedekben többször is megpróbálták megfilmesíteni. Először Alejandro Jodorovsky került a legközelebb ahhoz, hogy vászonra vigye a történetet ’71-ben, de a projekt végül kudarcba fulladt. ’84-ben David Lynch rendezett belőle egy felemásra sikeredett, de koránt sem vállalhatatlan mozifilmet. 2000-ben minisorozat készült belőle, 2003-ban pedig a könyv egyik folytatásából, a Dűne gyermekeiből csináltak egy három részes sorozatot. Akármelyik alkotást is nézzük, mindig úgy érződött, hogy hiányzik ezekből valami. Vagy az eredeti történethez nem volt eléggé hű az adott film, vagy a kivitelezés minősége hagyott némi kívánnivalót maga után vagy egyéb problémák merültek fel. Szóval újból és újból megjelent az igény egy olyan film megjelentetésére, amely a legnagyobb hűséggel és a legkiválóbb minőségben tudja visszaadni Frank Herbert könyvének világát, történetét és hangulatát.

Apróbb hibákat leszámítva ki lehet jelenteni, hogy Denis Villeneuve remek munkát végzett. A film minden egyes képkockáján érződik, mennyire bensőséges kapcsolatot ápol a rendező a történettel, és hogy mennyire igyekezett ezt az általa jól megértett univerzumot megfelelő módon át is adni a nézőknek. Ebbe azonban most nem akarok mélyebben elmerülni. Akit részletesebben érdekel a Dűne világának háttere és az új film által felmutatott pozitívumok, az nézze meg a RetroShock ezzel kapcsolatos bemutatóját. Ebben a videóban inkább arról akarok beszélni, melyek azok a szempontok és ideák, amelyek a hagyományos szempontból kiemeltté teszik az alkotást.

Birodalmiság

Az első fő szempont, amit kiemelnék, az a birodalmiság ideájának megmutatkozása. Monumentális űrhajókat, hatalmas épületeket, gigantikus bolygókat látunk, birodalmi kürtöket és dudákat, buddhista kántáláshoz hasonló túlvilági dörmögést hallunk, előkelő öltözékeket, ünnepélyes katonai felvonulásokat, ősi szimbolikus tárgyakat és képeket, nagy múltú és hatalmú nemesi családokat tárnak elénk. Szereplőkkel találkozunk, akik hangján keresztül mintha ősi erők szólalnának meg, és akiknek tudása emberfeletti forrásokból merítkezik. A film látványa, zenéje, hangjai, története mind alkalmasak egyfajta birodalmi lelkület felébresztésére. A birodalmiságnak a mai világban általában negatív csengése van. Elnyomással, zsarnoksággal hozzák összefüggésbe, pedig koránt sem csak erről szólhat. Van valami megmagyarázhatatlanul felemelő, erővel átható, túlvilági hatalomra emlékeztető és a mindent magában foglalás ideáját felébresztő a birodalmiságban. A birodalmiságban megvan a lehetőség arra, hogy az ember önnön emelkedettebb énjét ébressze fel magában általa. Manapság ritka, hogy ezt pozitív, vagy legalábbis nem egyértelműen negatív színben tüntetik fel. Ezért a pontért a filmnek mindenképp jár az elismerés.

Nemesség és arisztokrácia

Az előbbivel szorosan összefügg a második szempont, a nemesség vagy arisztokrácia ideája. A főszereplő, Paul Atreides egy mind világi, mind szellemi értelemben magasan kvalifikált, nemesi származású személyiség, aki épp abban a korban van, amikor kezdenek kibontakozni a benne szunnyadó nemesi minőségek. Paul a hercegi rangot betöltő apján, Letón keresztül a világi hatalomnak, a birodalom legbefolyásosabb vallásos rendjéhez tartozó anyján keresztül pedig a szellemi hatalomnak is a reprezentánsa. Születése szerint az ókori császárokhoz és az ősi uralkodókhoz hasonlóan egyszerre hordozza magában az evilág és a túlvilág feletti hatalom lehetőségét. A Lynch-féle verzióban véleményem szerint jobban ábrázolják a főszereplő szellemi derűjét és függetlenségét, világi gondoktól és zavaros érzelmektől való emelkedettségét. De a hangsúlyosabb pillanatokban az új Dűne Paulja is képes sajátjává tenni ezt a magányos hegyek méltóságát megidéző fensőbbséget. Főleg az utolsó párbaj során, és annál a próbánál, ahol egy iszonyú kínt előidéző dobozba kell beletennie a kezét. Ez utóbbinál bizonyítja be Paul, hogy képes legyőzni a félelmét, és meghaladni az állati ösztönvilág síkját, ami a való életben is a nemesség egyik fő kritériuma.

