Részlet az Evolúciós csalás. A darwinizmus és ideológiai hátterének tudományos bukása című műből.

Ahogyan eddigi vizsgálódásunkból kiderült,

a világon az emberek többsége azt hiszi, hogy az evolúció egy tudományos tény. Ennek a tévedésnek a legnagyobb oka a média szisztematikus befolyásában és proragandájában keresendő.

Ezért muszáj kitérnünk erre a befolyásra, illetve ezeknek a propagandáknak a jellemzőire is.

Ha manapság jól megfigyeljük a nyugati médiát, igen gyakran hallhatunk híreket az evolúciós elméletről. A hatalmas médiaintézmények, a neves és „tiszteletreméltó” folyóiratok rendszeresen napirendre tűzik ezt az elméletet. Ha pedig a stílusukat nézzük, az a benyomásunk támad, hogy a teória egy olyan bizonyított tény, amely nem hagy helyet a vitának.

Egy egyszerű ember pedig, aki olvassa ezeket a híreket, természetesen azt gondolja, hogy az evolúciós elmélet olyan biztos tény, mint bármelyik matematikai törvény. Ezen médiaóriások híreit a különböző országok nagyobb magazinjai is átadják a társadalomnak. Stílusuk ismerős: „A Time szerint igen fontos leletre bukkantak, amely kitölti az evolúciós láncban lévő űrt”, vagy „a Nature hírei szerint a tudósok fényt derítettek az evolúciós elmélet utolsó nyitva hagyott kérdéseire”. Ilyen és ehhez hasonló mondatok hatalmas betűkkel. Jóllehet közben szó sincs semmiféle bizonyítékról, még hogy „az evolúciós lánc utolsó hiányzó szemét” fedezték volna fel.

Minden, amivel bizonyítékként előhozakodnak, hamis.

Ha a médián kívül a tudományos forrásokat, enciklopédiákat, biológiakönyveket nézzük, ugyanaz a kép tárul elénk. A média materialista erőközpontú ellenőrzés alatt áll, illetve az akadémikus források teljességgel evolucionista beállítottságúak és ezt sugallják az emberek felé is. Teszik ezt olyan hatásosan, hogy idővel az evolúciós elméletet tabu témává változtatták:

az evolúció megtagadását úgy tüntetik fel, mintha az ember szembeszállna a tudománnyal, és figyelmen kívül hagyná a konkrét tényeket.

Ezért, főként 1950-től napjainkig, annak ellenére, hogy az evolúciós elméletnek sok hiányossága is nyilvánosságra került, és hogy ezt az evolucionista tudósok is beismerték, még ma is – akár helyi, akár külföldi – tudományos körökben és sajtótermékekben szinte lehetetlen olyan gondolatra bukkanni, amely bírálná az evolúciót.

A korábban evolucionista Douglas Dewar, aki az indiai madárfajokról végzett részletes kutatásai eredményeként arra jutott, hogy a fajok nem változhatnak, így hangsúlyozza az evolúciós elmélet és a média közti szoros kapcsolatot:

Csak igen kevés ember értette meg annak jelentőségét, hogy

az evolucionisták megszerezték a sajtó feletti befolyást.

Manapság nagyon ritka az a magazin, amely egy evolúciós elméletet elutasító cikket leközöl. Sőt, sok vallási lap is modernisták kezében van, akik azt vallják, hogy az ember az állattól származik… Általánosságban minden újság író-szerkesztője bizonyított tényként ismeri az evolúciót és mindenkit, aki elutasítja ezt a feltételezést, tudatlansággal és őrültséggel vádol. Szinte egyetlen, evolucionista kézben lévő magazin sem hajlandó olyan írást közölni, amely a legkisebb mértékben is árnyékot vet az evolúció fogalmára… A kiadók nem adnak ki olyan könyvet, amely az aktuális érvényű elmélettel ellenkezve támadási felületet biztosíthatna vagy amelyre nincsen igény. Sőt, ha a nyomtatás költségei a szerzőre hárulnak, akkor is azt hiszik, hogy ez a kiadó számára tekintélyvesztés. Így aztán

a nép egyetlen nézőpontból ismeri meg a kérdést.

Egy hétköznapi ember az evolúciós elméletet olyan bizonyított tényként könyveli el magában, akár a gravitáció törvényét.

