Három évvel a nagy sikerű Popribancok első részének megjelenése után kicsit megvizsgáltuk, elfajultak-e még jobban a videoklipek a 2016-os helyzetjelentés óta.

Van egy rossz hírünk, a tendencia nem mutat pozitív változást, sőt, a videoklipek még inkább alantasabbak lettek.

Azt már tudjuk, hogy körülbelül tízéves ciklusokban újabb központi figurákat vetnek be, hogy mérgezzék az emberek elméjét. Emlékezzünk csak a 80-as években Madonnára. Az új évezredet Britney Spearce nyitotta, majd 2008-tól Lady Gaga folytatta. Épp itt volt az ideje előhozakodni néhány friss popribanccal 2019-ben, hiszen az újabb és újabb formában megnyilvánuló tudatrontás nem állhat meg.

A videoklipeket, mint mindig, most is a megszokottól eltérő szempontból vizsgáljuk, hiszen mi nem az aktuális trendekre, sokkal inkább a mögöttes üzenetekre, az átlagemberek jóhiszeműségének befolyásolásával kapcsolatos dolgokra koncentrálunk. Mi ezzel segítjük a nézőt, hogy még csak véletlenül se dőlhessen be senki a negatív tartalmú rejtett üzeneteknek, amiknek a mai világban sajnos egyáltalán nem könnyű ellenállni.

Több videót is megvizsgáltunk, amelyek a tavalyi év (2018) második felében jelentek meg, és három fő dologra lettünk figyelmesek, amelyek szinte az összesben egységesen szerepet kapnak. Ezt a három témát fogjuk dióhéjban kifejteni. Ilyen tematikájú klipeket már korábban, több évvel ezelőtt is láthattunk, de manapság feltűnően még nagyobb teret hódítanak. A három fő téma a virtuális valóság, az aberrált szexuális magaviselet/homoszexualitás és a meztelenkedés. Pluszként még idesorolhatjuk a transzhumanizmust, a fajkeveredést, a feminizmust és a nyílt vagy burkolt sátánizmust is, amik szintén egyre gyakrabban jelennek meg. De ezeket leszámítva is egyre általánosabbak az emberi természet bizarr, önmagából kivetkőzött ábrázolásai. Nagyon úgy tűnik, hogy egyesek már csak ilyen aljas húzásokkal képesek megtölteni egy-egy kisvideót.

Kezdődjön hát a klipvadászat!

Első alanyunk Anna-Marie brit származású énekesnő, aki 2-3 éve tűnt fel, és mára rendkívüli sikernek örvend. Don’t Leave Me Alone című számában bőven találunk kivetni valót. Ez a klip a virtuális valóság megjelenítésére példa.

A videó elején láthatjuk Anna-Marie-t egy szobában, amint épp ágyában fetreng, és láthatóan nagyon unja magát. Érdemes megnézni a plakátokat a falon, a háttérben tisztán olvasható a „nincs Isten, nincsenek mesterek” felirat, de találunk okkult szimbólumokat is.

Nem sokkal később meglátja az asztalon a bontalan virtuális szemüveget, majd ki is próbálja. Ha már úgyis annyira unatkozik, ez attól csak jobb lehet.

Miután felveszi a szemellenzőt, azonnal egy sötét, alvilághoz hasonló táncparketten találja magát, ahol még abban a minutumban barátságot köt egy láthatóan önkívületi állapotban lévő, világító szemű, fekete bőrszínű lénnyel, aki lassan közelít felé. Anna-Marie ekkor hirtelen leveszi magáról a szemüveget, majd némi hezitálás után csak visszateszi a szemére, és ekkor kezdődik a móka.

Újdonsült barátjával táncolnak, jól érzik magukat, és a VR szemellenző adta lehetőségnek hála, el is repülnek egy Édenhez hasonló helyre, ahol tovább folytatják a romantikázást. Kicsit olyan szaga van a dolognak, hogy a klip rendezőjének az a mondanivalója ezzel, hogy állj össze az első idegennel, aki szembejön, mindenféle ismerkedés nélkül, és máris rád mosolyog a szerencse.

A klip úgy végződik, hogy egyszer csak Anna-Marie szerelme (akit kb. egy perce ismert meg), egy pillanat alatt ködé válik, ami a lányt láthatóan nagyon megviseli. A videóban jól megfigyelhető a kontraszt, hogyan viselkedik Anna-Marie a lakásában, azaz a való életben, mennyire lehangolt, életunt, a fiktív világban pedig mennyire felszabadult és boldog. A mondanivaló: Ezt a szabadságot csakis a VR adhatja meg neked!

*

Valahol mindig is sejteni lehetett, hogy a meztelenkedés lesz a következő szenzáció a zenei videoklipekben. Íme, Cardi B Money című fércműve, ami nem cáfol rá erre a tényre.

A cicivillantásban és seggrázásban sem szűkölködő, kis híján maszturbálást imitáló képsorozatok láttán egy pillanatra elgondolkodik az ember, hogy milyen filmet is néz éppen? Nagyon úgy fest, hogy a modern embert már csak a pornográf jelenetek érdeklik, és a rendezők mindent meg is tesznek, hogy a néző egy pillanatig se unatkozzon.

A pucérkodás itt nem ér véget. A következő jelentenél Cardi B egy zongoránál ül anyaszült meztelenül.

Erre rátesznek egy lapáttal, amikor nem sokkal e jelenet követően oldalról láthatjuk egy fülhallgatóval a fején, ami a klipekben sokszor az igazságra süket fülek szimbóluma.

„b” mint beast, vagyis: engedd szabadjára a fenevadat

(Egy korábbi írásunkban utaltunk rá, hogy a beats márka vélhetően a beast [fenevad] szó alliterációja lehet. Erre nem csupán a hasonló hangzása, hanem a köré épített, reklámokban felbukkanó antikrisztusi szimbólumok miatt következtettünk.)

Nem mintha önmagában problémánk lenne a meztelenkedéssel. Ám ezt fényes nappal, kiskorúak előtt játsszák, meglehetősen aberrált formában. Alapvetően egy felnőtt mindennapjait sem szabadna, hogy ennyire átszője a szexualitás. Ám a reklámok, filmek és videoklipek évről-évre egy picit mindig tovább feszegetik ezt a határt. A készítők ugyanis nem kedvelik, ha az emberek tudatosak, hiszen a tudatos embert nehéz manipulálni. És mivel veheted el a legkönnyebben az emberek józan eszét, ha nem azzal, hogy mutatsz neki pár formás mellet? Amik, tegyük hozzá, a szilikoncsöcsök, kipárnázott fenekek és feltöltött ajkak korában sokszor nem is annyira formásak és nevetségesen aránytalanok. (Itt egy másik hasonló példa: Nicki Minaj: Good Form.)

A klip a meztelenkedés mellett feminizmust és nőuralmat hirdet. Ez egy másik téma, ami szintén kiemelt a videoklipekben. Mint oly sok más kisvideóban, itt is megtalálhatjuk a hegyes karmokat, a megszelidíthetetlen fenevadnak, a nőstény állatnak, az élvhajhász és végtelenül egoista modern nőnek, a sátán javíthatatlanul romlott szövetségesének egyik gyakran használt szimbólumát.

*

A következő, apokaliptikus ábrázolásokkal megfűszerezett videó DJ Snake, Selena Gomez, Ozuna és Cardi B négyes fogatának szerzeménye, a Taki Taki amely egy orgia partival kezdődik. Az aberrált szexuális viselkedés mára egyértelműen alaptémává vált. Rengeteg videóban láthatjuk már, és sajnos, ha az ember sokat lát valamiből, kellőképpen megszokja akarva-akaratlanul, és úgy vélheti, ez ma a trend, és követni kezdi, mert nem akar kilógni a sorból.

Az ezt követő jelenet minden kétséget kizáróan a kénköves pokolban játszódik, ami arra enged következtetni, hogy a klipben egy össznépi Lucifer imádást láthatunk.

A popribancok célja a sátán szajhájának megtestesítése, és ezt a viselkedési mintát a mai társadalomba integrálni. Igazi nőhöz méltó magatartást keresve sem találunk, a férfiakat folyton megszégyenítik, ezen kívül a bandába verődött ribancok egyre sokkosabb állapotban illegetik-billegetik magukat, mintha ezzel szaporáznák az ördögi üzenet mihamarabbi célba érését.

A videó közepén megjelenik a főribanc, a háttérben fellelhető a mérges kígyó. Hőseink a pokolban vonaglanak, a sátánnak hódolnak táncukkal, aki mint tudjuk, kígyó képében kísértette meg az embert. Az értelmezhetetlen külsejű, idétlen démoni alak ebben a videóban is feltűnik, akárcsak Anna-Marie klipjében (illetve úgy általában az összesben).

A klipekben közvetített viselkedési forma célközönsége egyértelműen a mai fiatal nők, akik ezekről vesznek példát. Legyél szilikonos, rázd a picsád, legyél nagypofájú, vesd meg és gyűlöld a férfiakat.

*

A klipekből szinte semmi mást nem látunk már, csak hogy merre is halad ez a világ. A készítőknél ez egy tudatos kísérlet, ahol a néző a kísérleti alany. Felháborodik-e még a mai néző az abszurd viselkedésformán, vagy már olyannyira általánossá vált, hogy észre sem veszi a látottakat? Mit vált ki a nézőből a buzerancia például? Ha valakinek tetszik a klipben, vélhetően a való életben sem fogja elítélni, ha ilyet lát például közterületen. A videókban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a férfiak gyalázására, és egy kicsit talán burkoltabban, de tulajdonképpen a normális nők gyalázására is.

A homoszexualitás szorosan összefügg a nemek mindenkori eltörléséhez kapcsolódó gonosz tervvel. Régebben is láthattunk már buzeranciára alapuló videoklipeket, de idáig talán egyik sem igazán merészkedett. Maximum a másodperc töredéke alatt lepergő képeket vetítettek le, ami nyilvánvalóan ugyanolyan aljas húzás. Ezzel szemben Pink legújabb számában, a Secrets-ben hosszasan mutatnak homokos férfiakat akik – hogy fokozzák a hatást – még csak nem is egy rasszból valók.

A képsorok rettentően visszataszítóak, azonban a klip mégis úgy van megszerkesztve, hogy azt sugallja, ilyet csinálni vagány dolog. Tipikus módszere a pszichológiai hadviselésnek, hogy egy negatív jelenséget pozitív környezetbe ágyazva tálalnak, hogy a néző jó érzéseket párosítson a látott jelenetekhez, amik elsőre egyáltalán nem szimpatikusak a számára.

De Pink maga is előszeretettel enyeleg egy néger nővel. Külön érdekesség, hogy ennek a nőnek a nyelve mintha szét lenne választva, mint a kígyónak, ez újfent visszavezet bennünket a kígyó negatív szimbolikájához.

De Rita Ora Let you love me című klipjében – amit egy multikulti házibuliban játszódik – sem rejtik véka alá identitásukat. Ráadásul, ha a videót végignézzük, megtudhatjuk, hogy egy leszbikus pár hogyan vesz palira egy hetero srácot.

És hogy, hogy nem, a virtuális szemüvegeket itt is megtaláljuk. Igen, ha nem tudtad volna, a buzulás mellett ez a házibulik másik tipikus kelléke. Habár ki tudja, a sugalmazások hatására nem sokára talán tényleg az is lesz.

*

A fősodratú videoklip gyártás visszatérő kedves témája az, amit fekete mágiának, okkultizmusnak, boszorkányságnak vagy sátánimádásnak nevezhetünk. Ez, ha nem is a legkiemeltebb téma, rendre megjelenik, hol rejtettebben, hol egészen nyíltan. Ezekből ismerhetjük meg igazán a videoklipek valódi természetét.

Nicki Minaj virtuális szemüvegben ül pokoli trónján (ha nem tudnánk, hogy mi az igazi céljuk a virtuális szemüvegekkel, teljesen indokolatlannak tartanánk megjelenítését)

A Hard White című, 2019-es klipben Nicki Minaj a halál úrnőjét vagy valamiféle boszorkányt játszik. Zombik és démonok közt táncol, koponyákkal díszített trónon ül, furcsa szeánszokat tart megszállott nőkkel, de a vér, a halott holló vagy a feldarabolt skorpió szimbóluma is megtalálható, amik egyöntetűen a halál és a pusztulás jelképei.