Kiválasztottság és vallás

A harmadik a vallásos vagy szellemi értelemben vett kiválasztottság szempontja. Paul nemcsak nemesi származású, hanem vallási értelemben is kiválasztott. Sokak szerint ő a messiás, aki a jóslat szerint el fogja vezetni a Dűne népét a paradicsomba. A Bene Gesserit boszorkányai és a sivatagbolygó lakói Paulon egymás után ismerik fel azokat a jeleket, amik a kiválasztottat is jellemzik. Ezt a filmben mahdinak nevezik, ami az iszlámban egy létező kifejezés, és a síita muszlimoknál egy kiemelt princípium. Ő az, aki az idők végén legyőzi a gonoszt, és egy ideális világot hoz el a követői számára.

Általánosságban a kiválasztottság ideája valami olyasmit jelent, amikor az ember nemcsak ráérez arra, hogy ki ő legbelül valójában, hanem amikor annak a lehetősége is felmerül benne, hogy mindezt teljes egészében ki is tudja bontakoztatni. A Dűne most megjelent első része a kiválasztottság eme érzését ügyesen mutatja be. Képes felizzítani a minden ember szívében ott lakó kiválasztottságtudat érzését. Vélhetően a folytatásban láthatjuk majd ennek teljes feltárulását is.

Paul látomásai során ráadásul többször átéli a saját halálát. Ebben is egy tradicionális elgondolást, a kétszerszületettség ideáját ismerhetjük fel. A tradíciók világában, például a hinduknál csak akkor válhatott az adott illető az adott kaszt teljes értékű tagjává, ha meghalasztotta magában a régi énjét. A második részben Paulra is ez a feladat vár, egy olyan ital elfogyasztásának formájában, amit előtte még egyetlen férfi sem élt túl.

Mágikus erők

A negyedik pont a mágikus erők jelenléte. Paul és a hozzá hasonlók képesek az emberek apró rezdüléseiből megállapítani, mit éreznek és gondolnak mások. A jövőbe lát, titkos dolgokat tud meg, rendkívüli reflexei vannak, és a későbbiekben hatalmas szörnyeket képes irányítani. Továbbá birtokol egy képességet, az úgynevezett „hangot”, aminek köszönhetően befolyásolni tudja mások akaratát. Ennek a technikai megoldása egyébként nagyon hatásosra sikeredett a jelenlegi filmben. Ez a hang ráadásul a későbbiekben még nagyobb célokra is felhasználható lesz, félelmetes háborús eszközzé válik. Az önálló erőfeszítések révén elért mágikus hatalom jelenléte azon túl, hogy ad egy okkult vagy miszteriózus színezetet a történetnek, jól ellensúlyozza azokat a sci-fiket, ahol sokszor háttérbe kerül az ember önálló fejlődése. Ahol a különleges képességeket a gépeket adják, azaz valami külső erő, és nem egy ténylegesen elért benső minőség megmutatkozásai.

A számítógépek és a mesterséges intelligencia hiánya

Így jutunk el a jelen videó utolsó ponthoz, a számítógépek és a mesterséges intelligencia hiányához, mely jelenséget a Dűnében ezzel a mondattal magyaráznak:  „Ne készíts gépezetet az emberi elme hasonlatosságára!” A Dűne történelmének egy pontján az emberek ráébredtek, hogy a számítógépes technológia léte az emberiség ellen van, ezért teljes egészében száműzték azt a világukból. Gépek ugyan léteznek, de ezeket már nem a mesterséges intelligencia működteti. A Dűne történelmében pontosan azt utasították el, amitől a jelenlegi emberiség nem hajlandó megválni, és amihez ostoba módon a legnagyobb reményeket fűzi. Azt a fajta technológiát, amely olyannyira rá akar telepedni az emberre, hogy semmilyen autonómiát nem akar neki hagyni. Ez már önmagában szimpatikus, és segít felülemelkedni az egyre baljósabb jelenlegei életünktől, amit egyre jobban átszőnek a robotok és a mesterséges intelligencia.

Végszó

Hagyományos szempontból természetesen a Dűne sem kifogástalan alkotás. Hogy csak egy példát említsek, nehezen emészthető tény, hogy az új Dűnében a nemes herceg egy néger nőről ábrándozik álmaiban, és hogy a kiválasztott nép tagjait is többnyire négerek alkotják. Ezenfelül a film hosszúsága ellenére is néha az az érzésünk, hogy nem bont ki megfelelő részletességgel bizonyos eseményeket vagy emberek közti viszonyokat. De ez ebben a filmben elenyésző negatívum a felsorolt pozitívumok mellett. A Dűnét mindenképpen érdemes megnézni, főleg ha szereted a lassabban kibontakozó, komolyabb hangvételű és tradicionális áthallásokkal bíró filmeket. Fensőbbség, hatalom, uralom, erő, félelemnélküliség, nemesség. Csupa olyan idea, amit értékelni fog minden olyan néző, aki finoman szólva nem rajong azokért a hagyományellenes tendenciákért, amik átszövik mind a filmeket, mind a világot napjainkban.