Nyugaton a biológiai és természeti kérdésekben leginkább „szaktekintélyként” elismert kiadványok, mint a Scientific American, a Nature, a Focus, a Discover, a Science, vagy a National Geographic az evolúciós elméletet egyfajta hivatalos ideológiaként minősítik és megpróbálják ezt bizonyított tényként elfogadtatni. Törökországban ezt a küldetést elsőként olyan „tudományos” kiadványok képviselik, mint a Bilim Teknik vagy a Focus, de minden közismert sajtóorgánum is ugyanúgy egyetért vele. Ezek tudatosan propagálják az evolúciós elméletet.

A média, amellett, hogy evolucionista híreket és magyarázatokat közöl az újságokban, „kulturális szolgáltatása” során is ezt a fontos küldetést igyekszik teljesíteni. Ha megnézzük azoknak a kiadóknak a könyveit, amelyek az ő tulajdonukat képezi, sok esetben nyílt evolúciós propagandát, illetve ezzel párhuzamos vallásellenességet figyelhetünk meg.

A török Milliyet Kiadó például 1996-ban megjelentetett egy könyvet Darwin: kezdők részére címmel, amely tele van Darwin dicsőítésével és vallásellenes gyalázkodásokkal. A könyv megkísérli meggyőzni a fiatalokat arról, hogy az evolúció elmélete bizonyított tény, azokat pedig, akik szembeszállnak ezzel az elmélettel, tudatlannak és korlátoltnak bélyegzi. (…)

Charles Darwinnak 30 évesen sikerült magyarázatot találnia a fajok fejlődésére. Egyesítve a véletlen, illetve az élethez szükséges küzdelem teóriáját, a fajok fejlődésében figyelmen kívül hagyta Isten szerepét… Annak ellenére, hogy 1859-ben még mindig kétséges volt ennek az elméletnek a működése, sokan egyetértettek vele. Természetesen olyanok is voltak, akik ellenezték. Akik tudományos szempontból tudatlanok voltak, azok képtelenek voltak megérteni a könyvet… Más vallásos emberek megelégedtek azzal, hogy azt pletykálták, Darwin Európa legveszélyesebb embere. Az ellenzők nem csak oktalan vallásosok voltak. Általánosságban, a teremtésben hívő tudósok sem tudták elfogadni ezt a nézetet.

A helyi média evolucionistái többnyire legalább olyan tudatlanok, mint amennyire a vallás ellenségei. Az evolúcióról, amelyet kitartóan propagálnak, szinte semmit sem tudnak. Így aztán időnként előfordul, hogy meglehetősen nevetséges helyzetbe kerülnek. Jól példázza ezt az 1985. március 28-i Cumhuriyetben közölt cikk, a következő címmel: „Dincserler a 25 ezer éves maradványokat is elutasítja”. Az evolúciót legelvakultabban védelmezők egyike, a Cumhuriyet Gazetesi cikkében így ír: „A jávai előembernek, pekingi, piltdowni, illetve nebraskai embernek nevezett fosszíliák, amelyeket az Oktatási Minisztérium tudományos csalásnak minősített, a modern antropológián belül az ember evolúciójával kapcsolatos legjelentősebb bizonyítékainak számítanak.”

Jóllehet, az előző oldalakon már megvizsgáltuk, hogy ezekből a fosszíliákból kettő, nevezetesen a piltdowni és a nebraskai ember csalás, és ezt az evolucionisták is elismerik.

Az 1950-es években kiderült, hogy a piltdowni embernek nevezett maradvány egy emberi koponya, illetve egy majom állkapcsának összeillesztésével készült.

A Cumhuriyet azonban mit sem tud a hírről, amiről már 30 évvel korábban napvilágot látott az igazság!

SZÉPEN TÁLALT HAZUGSÁGOK

Az evolucionisták jól kihasználják azt az előnyt, amit a média „agymosó” programja biztosít számukra. Sokakkal már annyira elhitették az evolúció létezését, hogy az evolucionisták most már bármit írnak, az embereknek nem jut eszükbe megkérdezni „hogyan?” vagy „miért?”. Így aztán az evolucionisták, miután egy kicsit kipofozták és feldíszítették hazugságaikat, tudományos tényként tudják őket bemutatni.

