A madár az ász

Médiavadász

Médiavadász

„Az önök állítólagos mindenről való tudása csak illúzió”

Részlet az Elme gyilkosai című regényből

2015. február 23. - MédiaVadász

„Az ember az egész [modern] történelmen keresztül annak az alaptalan téveszmének volt a foglya, hogy azt hitte magáról, hogy beavatott. Azt hitte magáról, hogy fontos, hogy őt beavatják, hogy ővele bárki is törődik. Azt hitte, hogy azok az emberek ott fent, akik irányították az életét, az ő érdekében teszik, amit tesznek, hogy voltaképpen egymásért dolgoznak, mert ez a természet rendje. Hogy a kapcsolatuk, a viszonyuk, legyen bármilyen távoli és szertartásos is, baráti. Az ember, teljesen elképesztő módon, hitt és hisz abban, hogy tudja, mi történik ott, ahol nincs jelen: (...) a laboratóriumok, tudományos akadémiák, országházak és tárgyalótermek zárt ajtói mögött. Azt hitte és hiszi, hogy őt tájékoztatják az igazságról, a teljes igazságról. Ám az embert, különös vakhite ellenére, sohasem avatták be.

Azt szeretném önöknek elmondani, hogy az önök állítólagos sok mindenről való tudása csak illúzió. Önök azt hihetik, hogy sok mindent tudnak, hogy ismereteik szerteágazóak és alaposak, hogy a tudomány fény, amely beragyogja az ismeretlen sötétségét. Önök minden bizonnyal azt hiszik, hogy ismerik a tényeket, hogy tisztában vannak azzal, hogy mi van és mi nincs, hogy tudják, mit fedeztek már fel és mit még nem, hogy egész pontosan meg tudják mondani, hogy a tudománynak milyen is az az annyit emlegetett „mai állása”. Önök szentül meg lehetnek győződve arról, hogy az AIDS meg az Ebola és a többi hasonló, halálos betegség. Önök azt hihetik, hogy a ráknak vannak gyógyíthatatlan stádiumai. Azt hihetik, hogy a kihullott haj, a kiesett fog, az elvesztett végtag nem növeszthető ki. Szentül hihetik, hogy a tudósok keresik a Földön kívüli élet nyomait, de nem találják. Hihetik, hogy az evolúció úgy történt, ahogyan le van írva, és nincsenek olyan egyértelmű és mélységesen tudományos bizonyítékok, amelyek az ember keletkezését sokkal régebbre teszik, mint ami az ember eredetéről szóló könyvekben áll. Önök hihetik, hogy a Földön ez idáig még sohasem létezett technikailag fejlett civilizáció. Önök hihetik, hogy a bűnözés legyőzhetetlen szörny, és a háború az ember természetéhez tartozik. Hihetik, hogy a világegyetem az ősrobbanással kezdődött, és hogy most tágul. Hihetik, hogy a normandiai partraszállás zseniális katonai lépés volt. És hihetnek még száz és ezer és millió dolgot, szentül meggyőződve, hogy ezek a dolgok bizony így vannak. Sorolhatják érvek tömkelegét, melyek mindegyike alátámasztja, hogy ezek a dolgok tényleg így vannak. És önök mindezen felsorolt dolgokat tudják. És onnan tudják, hogy mondták önöknek, hogy ezek a dolgok így vannak.

Ám ellenérvből elég egy is, hogy a tudás eme illuzórikus kártyavárai, melyek oldalára sziklák képét festették, összedőljenek.

Önök a felsorolt dolgok egyikét sem tudják. Ezek ugyanis nem tények.

Csak közlemények. Amit önök kapnak, azok csak és kizárólag közlemények. Önök nincsenek tudatában annak, hogy mi hogy van, csak annak, hogy egy s mást közöltek önökkel, mondván, hogy azok így és így vannak és nem másképp. Az önök teljes világképe a média által közvetített közlésekből áll össze, és nem tartalmaz semmiféle tényleges tapasztalatot. Azt mondhatnám, hogy önök nem állnak semmiféle kapcsolatban az úgynevezett tudománnyal, a technikai fejlesztéssel, az űrkutatással vagy a kormányzattal – csak a médiával. Mindent onnan „tudnak”.

Iskolai tanulmányaik során találkozhattak olyan kísérletekkel, melyek a gravitációt vagy az aerodinamika egyes elveit szemléltették, de soha semmivel, ami bármit is bizonyított volna a fentebbi felsorolásból. Önök néhány évet iskolában töltöttek el, ahol elolvastak x számú oldalt, meghallgattak n számú előadást, és esetleg még néhány szemléletes kísérletet is módjukban állt végignézni vagy elvégezni. Majd az iskolán kívül és az iskola végeztével újabb könyvek elolvasása következett, és még nézték a tévét is és hallgatták a rádiót is, és izgalmas vagy unalmas beszélgetéseket folytattak arról, amit láttak és hallottak – majd pedig szentül meg voltak győződve róla, hogy tudnak bármit is a világról.

1961-ben a CIA megpróbálta meggyilkolni Fidel Castrót, ezt az akciót hívják Disznó-öböl-akciónak. Önök ezt tudják. Onnan tudják, hogy mondták önöknek, hogy így volt. Ha nem mondják, nem tudják. Ha másképpen mondják, másképpen tudják. És ha mást mondanak, mást tudnak. Így megy ez, ilyen egyszerű, és ennyire nincs köze a valósághoz.

Önök összetévesztik a közleményeket és a tényeket, és ez az egyik módja annak, ahogyan manipulálják az életüket.

Egy ember felfedez valamit, vagy valahol talál valami különlegeset – a következő lépés nem az, hogy önt tájékoztatják róla. Az eszméket, az elméleteket, a tényeket, a hazugságokat menedzselni kell, éppúgy, mint egy sztárt vagy egy márkát. Publikálni kell, bemutatni minden lehetséges fórumon, és annyiszor, amennyiszer csak lehetséges. Az emberek életének a részévé kell tenni. Fel kell rá hívni a figyelmet. Ha mindezt nem teszik meg, nem fog elterjedni. És ha nem terjed el, az emberek nem fogják azt hinni róla, hogy igaz. Fellengzősen rá lehet mondani valamire, hogy ezt így és így gondolják az emberek, vagy hogy ez és ez a közvélemény, de az ilyesmi egyáltalán nem lehet érv amellett, hogy a dolog igaz.

Megvan annak a módja, ahogyan valamit publikálni lehet, ahogyan valamiről előadást lehet tartani, ahogyan valamivel be lehet kerülni a tévébe, és ahogyan valamivel kapcsolatban el lehet nyerni a tudóstársadalom (stb.) támogatását. És ez megint csak nem annak a dolognak az igazságtartalma. Néha az is számít, néha nem, néha egyenesen az a lényeg, hogy hazugság legyen. Egy információ elterjedésének kritériumai sokkal inkább az ismeretség, a pénz, a szimpátia és más effélék, mintsem az információ igaz volta. (…) Az emberek többsége soha semmilyen információt nem ellenőriz. Azt hiszik, hogy a tudományos magazinok főszerkesztői bizonyítékokat követelnek a cikkek íróitól?

Így tehát, amit önök tudni vélnek, azt nem azért tudják, mert igaz. Nem az igazságtartalom a döntő. Mindaz, ami úgymond köztudott, egyszerűen csak menedzselt információ és semmi több.”

In Duncan Schelley: Az elme gyilkosai

az_elme_gyilkosai.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mediavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr387209903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása