Végre egy vígjáték, ami egy az egyben tartalmazza a technokrácia összes hibáját és aggasztó vonását. A BigBug bemutatja mindazt, amiért józan ember a háta közepére kívánja a „szép új világ” egyre közelgő bevezetését. Az írás azonos című videónk lejegyzett változata.
Ha nagyítóval is kell keresni őket, a Netflix kínálatában időnként felbukkan egy-két érdekesebb alkotás. Nem rég a 81-es számú archívum című nyolc részes sorozatra bukkantam rá, ami tagadhatatlan hibái ellenére szerintem egész hatásosan ábrázolja a tévé és az okkultizmus korunkban nem eléggé hangsúlyozott kapcsolatát. Nem sokkal később pedig megjelent a Big Bug, Jean-Pierre Jeunet friss és ropogós vígjátéka, amit mindenkinek meg kell néznie, aki apró kétséget is táplál a nem túl távoli jövő pozitív végkicsengésével kapcsolatban.
Ez a film a sokunk által jól ismert tengernyi disztopikus alkotás után sok újjal nem tud előhozakodni, de nem is ez a célja.
Megkapunk helyette mindent egyben, az összes technokrata agymenést, amit az utóbbi évtizedekben akár a filmekben, akár a valóságban beharangoztak vagy már be is vezettek.
Klónozott kutyák, két lábon járó szexrobotok, teljes egészében automatizált házak, a helyieket megállás nélkül zaklató önjáró reklámtáblák, választáson induló mesterséges intelligencia, digitális örök életben reménykedő fiatalok. A Big Bug a virtuális valóságtól kezdve, a rendszernek való behódolásért cserébe kapott alapjövedelmen keresztül, az emberségesség illúzióját keltő robotokig minden, számunkra egyre aktuálisabb technokrata jelenségre tesz egy-egy humoros, de a józanész számára is teljesen jogos kritikai megjegyzést. Az automata hőmérsékletszabályozó meghibásodik, a propellerrel közlekedő drón szétrepíti a kutya hányását a házban, okos művégtagok fordulnak gazdájuk ellen.
A film olyan jelenségek sorát mutatja be nekünk, amik látszólag és elvileg a nyomor, az éhínség, az egyenlőtlenség, a szenvedés emberi élettel együtt járó dolgaira nyújtanak megoldást, a valóságban azonban éppen hogy tovább bonyolítják a mindennapokat, és olyan új problémákkal, kihívásokkal szembesítenek, amiket a hátunk közepére sem kívánnánk. Erre utal részben a film címében szereplő „bug” kifejezés is. A legtöbb digitális rendszer általános velejárója a „bug”, vagyis a hiba, ami esetünkben a túlzás és a sűrítés eszközei által épp a sokak által kritikátlanul elfogadott „szép új világ” legordítóbb hiányosságaira hivatott rámutatni.
Többen lehúzták a filmet, mondván, nem eléggé kidolgozott a története, a karakterek és a köztük fennálló viszonyok sincsenek megfelelően kibontva, és inkább a látványra megy rá, mint a tartalomra. Nos, való igaz, hogy a történet nem túl bonyolult. A Yonyx névre hallgató mesterséges intelligencia átveszi az emberek teljesen digitalizált háztartásai fölött a hatalmat, otthonukba zárnak mindenkit – természetesen a saját érdekükben –, hőseink pedig minden eszközt megmozgatnak, hogy kiszabaduljanak. Ez egy valóban nem túl összetett történet. Aztán a karakterek is néhány alkalommal kissé logikátlanul viselkednek. Párok szakítanak vagy jönnek össze, anélkül, hogy ezt megfelelően felvezetnék nekünk.
Én viszont felteszem a kérdést: ez ki a francot érdekel a technokrácia egy ilyen kitűnő, szellemes és éleslátó paródiája láttán?
Kit érdekel a patikamérlegen kimért dramaturgia, ha közben egy sokkal fontosabb jelenségre világítanak rá: arra, hogy ha tovább fokozzuk az automatizáció, a robotok, a mesterséges intelligencia iránti függőségünket, akkor szó szerint nyomorult rabszolgává válunk, mégpedig nem is olyan sokára.
Kedves szőrszálhasogató kritikusok, ha nem vettétek volna észre, ez a film fő üzenete, és ezt szinte hibátlanul mutatja be nekünk. Ráadásul a paródia műfajában, amivel mostanában nem nagyon lehetett találkozni. Paródia, amit látunk, mégis teljesen igaz.
A Big Bug egy nagy pofon a magát felsőbbrendűnek tekintő és a fejében gyermeteg jövőképet vizionáló modern agymosott ember számára.
Módfelett megmosolyogtató például, ahogy a gépek és az emberek viszonyát ábrázolják a készítők. A robotok egyik kiemelt szórakozása az emberek könyörtelen megalázása, amit élőben közvetítenek is a tévében. A rendszer ellenzői vagy vesztesei azzal válthatják ki a büntetéseiket, hogy a tévében megszégyenítik őket. Kitűnő ábrázolása ez annak a modern embernek, aki nem veszi észre, hogy a mai világban az ember és a gépek viszonylatában ki gyakorolja a valódi hatalmat a másik felett. A Yonyxok eszelős kinézete és egyformasága is nagyszerűen világít rá a rendszer lelketlenségére, aminek mindennek ellenére a legtöbbek mégis megkérdőjelezhetetlen bizalmat szavaznak.
A Big Bugnak úgy kell nekiülni, hogy nem vár túl sokat tőle az ember. Nem kapunk szövevényes drámát, mély filozófiai felvetéseket, megindító emberi érzéseket, ezért viszont hatványozottan kárpótol minket a csípős kritika és a humor. Akinek a könyökén jön már ki Klaus Schwab digitális mennyországának egyre erősödő propagandája, annak ez a film remek feszültséglevezetőnek fog bizonyulni. Végre egy kendőzetlenül szókimondó film a jelenleg zajló folyamatok árnyoldalairól.