Mintha csak egy boszorkányfőzet titkos hozzávalóit látnánk

A háttérből arra következtethetünk, hogy az énekesnő trónja a pokolban van, ami például Dante alapján egyszerre tűzforró és fagyos, és itt szintén a hideg és a meleg színeit és szimbólumait látjuk. Mellette látható két agár, ami a hatalom jelképe. A nehezen értelmezhető, szlenggel teli szöveg szintén Nicki uralmáról, mindenek felettiségéről szól, ám tudjuk, itt igazából nem az énekesről van szó, hanem annak uralmáról, aki rajta keresztül beszél (az egyik sorában például azt mondja, hogy ő a bakkecske, ami sok esetben egy ördöghöz társított állat).

Meglehetősen mulatságos, hogy a nagyközönség az ilyen húzásokat a legnagyobb természetességgel elnézi, és például egy olyan énekest, aki korábban a kultúrarombolás élharcosa és a sötét befolyások első számú közvetítője volt, elkezdenek a világ megmentésén fáradozó, jótett lélekként kezelni. Így van ez most Lady Gagával is, akit legújabb filmes szerepe miatt még olyanok is elkezdték dicsérni, akik egyébként gyűlölik tevékenységét. Mi a világ álszentségének és következetlenségének ékes bizonyítéka, ha nem ez?

A sivatagi jelenetek, a boszorkányrituálén túl, mintha Jézus pusztába vonulásának paródiái akarnának lenni

Igyekezzünk kivonni magunkat ezen befolyások alól. Ezek az alávaló erők próbálják megakadályozni az embert, hogy tudatossá és szellemileg emelkedetté válhasson!

Szűcs Veronika

Nézd meg legújabb videónkat, és iratkozz fel a csatornánkra:

Tetszenek a videóink? Szeretnél még többet látni? Esetleg szeretnéd egy szokásos lájkot felülmúlóan kifejezni tetszésedet? Támogasd munkánkat! Itt egy egyszerű módja, hogyan teheted meg.

Hogyan regisztrálhatsz a Patreonra? Először is menj fel a következő oldalra:
https://www.patreon.com/mediavadasz

Majd jobb felül kattints rá a „Become a Patron” nevű feliratra. Ekkor megjelenik néhány általunk megadott összeg dollárban megadva (egy dollár mostanság 250 Ft körül mozog).

Válaszd ki a megadott összegek egyikét, vagy legalul, „Custom pledge” név alatt adj meg egy tetszőleges összeget, amit erre a célra szánsz, majd kattints a tovább gombra.

Ha véletlenül nem jó opciót jelöltél be, nem kell izgulni, ezen a későbbiekben bármikor változtathatsz.

Ezután következik a regisztráció, amit a Facebook profiloddal vagy email címed megadásával bonyolíthatsz le.

Ezt követően add meg a bankszámlaszámodat, és már létre is jött a Patreon fiókod!

A támogatásod a regisztrációdat követő hónap elején indul be, és a rendszer minden hónapban automatikusan levonja majd a megadott összeget, valamint egy minimális tranzakciós illetéket a bankszámládról, amit az oldalon könnyedén nyomon követhetsz.

Ez addig tart, amíg meg nem változtatod, vagy le nem állítod a támogatást. Amit, ezt fontos tudnod, bármikor megtehetsz.

Ez egy biztonságos rendszer, vagyis biztos lehetsz benne, hogy a beállított összeg azokhoz jut el, akiknek szánod.

Csak annyit vonnak le, amennyit a támogatásra szánsz, és csak addig, amíg ezt te engeded.

Ha ahhoz van kedved, egyszeri felajánlásra is van lehetőséged, oly módon, hogy a megtámogatott hónapot követően leállítod a támogatást.

Bármilyen mértékű felajánlást szívből jövő hálával fogadunk!

A további részleteket lásd az alábbi videónkban:

A jelen alkalommal egy Taylor Swift klip elemzésén keresztül fogunk kitérni néhány érdekességre, amelyek előrevetítik, mik a következő lépései a társadalomátformálás tekintetében a világot irányító hatalmaknak. Ahol szükséges, mondandónk alátámasztása érdekében más klipekre is hivatkozni fogunk.

A 2017-es Look What You Made Me Do című számban Taylor Swift különféle alteregókat jelenít meg, ezeken keresztül pedig üzeneteket sugall, viselkedésmintákat tanít a rajongóinak. Aki hozzá szeretne hasonlítani – és itt elsősorban fiatal lányokról beszélünk, akik a videoklipnézést a nőiségük kiteljesedéséhez vezető út fontos részének tartják –, azokat az attitűdöket kell elsajátítania, amik az alábbi videoklipben is bemutatásra kerülnek. Ezek természetesen nem egyediek. Számos klipben megtalálhatóak hasonló, elsőre nem is sejtett mélységű üzenetek. Nézd meg, aztán lássuk részletesebben:

Az első jelenetben Taylor Swift zombiként ássa ki magát a föld alól. Horrorfilmekbe illően ijesztő kinézete meglehetősen nagy ellentétben áll azzal a képpel, amit általában a sztárokról mutatnak, akik a tévéképernyőn keresztül tökéletesnek, szépnek, boldognak, hibátlannak tűnnek. Azzal, hogy az énekesnő felvállalja ezt az énjét is, azt üzeni a követőinek, hogy ők is bátran engedjék szabadjára a bennük szunnyadó rosszat. Sötét vágyaiknak és késztetéseiknek nyugodtan hagyjanak teret. Ne temessék el ezt a láthatóan bosszúszomjas, gonosz szándékú alteregójukat sem, hiszen az éppúgy hozzátartozik a lényükhöz. (Egy korábbi klipelemzésben láttunk már erre példát.)

0:22

Manapság általában minden divatos, ami valahogy nem emberi. Robotnak, vámpírnak, mutánsnak, zombinak, űrlénynek, aberráltnak lenni sokkal menőbb. Mindegy, csak valahogyan meg lehessen tagadni emberségünket.

0:24

A következő jelenetben az énekesnő drágakövek és ékszerek közt fürdik. Az előző jelenettel ellentétben a tökéletesség, boldogság és szépség látszatát keltve. Itt most azt üzeni, hogy az ő követői hódoljanak a világi élvezeteknek.

0:35

A videoklipekben rendre visszatérő hegyes karmoknak és a kígyó szimbólumának felbukkanása viszont arra enged következtetni, hogy itt Taylor Swift nem csupán egy gazdagságában tobzódó hiú nőt játszik, valami többről van szó a háttérben. (A hegyes karom sok esetben állatiságot, vadságot, kegyetlenséget hivatott szimbolizálni. A kígyó pedig általános jelentésében a bűnnel kapcsolatos, és ördögi jelenlétre utal. De egyben a hatalom szimbóluma is.)

0:39

A következő jelenetben újabb formában fedi fel magát. Egy trónon ül, kígyók között, ruhája vörös, kezében pohár, melyet egy kígyó ad át neki, a sztároktól megszokott gőgös, megvető grimaszokat vág. Nehéz nem arra gondolni, hogy itt a Jelenések könyvének következő sorát ábrázolják: „Az asszony bíborba és skarlátba öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve. Kezében undoksággal és tisztátalan kéjjel telt aranyserleg.” (Jel 17,4) Taylor Swift itt „A nagy Babilont, a föld utálatra méltó kicsapongóinak anyját” játssza. (Jel 17,5) Ráadásul egy későbbi jelenetben a kígyók úgy rendeződnek, hogy bizarr szárnyakat formálnak neki, amivel a karaktert egy kicsit Lucifer alakjával is összemossák.

3:22

A skarlátba öltözött asszony elgondolását egy másik jelenet is alátámasztja, amikor az őt fotózó kiéhezett, egytől egyig dzsigoló kinézetű férfiakat felrobbantva sétál el egy vadállattal.

3:21

A vadállat nyakában egy 13-as számot ábrázoló nyaklánc lóg, amit úgy jelenítenek meg, hogy „B” betűnek is olvasható, ami a „beast” (fenevad) rövidítése, és szintén a Jelenések könyvének Pokolból feltörő vadállatára utal. Ezt alátámasztja egy újabb részlet a Bibliából: „A vadállat, amelyet láttam, hasonlított a párduchoz (...), szája pedig az oroszlán szája.” (Jel 13,2) Ezzel összefüggésben felvethető az is, hogy az első jelenetben föld alól feltörő zombi is – az említett társadalmi üzeneten túl – a fenevad megjelenésére utal: „a vadállat feljön a mélységből”. (Jel 11.7)

Érdekes lehet azt is megjegyezni, hogy a Tarotban a 13-as szám a halál száma.

1:20

A klipben tehát Taylor Swift, ugyan különféle személyekben, de ugyanazt testesíti meg, a Sátán szajháját, aki önző módon csak saját vágyainak él, másokat is erre késztet, közben ahol megfordul, rombol, felforgat és sötét terveket szövöget, ahogy az a bibliai apokalipszisben is történik. (Természetesen ezt a szerepet a legismertebb énekesnők, Madonnától kezdve Lady Gagán keresztül sokan magukra öltötték már.)

Ezt a klipben végig megalázó módon ábrázolt férfiak nyálcsorgatva és ellenállás nélkül követik végig.

1:15

Néhány képkockával odébb az énekesnő egy nagyméretű kalitkában ül, ismételten skarlátba öltözve. Úgy tűnik, mintha be lenne zárva, mégis luxuskörülmények között él, és azt a benyomást kelti, hogy ha akarna, könnyedén kiszabadulna (vagy éppen azt, hogy nem szükséges kiszabadulnia, mert innen is tökéletesen tud irányítani mindent). A férfi testőrök a háttérben szerencsétlen ruházatukban megint csak idiótaként illetve nyomorult szolgaként vannak ábrázolva.

1:33

A következő jelenetben Taylor Swift macska álarcban bankot rabol. Társai mind nők, míg a földön előttük lehasaló férfiakat megint csak kreténként ábrázolják. Fülhallgatóban vannak, mintha süketek lennének az igazságra. Itt is találhatunk egy megfelelést a Jelenések könyvével: „Leborultak a vadállat előtt is, és így imádták: »Ki fogható a vadállathoz, ki tudja vele fölvenni a harcot?«” (Jel 13,4)

1:36

Egyes elemzők szerint ez a kép utalás Krisztus barlangban történő feltámadására is, pontosabban annak kigúnyolásáról van szó, miközben itt felbukkan az egyiptomi szimbolika is.

1:42

A háttérben piramisokat formáló aranyrudakat láthatunk. A macskafej pedig Szehmetre (esetleg a vele rokonságban álló Básztetre), a nőstény oroszlán fejű egyiptomi istenségre utal, amit egy szintén eléggé sötét szimbolikát rejtő Katy Perry videoklipben is láthattunk már korábban. Ez ugyancsak összhangban van a fent említett Jelenések könyvében található, vadállatra utaló leírással, ami, mint említettük, párduchoz és oroszlánhoz hasonlatos. Ezt a főszereplőnk pólója is megerősíti, amin szintén egy nagymacska található.

Szehmet negatív aspektusában a háború, a gyűlölet és a halál úrnője. Nevének jelentése: „a hatalmas”. Társadalmi szempontból itt nyilvánvalóan a „girl power” mozgalom okkult kabalaállatáról van szó. Valahol értelemszerű is, hogy a nőuralom egyik jelképének egy nőstény oroszlánt választottak, hiszen az oroszlán önmagában is az uralom szimbóluma.

Katy Perry: Dark Horse (0:16) – A kígyó itt is megjelenik az énekesnő lábára tekeredve.

Egy újabb rövid vágókép erejére ezeket a nőket most motoros szerkóban, chopperrel a fenekük alatt ábrázolják. Ahogy fentebb a férfiakat, úgy a nőket is megalázó módon, természetükkel teljesen ellentétesen ábrázolják.