A „vízből szárazföldre való átmenetet” például, amely az egyik legnagyobb kérdőjel, még a „legtudományosabb” evolucionista könyvek is olyan meseszerű egyszerűséggel írják le, amit csak a kisgyermekek hisznek el. Az evolúció szerint az élet a vízben vette kezdetét, és az első kifejlett állatok a halak voltak. Az elmélet szerint hogy hogy nem, ezek a halak egy napon elkezdték a part felé vetni magukat! (Ennek okaként többnyire a szárazságot hozzák föl.) Úgyszintén az elméletnek megfelelően, a halaknak, melyek úgy döntöttek, hogy a szárazföldön fognak élni, az uszonyuk helyett lábuk, a kopoltyújuk helyett pedig tüdejük nőtt!

A legtöbb evolucionista könyv ennek az óriási állításnak a „hogyan”-ját egyáltalán nem firtatja. A „legtudományosabb” forrásokban egy ilyen mondattal próbálják meg lezárni a témát: „és megtörtént az átmenet a vízből a szárazföldre.” Vajon ez az „átmenet” hogyan valósult meg? Tudjuk, hogy egy hal, ha kikerül a vízből, nem él tovább egy-két percnél. Az evolucionisták állítása szerint szárazság volt és a halak kényszerűségből vették az irányt a szárazföld felé. Ha ezt az állítást el is fogadjuk, mi történhet a halakkal? A válasz egyértelmű: a vízből kikerülve a halak mindegyike egy-két percen belül egyenként elpusztul. Tartson ez a folyamat akár tízmillió esztendeig, a válasz ugyanaz: a halak mindegyike egyenként elpusztul. Hiszen egy olyan összetett szerv, mint a tüdő, nem alakul ki egy hirtelen „véletlen”, vagyis mutáció folytán. Egy félig kifejlett tüdő pedig semmire sem jó.

Pedig pontosan ez az, amit az evolucionisták állítanak. „Átmenet a vízből a szárazföldre”, „felemelkedés a szárazföldről a levegőbe” és még sokmillió „ugrás”-nak nevezett ésszerűtlen magyarázat. Arra pedig, hogy olyan rendkívül bonyolult felépítésű szervek, mint a szem vagy a fül, hogyan alakulhattak ki, az evolucionisták jobbnak látják ki sem térni.

Adnan Oktar (Harun Yahya), a szerző

Az utca emberét azonban könnyű a „tudományos” csomagolással megtéveszteni: rajzolunk egy fantáziaszülte állatot, amint éppen a vízből a szárazföldre lép, és kitalálunk valami latin nevet szárazföldi „unokájának”, illetve a kettő közötti „átmeneti formának” (mely egyébként is egy képzeletbeli lény). Aztán írunk valami hangzatos hazugságot: „az Eusthenopteron hosszú evolúciós folyamat során előbb Rhipitistian Crossopterygianná majd Ichthyostegává alakult.” Ezt a „fennkölt” mondatot aztán egy vastagkeretes szemüvegű, fehérköpenyes „tudós” szájába adjuk és máris rengeteg embert megnyertünk. Hiszen

a média, amely egyik legnagyobb feladatának tekinti az evolúciós elmélet elterjesztését az emberek között,

másnap a világ minden pontján felettébb izgatottan tudósít e hatalmas felfedezésről…

Egy példa: Érdekes példája a média evolúciós meséinek az egész világon elismert tudományos lap, a National Geographic története „a bálna evolúciójáról”: A bálnák kialakulása 60 millió évvel ezelőtt kezdődött, amikor négylábú, szőrös testű emlősök élelmet keresve a tengernek vették az irányt. Ahogy telt-múlt az idő, szép lassan átalakultak. Hátsó lábaikat elvesztették, mellső lábaik uszonyokká alakultak, a szőrök helyét pedig vastag, puha, szivacsszerű bálnabőr vette át. Orrlyukaik a fejük tetejére kerültek. A farok tovább fejlődött, kialakult belőle a bálna farokuszonya, a teste pedig fokozatosan megnőtt a vízben. Mint ahogyan semmilyen tudományos alapja nincsen a fent elmondottaknak, úgy a természet törvényeivel is ellenkezik. Ez a National Geographic hasábjain megjelent történet azért fontos, hogy lássuk, valójában micsoda badarságokat védelmeznek a legkomolyabbnak vélt evolúciós kiadványok.

Harun Yahya: Az evolúciós elmélet élettere: a média. In uő: Evolúciós csalás. A darwinizmus és ideológiai hátterének tudományos bukása. Budapest, 2006, Kornétás Kiadó, 163–168. o.