Korunk nagy áltekintélyéről, Steven Hawkingról nem rég giccses film készült, amit rengetegen néztek meg és hullattak érte könnyeket, ki együttérzésből, ki a kétórás tömény szentimentalizmus elviselhetetlensége miatt. A film közhelyesnek és hatásvadásznak sikeredett, bár meg kell hagyni, fel is volt adva a lecke.
Kiderült ugyanis, hogy Istent csinálni egy nyomorékból még túlexponált képekkel, szépséges angol színésznővel (ugye, hogy nem minden angol nő csúnya?), drámai zenével, a megoldhatatlan matekpélda csuklóból való kirázásával, az önzetlenség és a lemondás szent képességeinek szánkba rágásával sem könnyű mulatság.
Az ágyba vizelő kripli képe senkinek sem szimpatikus, még akkor sem, ha híres és nagy hatású könyvek szerzője. Húrelmélet ide, fekete lyukak oda, lássuk be, senki nem áldozná fel testi egészségét, hogy olyan lehessen, mint Hawking.
Egyébként ha „hősünk” a valóságban is az a nyomorult mimózalélek volt, akinek egyetlen special skillje gyogyós nevetése és a világűrrel kapcsolatos beteges fantáziálása, a legnagyobb elmélet kidolgozása éppen annak kiderítésével lenne kapcsolatos, hogyan történhetett akkora csoda az életben, hogy ennek ellenére barátnőre tett szert? Hihető történet, hogy a buli magányosan ácsorgó lúzerére figyelnek fel az „idő rövid történetére” nedvesedő bálkirálynők. Ez már csak így szokott lenni.
Régen hősöket tiszteltek, ma démonokat.
Különben, hogy visszakanyarodjunk előző gondolatmenetünkhöz, van az az igazság, amelyért akár fél karunkat is odaadnánk, csakhogy az nem Hawking „igazsága”.
Minden tudományosnak beállított elmélete mögött a vallások és az élet eredeti értelmének rosszhiszemű támadása lapul.
Könyvei nihilizmustól és ateizmustól bűzlenek. Az objektív tudós álarcában tetszelegve minden korát megelőző bölcseletet nagyképűen lenéz. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy nyomorult sorsát kompenzálandó, zsenialitását az emberiség megrontásának jegyében alkalmazza. Mindenesetre nevetséges, hogy sokak egy olyan alak életre vonatkozó útmutatásait igyekeznek kényszeresen követni, aki emberi léptékkel kezelhetetlen galaktikus problémákról képzelődik, és nem mellesleg még a saját seggét nem képes kitörölni. Mi mások helyében nem lennénk olyan naivan optimisták gépemberünk fejében lejátszódó motivációkat illetően.
A „csillagok gyilkosa” (ez a filmcím találóbb lenne) emberileg semmi példaértékűt nem mutat fel, de hívőként is elégtelen: egyetlen templomi jelenetében, istenkáromlását megkoronázandó, üveges sörrel koccint feleségének szeretőjével, és csintalan gnómokhoz hasonlatos vigyorral adja jelét elégedettségének.
Nem mehetünk el szó nélkül azon jelenet mellett sem, ahol hőn szeretett Taigetus-program nyertesünk az egyetem udvarán összerogy, szürkeállományával tompítván a pofára esést.
(Valójában a koponyaüreget ért ütés és az abból fakadó trauma hozta létre azt a bizonyos fekete lyukat a dorzális gyöklebeny bal felső patelláján, amelyről félmechanikus nyomoroncunk könyveiben előszeretettel vizionál.)
Miközben James Marsh, a rendező, egy egyértelműen vallásgyalázó képi megoldással kikacsint a néző felé, érzékeltetve, hogy ha van is teremtő, az csakis a haragvás és gyűlölködés ura lehet. A jelenet záró képsoraiban, amikor is a nézőben a sajnálat és az együttérzés orkánja a csúcsra hág, akkor a földön fetrengő Hawkingot az épület egyik ablakán keresztül totál plánban láthatjuk, míg az üvegen lévő fémdísz egy feltűnően nagy keresztet formáz. Szánalmas. Hát milyen Isten az, aki egy ilyen csodálatos elmét ilyen betegséggel büntet? Kegyelmes és igazságos. A 123 percnyi tömény szirup nyeldekelése alatt azt is megtudhatjuk, hogy az igaz keresztény férfi úgy viselkedik, mint aki a vidám vasárnap negédes alantasságát vegyíti a judapesti prájdon vonagló deviánsok örökmosolyával.
A Hawkingot játszó színész, Eddie Redmayne legújabb alakításával – a deviációk nagy szerelmeseinek örömére – transzvesztitaként próbálja újra belopni magát az Oscar zsűrijének ízléstelenségtől elfeketült szívébe.
A hollywoodi giccsparádé tehát csődöt mondott. Minden körítés ellenére is kiderül, hogy Hawking története egy emberalakú démon istenellenes lázadásának rövid és jelentéktelen epizódja az igazság mennyei fényével mindörökkön áthatott univerzumban.