1:44

Ezt követően Taylor Swift valamiféle diktátorként vagy sötét varázslóként jelenik meg, aki kizárólag nőkből álló hadsereget toboroz, ami megint csak ellentmondásban áll a női természettel.

1:55

A nők nem is igazi nők. Bábok, robotszerű lények, vagyis megtévesztettek, akik akaratuk ellenére vesznek részt a készülődő harcban. Fülükben kulcs lóg, ami talán nem más, mint a „mélység kútjának kulcsa”, ami „megnyitja az alvilágot”. (Jel 9,1–2) Itt utalás történik arra, hogy a háttérerők nagy terve összefüggésben van egy feminista hadjárattal, ami vélhetően többek közt a férfiak ellen fog irányulni. A „meetoo” mozgalom egy szemléletes példája volt annak, miként lehet a mai ideológiákat és a velük összhangban meghozott törvényeket könnyű szerrel a férfiak ellen fordítani.

1:57

Újabb jelenet következik, ahol tűsarkúban buziskodó hímnemű lényeket látunk, akik úgy ugrálnak, ahogy Taylor Swift fütyül.

2:09

Itt nem pusztán a férfiak megalázásáról, hanem egyszersmind a nemek eltörlésének szándékáról is szó van.

2:13

A nemek eltörlését általános céljának tekinti Hollywood, a reklámipar és a fősodratú zeneipar. Egy nagy botrányt kavart példája ennek Celine Dion, aki új ruhamárkájával amellett kampányol, hogy a gyermekeket már csecsemőkoruktól fogva se hagyjuk a „nemi sztereotípiák” áldozatául esni.

Celinununu (0:44)

A reklámban az éj leple alatt besurran egy kórházba, varázsport hint az újszülöttekre, akiknek eltűnik a nemüket jelző színes takarójuk. Fekete ruhák és plüss szörnyek között találják magukat, immár nemtelenül.

Celinununu (0:53)

A nemek eltörlésén túl a fő cél viszont a kereszténység gyalázása (ahogy az alábbi kép is mutatja), tanításának kiforgatása, és szimbolikájának felhasználása, amiken keresztül negatív üzeneteket küldenek a számunkra. 

2:27

Ebben a klipben, mint említettük, nagyon sok alteregója van az énekesnőnek, amit a végén össze is gyűjtenek nekünk.

3:40

Ezek vitatkoznak egymással, mint egy meghasadt személyiség felszínre törni akaró részei. Ismeretes, hogy a világhírű énekesnőknek időnként új személyazonosságot adnak. Kedves fiatal lányból könnyedén faragnak gátlástalan ribancot. Legutóbbi filmjében pedig Lady Gagából csináltak romlott szajhából elsőáldozó szende szüzet (A Star Is Born).

3:48

Mi a cél ezzel? Hogy egy skizofrént állapotot teremtsenek. Ahogy az énekes változik, úgy változtasd te is az identitásodat. Ha kell, csináld pont az ellenkezőjét, mint eddig. A lényeg egy. Bármelyik énedet is engeded a felszínre, a cél az, hogy mindegyik ugyanazt az erőt szolgálja. Azt az erőt, ami minden értéket le akar rombolni a világban. A nemeket éppúgy el akarja törölni, mint a családokat, a vallást, vagy bármilyen hagyományt és rendező elvet. Ha te belül viaskodsz is magaddal, mint Taylor Swift énjei a feszület alatt, az a szándékod maradjon állandó. hogy az eddigi rend ellen, az apokaliptikus vízió káoszáért harcolsz.

A videoklip elemzés, ha nem is szabad túlzásba vinni, jó gyakorlat a tudatosság, illetve a manupulációval szembeni ellenállásunk fokozására. Mindemellett bizonyos jövőbeli, és sajnos nem túl pozitív terveket is megismerhetünk belőlük. Ezt a videoklipek eme állatorvosi lova remekül igazolja.

Kövesd a videócsatornánkat, és nézd meg a többi elemzésünket is:

„Íme, itt van napjaink »méretre szabott« embere – készen, hogy segítsen fölépíteni a Diesel-motorgyártás történetének új és nagyszerű korszakát.” (Diesel Power)

Annak az orwell-i világnak a körvonala, amely felé a rábeszélők észrevehetően – bár talán önkéntelenül – terelnek minket, legvilágosabban épp az ő legmerészebb, leggazdagabb képzeletre valló vállalkozásaikból bontakozik ki.

E könyv szerzője úgy érzi, e vállalkozások megbízhatóan jelzik, hogy a könyvében föltárt egyik-másik ravaszabb és nagyra törőbb módszer a jövőben hogyan alakul.

1956 elején egy nyugdíjas reklámszakember, bizonyos John G. Schneider (aki korábban a Fuller, Smith and Ross, a Kenyon and Eckhart és más hirdetővállalatok kötelékében dolgozott) The Golden Kazoo (Az arany Kazoo) címen szatirikus regényt írt, amelyben a máris világosan látható politikai reklám-trendeket az 1960-as elnökválasztásra vetítette ki. [Vance packard e könyve Amerikában 1957-ben jelent meg. – A szerk.] 1960-ra a Madison Avenue reklámszakemberei már teljesen átvették a hatalmat (mint ahogy a Whitaker and Baxter cég Kaliforniában már a valóságban is megkezdte a hatalomátvételt). Schneider megmagyarázza, hogy ez az 1952-ben indult trend csúcspontját jelenti: akkor kapcsolódtak be a reklámszakemberek a két párt legfelső politikai szerveinek munkájába, a jelöltek akkor váltak először „áruvá”, a politikai kampányok „reklámhadjárattá”, és a választópolgárok összessége „piaccá”.

1960-ra az elnökség is már csak áru, amellyel házalni kell, kipróbált és bevált módszerekkel. Beszédet tartani már tilos, mert a tv-hez szokott polgárok unalmasnak tartják. (Már az 1956-ban szokásos „ötpercesek” is elviselhetetlenek.” A jelölt ehelyett statiszta- vagy főszerepet kap azokban a „tv-revükben”, amelyeket gondosan úgy terveznek, hogy a nézőbe belesulykolják a mondanivaló lényegét. (Emlékezzünk csak az 1956-os választás előestéjén tartott tv-parádéra, ahol „kisemberek” számoltak be Eisenhowernek, hogy miért kedvelik.)

Az 1960-as elnökválasztás Schneider szerint két óriási hirdetővállalat – a republikánusok oldalán a Read and Button, a demokraták oldalán egy röviden B. S. and J.-nek nevezett cég – gigantikus küzdelmévé fajul. Mikor az egyik jelölt, a képzeletbeli Henry Clay Adams félénken fölveti, hogy talán helyes volna, ha külpolitikai beszédet tartana az atomkor válságáról, propagandafőnöke, Blade Read, megleckézteti: − Ide hallgasson – mondja −, ha a nagyhajúakat, az intellektüelleket, vagy a Columbia Egyetem hallgatóit akarja elkápráztatni, csinálja a maga ideje és ne az én tv-időm terhére. Ember! Gondoljon a piacára! …

A maga piaca az a negyven-ötven millió pancser, aki otthon ül a fenekén, és tv-n-rádión fogja a maga dumáját. Még hogy ezeket az atomkor izgatja! Egy frászt! A pénteki zöldséges-számla.

– A reklámszaklapok közt több is – mégpedig részletesen – ismertette Schneider könyvét, de egyet se leltem, amely megütődött, vagy kínosnak tartotta volna Schneider föltevését.

Ennyit az elképzelt jövőről. Akad a jelenben is olyan, trendnek kikiáltott jelenség, amely talán még ennél is megdöbbentőbb, vagy megbotránkoztatóbb, kinek mi tetszik.

A floridai Miramarban hatalmas lakótelep épül, amelyet építői a világ legtökéletesebb közösségének hívnak. A Tide figyelmezteti az amerikai kereskedőket, hogy kísérjék figyelemmel ezt az úttörő vállalkozást, mert lehet, hogy „ez lesz a holnap értékesítési formája”. Az újság így beszél Miramarról: − Átütő sikere … különösen sokat mond az eladóknak, mert ezek az „előregyártott” közösségben épülő „előregyártott” otthonok talán azt jelzik már, hogy a holnap fogyasztója hogyan fog élni … − A vállalkozás megalapítója, a fiatal Robert W. Gordon tájékoztatott, hogy a Miramar már „eleven kis közösség”, és a legjobb úton tart afelé, hogy „négyezer család tökéletesen integrált társadalmává” legyen.

Vajon mit jelent az, hogy az ember „előregyártott” otthont vásárol egy „előregyártott” közösségben: A miramari családok többsége (ha nem is mindegyikük) számára annyit, hogy egyetlen kofferral költözhetnek be, semmi mást nem kellett magukkal hozniuk. Semmi bajoskodás a bútorszállító kocsival, élelmiszervásárlással, semmi várakozás a szomszédok barátságos közeledésére. A ház hiánytalanul berendezve és fölszerelve, készen várta őket, volt ágynemű, porcelán, ezüst, a hűtőszekrény tele élelemmel. És ezt az egészet, a teli hűtőszekrénnyel egyetemben, a házzal együtt fizeti az ember.

De a legújabb és talán a legjelentősebb szolgálat, amivel a Miramar a beköltözőknek kedveskedik – és ez is benne van a ház árában – az előregyártott társadalmi élet. Mint Mr. Gordon kifejti: − Bárki költözzék be a házba, ha nem hoz magával semmi mást, csak a személyes holmiját, öt perc múlva akkor is a közösség része. – Mert hol van az, hogy az ember már a beköltözés estéjén megtalálja a bridzspartiját a szomszédai közt? Röviden: az ingatlannal együtt az ember baráti kört is vásárol, az egészet egyazon csillogó csomagolásban. A Tide így jellemzi a holnap közösségének ezt az aspektusát: − A Miramar építői, abbéli szándékukban, hogy a telepet olyan otthonossá és kényelmessé tegyék, amennyire csak lehet, gondoskodtak a „szervezett kikapcsolódásról” is. Amint a család beköltözik, a ház asszonya azon nyomban meghívót kap a legkülönbözőbb társas-összejövetelekre a bridzspartitól az irodalmi teáig. Férjét pedig a cég maga vezeti be azokba a helyi csoportokba, amelyek érdeklődése a díszhaltenyésztéstől a vízisízésig terjed.

Férjét pedig a cég maga vezeti be azokba a helyi csoportokba, amelyek érdeklődése a díszhaltenyésztéstől a vízisízésig terjed (jelenet Az ördög ügyvédje című filmből)

A Riesmann által leírt társashajlam, csoportélet és fogyasztói gondolkozás trendjében a Miramar talán a modern ember végső célja.

Egy figyelemre méltó Los Angeles-i szakiskola egy másik trend, a „társadalmilag megszerkesztett” ipar trendjének jövendőbeli alakulását vetíti elénk. Az iskola pontos terv szerint „szerkeszti meg” hallgatóit, és bizonyítványt ad nekik, hogy szakmájuk „együttműködésre kész” művelői. Ez a Los Angeles-i South Figuero Streeten működő iskola, a National Schools, Diesel-motor-szerelőket, villanyszerelőket, autóvillamossági szerelőket, lakatosokat, karosszériaszerelőket, rádió- és tv-szerelőket képez. (1905-ben alapították.)

A holnap emberének ezzel az idomítótelepével a Diesel Power cikkében találkoztam először, amely a döbbenetes – A méretre szabott ember – címet viselte. A cikkel – amely a mélylélektani beállítottságú káderképzés kezdeti szakaszában íródott – egy másik cikk állt szemben: ez a „zsírzó gépelemekről” szólt. A Diesel-szaklap döbbent tisztelettel mérte föl a társadalomszerkesztésben rejlő izgalmas lehetőségeket, és kijelentette, hogy

míg a technika csodálatos ütemben fejlődik, „a mérnöki tudomány egyik ágát, az emberek szerkesztését, egészen a legutóbbi időkig fájdalmasan elhanyagolták”.

Majd folytatta és kereken kimondta: − Az emberszerkesztés, abban az értelemben, ahogy a szót itt alkalmazzuk, az ipari dolgozók magatartásának megformálását és beállítását jelenti. Ezzel az eljárással összhangba lehet hozni a munkás technikai felkészültségét és szakismeretét a munkahelye, munkaadója és munkatársai iránt tanúsított készséges és együttműködésre kész magatartás kívánalmaival.

A legújabb irányzat, folytatja a magyarázatot, hogy a munkásban már alkalmazása előtt, kiképzése idején, mikor a legfogékonyabb, kifejlesszék ezt az együttműködési készséget. A Los Angeles-i National Schools, mondja a cikk, páratlan laboratórium, ahol az emberszerkesztés különböző fázisainak metodikáját dolgozzák ki. Az iskola figyelemmel kíséri volt növendékeinek pályafutását a munkahelyükön is; nemcsak műszaki felkészültségüket ellenőrzi, hanem azt is, hogy „miként viszonylanak munkájukhoz és munkatársaikhoz”. A munkahely véleményét egybevetik a volt növendék iskolai előmenetelének eredményeivel. Ez az analízis, valamint a munkaadók nyilatkozata, hogy milyen jellemvonásokat tartanak kívánatosnak és várnak el a National Schools volt növendékeitől, lehetővé teszi, hogy az „iskola kidolgozza a pontos tervet, amely meghatározza az ipar szükségleteinek megfelelő ember típusát”. Növendékeit, mondja a cikk, megtanítja a helyes emberi magatartás alapelemeire, és „különös súlyt helyez azoknak a kérdéseknek a tisztázására és megvitatására, amelyek a növendéket hozzásegítik a tőke és munka közötti helyes viszony mélyebb megértéséhez … E cél érdekében a Diesel-motoripar kiemelkedő személyiségei katedrát vállalnak … és elő is adnak az iskolában.” – Igen, lelkendezik a lap, „íme itt van napjaink »méretre szabott« embere – készen, hogy segítsen fölépíteni a Diesel-motorgyártás történetének új és nagyszerű korszakát!”

„Íme, itt van napjaink »méretre szabott« embere”

Hogy a kereskedelem terén milyen jövő felé tartunk, arról hű képet ad az a kislányok körében folytatott mélyinterjú, amelynek célja, hogy kiderítsék: mennyire érzékenyek a kislányok a reklámhatásokra. Senki, a szó szoros értelmében senki sem marad láthatatlan és indítékelemzők mindent látó, Big Brother-szeme előtt, ha csak egy csöpp kilátás is nyílik rá, hogy el lehet adni nekik valamit. Az eset, amire utalok, manapság talán még szélsőséges példának tűnik – de az lesz-e vajon holnap is?

A mélyinterjúkat egy chicagói hirdetővállalat végezte egy haj-tartóshullámosító szereket gyártó vállalat felkérésére, és maga a hirdetővállalat elnöke számolt be róla büszkén 1954-ben a Michigan Egyetemen, egy szakmai konferencián. Részletesen, vetített képek kíséretében ismertette, hogy érzékletesebbé tegye előadása témáját, amelynek címe: − Hogyan használhatja föl az alkotó ember az indítékvizsgálatokat a hirdetések tökéletesítésére?

A kérdés az volt, hogyan lehetne leküzdeni az asszonyok ellenállását, hogy odahaza tartóshullámot készítsenek a kislányuknak? A legtöbb asszony ugyanis úgy vélekedik, hogy a tartóshullám – a rúzzsal és randevúval együtt – ráér a középiskolás korig. (Néhány anya – ez a saját tapasztalatom – valószínűnek tartja, hogy a tartóshullám árt a hajnak, sőt a tartóshullámmal szemben, ilyen kiskorban, morális fönntartásai is vannak.) A hirdetővállalat az anyákkal folytatott mélyinterjúk során mindenesetre úgy találta, hogy „bátorításra” szorulnak, különben nem vállalkoznak rá, hogy kicsinyeiknek odahaza tartóshullámot készítsenek. A vállalat rászánta magát, hogy a kislányok mélyinterjújával deríti fel, milyen alapból induljon ki, mikor az anyáknak „bátorítást” nyújt. Remélte, hogy sikerül bebizonyítania: a kislányok „igénylik” a hullámos hajat, s ezért „kiváló gyermekpszichológusok és pszichiáterek bevonásával” egy sor projektív tesztet dolgozott ki, amit a kísérletbe bevont kislányoknak, mint „játékokat” prezentált. Mikor a kislányoknak megmutatták a gondosan megszerkesztett projektív – egy kislányt az ablakban −, a képből állítólag azt olvasták ki, hogy az ablakban látott kislány „magányos, mert a haja csúnya, egyenes, és ezért senki se barátkozik vele”. Mikor projektív mondatkiegészítési tesztet végeztettek velük, állítólag egyenlőségjelet tettek a

A hirdetővállalat igazgatója az alábbiakban foglalta össze az anyákkal (saját gyermekkori vágyaikra vonatkozólag) és a lányaikkal folyatott mélyinterjú eredményeit: − Megállapíthatjuk, hogy az anyák, az otthon készített tartóshullámmal kapcsolatos felületi aggályaik ellenére, tudat alatt nagyon vágyódnak rá, hogy kislányuknak szép hullámos haja legyen. – (Ezt igazán nem nehéz elhinni, minthogy

a hajápoló szerek gyártói már évtizedek óta igyekeznek belesulykolni az amerikai nőkbe, hogy a hullámos haj teszi széppé őket).

A kilókra rúgó részletes adatanyagot átnyújtották a vállalat „alkotóinak”, és egy „tekintélyes gyermekpszichológus” bevonásával „alkotóműhelyt” hoztak létre, ahol megvitatták a kérdést. Erre a szaktekintélyre nyilván azért volt szükség, hogy maguknak az „alkotóknak” nyújtson bátorítást a tervre nézve, hisz így nyilatkozott: – Lehet, hogy önök közül többeknek is ugyanaz a reakciója, mint az idősebb hölgyeknek: − Micsoda szörnyűség, dauerolni egy gyerek haját! – de ne felejtsék el, Önök tulajdonképpen azt mondják: − Micsoda szörnyűség: segíteni egy kislánynak, hogy szép legyen, és megerősíteni az önbizalmát!

A gyermekpszichológus gondosan ellenőrzött minden reklámszöveget, tervrajzot, tv-sztorit, hogy megvan-e a pszichológiai érvénye, s hogy „hitelesnek érzik-e a szülők”. E sok értekezés egyik eredménye egy tv-reklámműsor volt, amely azt a célt szolgálta, hogy az anyákat tudat alatt ráébressze gyermekük kérdésére: − Szép leszek, vagy csúf, szeretni fognak-e vagy utálni? – hiszen gyermekkorukban nekik is megvoltak a vágyaik.

De abban a kutatásban is a jövő képét fedezhetjük föl, amelynek célja, hogy a kórházban ne legyünk olyan zsémbesek és ne panaszkodjunk annyit. Dr. Dichter vállalkozott a kérdés földerítésére, s megállapításait cikksorozat formájában, részletesen ismertette a Modern Hospital hasábjain. A tanulmányt a betegek örökös panaszai tették szükségessé: panaszkodtak a kosztra, a költségekre, a napirendre, az unalomra, az ápolónőkre. A kórházban mindenki ingerült: s a kórházak próbálkozásai, hogy a napirend, a diéta stb. változatosabbá tételével elejét vegyék e panaszoknak, teljesen hiábavalónak bizonyultak.

Dichter tehát mélyinterjúkat kezdett a betegekkel. Egy ötvenéves asszony elmondta, hogy milyen szégyenbe hozta az egyik ápolónő: összeszidta, mert ő éjszaka többször is az édesanyját hívta. A szondázók rádöbbentek, hogy a kórházi ápoltak többnyire tele vannak infantilis bizonytalanságérzéssel. Nem is a haláltól félnek, hanem félnek, mert gyámoltalanok. S ilyenkor úgy viselkednek, mint a gyerek.

Dr. Dichter leglényegesebb fölfedezése, hogy „a beteg gyermeki irracionalitásba esik vissza … valamennyi interjú így vagy úgy, de következetesen visszatérő szólama: úgy félek…” – A vizsgálatból egyértelműen kiderült, hogy a felnőtt beteg gyermeki gyámoltalanságba és függőségbe esik vissza, s ezért keresi a szimbolikus biztosítékot. E keresése során az orvost apának, az ápolónőt anyának kezdi tekinteni.

Vajon mit kezdhet a kórház ezekkel a felnőtt gyerekekkel? A válasz nyilvánvaló. Úgy kell kezelnie őket, mint a gyerekeket, a felnőttekkel szemben is ugyanazokat a módszereket kell alkalmazni, mint a gyermekekkel a gyermekkórházakban, hogy érezzék: szeretik őket és biztonságban vannak. Többek közt semmi jelét sem szabad adni, hogy az orvos és az ápolónő közt nincs teljes összhang, mert az a beteget gyermekkori félelmeire, anyja és apja veszekedésére emlékezteti.

Valamikor – talán 2000-ben – mindeme pszichológiai manipuláció már mulatságosan divatjamúlt lesz. Akkorra talán már a biofizikusok veszik át a „biokontrollt”, ami nem más, mint a végletekig vitt mélységi manipuláció. A biokontroll a lelki folyamatok, emocionális reakciók, fizikai észlelések bio-elektronikus szabályozásának új tudománya.

A Chicagóban, 1956-ban tartott Országos Elektronikai Konferencián egy elektromérnök, Curtis R. Shafer, a Norden-Ketay Co. munkatársa tartott előadást a biokontroll döbbenetes lehetőségeiről. Véleménye szerint a jövőben elektronikus úton fékezik majd meg a nehezen kezelhető embereket. Ez a rábeszélőket és gondolatidomárokat rengeteg bosszúságtól és vesződségtől óvja meg. Shafer előadásában mindez meglehetősen egyszerűnek tűnt.

A repülőgépeket, rakétákat, szerszámgépeket már ma is elektronikus berendezések vezérlik, s az emberi agyat – mely lényegileg digitális komputer [ezzel a megállapítással azért lehetne vitatkozni – a szerk.] – ugyanígy lehet vezérelni. A tudósoknak máris sikerült biokontroll útján megváltoztatni egyesek egyensúlyérzékét. Elérték, hogy jóllakott állatok tele hassal is éhesnek érezzék magukat, s hogy féljenek, mikor semmi okuk sincs félni. A Time idézi Shafer magyarázó szavait:

− A biokontroll legvégső eredménye az embernek emberen végzett kontrollja lesz … A kontrollált alany nem gondolkozhat többé egyén módjára. Néhány hónappal a születés után a sebész minden gyermek fejbőre alá beültet egy foglalatot, amelyből elektródák nyúlnak az agyszövet kiválasztott zónáiba… A gyermek érzékleteit és maszkuláris aktivitását módosítani vagy teljes mértékben irányítani lehet bioelektromos jelek útján, amelyeket államilag ellenőrzött adóállomások sugároznak.

A biokontroll legvégső eredménye az embernek emberen végzett kontrollja lesz… A kontrollált alany nem gondolkozhat többé egyén módjára

Megnyugtatásul még hozzátette: „az elektródák semmiféle kényelmetlenséget nem okoznak.”

Biztosra veszem, hogy napjaink pszicho-manipulátorai megdöbbenéssel vennék tudomásul, ha az emberiséggel valaki ilyen méltatlanságot próbálna elkövetni. Hisz ők javarészt derék, szeretetre méltó emberek, könyörtelenül progresszív korunk termékei. És java részük csak egy picit akar hatalma alá hajtani minket, csak annyira, hogy eladjon nekünk valamit, ami igazán megéri a pénzt, vagy hogy meggyőzzön valamiről, ami lehet, hogy nagyon is igaz.

De ha manipulál az ember, hol a határ? Hol az a pont, ahol a manipuláció kísérlete társadalmilag már nem kívánatos?

Kövesd a Médiavadász filmkritikáit a Youtube-on!