A kasztok, rasszok és nemek szerint történő differenciáción túl figyelembe kell venni olyan általános, életvitellel kapcsolatos irányelveket, amiknek a mai korban kiemelt jelentőségük van. Mielőtt ezek közül bemutatunk egyet, tekintsünk át röviden néhány, korunkra jellemző tényezőt.
A magyar tradicionális iskola ismerői, szimpatizánsai számára ismert, hogy napjainkban – egy tudati elsötétedéssel párhozamosan – a lét olyan lehetőségei is kibontakoznak, amiket korábban egy uralmi aktus (amivel az egyén szintjén az önuralom áll analógiában) a potencialitások szintjén tartott.
Ezek a szubracionalitás területébe tartozó lehetőségek jellemző módon olyan vonalak mentén nyernek terek, amik pont a differenciálódást hivatottak megszüntetni, legyen az faji, nemi, kaszthovatartozásbeli, vagy egyéb. Ez hozza közös nevezőre az olyan jelenségeket, mint a fajkeveredési propaganda, feminizmus, homoszexuális propaganda, gazdaságmánia, vagy az általánosabb, nyers egyenlőségmánia, individualizmus és hasonlók.
Korunk további jellemzője, hogy ezek a szubracionális jelenségek, a fent említett hatalmi aktus gyengülésével párhuzamosan, egyre gyorsabb ütemben nyilvánulnak meg, más szóval, egyre rövidebb idő alatt egyre több nyilvánul meg belőlük. Az egyén szintjén ennek a hatalmi aktusnak a gyengülése párhuzamba hozható azzal, ahogy valaki egyre kevésbé képes kontrollálni azt, hogy mire gondol, hogy mit mond, és hogy általában hogy nyilvánul meg; annak, amit a legprogresszívabbak kreativitásnak vélnek, pontosan ez adja az alapját.
Ha egy „kreatív” kiagyal például egy új nemi identitást, mondjuk a transzgendert, ezzel párhuzamosan szinte azonnal megjelenik tíz másik is. Anélkül, hogy leragadnánk ennél a témánál, megjegyezzük, hogy ez a gyorsulás nemcsak a horizontális kibontakozásra jellemző, hanem a vertikálisan lefelé történő kibontakozásra, tehát a hanyatlásra is, egyre több olyan területet utasítva a normalitások körébe, amit korábban deviációnak, illetve bűnnek tekintettek. Normálisnak felfogni például azt, hogy a nemi identitást a társadalmi közeg, illetve az egyén maga határozza meg, egy verikális hanyatlást, míg a kitalált nemek száma ennek horizontális kibontakozását jelenti.
A gyorsuló ütemű vertikális és horizontális aberráció természetesen egymással karöltve bontakozik ki, mintegy kölcsönösen gerjesztve egymást. Például a Szilikon-völgyben a magas IQ-jú, de gyengeelméjű mérnökök kíméletlen tempóban próbálnak minél több telefonalkalmazást minél hamarabb a piacra dobni, vagy minél több „egymilliárd embert érintő” problémát piacosítani, miközben kivétel nélkül liberális beállítottságú főnökeik nemcsak a vállalaton belül terjesztenek kombattáns módon fajtalan és nemtelen ideológiákat, hanem komoly lobbizó tevékenységük révén vagy akár közvetlen fenyegetésekkel, a politikára vagy a közösségek életére is ráerőszakolják azokat.
Bármi, ami ezt lehetővé teszi, a fentiek fényében ítélendő meg; így például, hogy egy látszólag távoli példát vegyünk, nem az a kérdés (amit gyakran felvetnek), hogy miként járult hozzá az internet mondjuk a fent említett nemi-identitás variációk burjánzásához, a szexualitáshoz való viszony gyökeres átalakulásához, az információáradat növekedéséhez stb., hanem azt kell belátni, hogy az internet megjelenése törvényszerű, hiszen összhangban áll az eddig nem aktualizált potencialitások egyre fokozódó ütemű megnyilvánulásával.
Az eddigiek alapján felismerhető, hogy minden, ami fölösleges, egyben irracionális, és minden, ami irracionális, káros. Természetesen a fentiek figyelembe vétele nélkül is belátható, hogy ami káros vagy irracionális, az fölösleges. Arra azonban, hogy a modern ember ezekből miért nem ismer fel semmit, a fentiek magyarázatot adnak.
Ebben a kontextusban egyáltalán nem tűnik túlzásnak az a – Marcus Auréliusz és más sztoikus gondolkodók által megfogalmazott – álláspont, hogy az, aki meggondolatlanul cselekszik, nem is ember. A modern tömegemberben fel sem merül az igény a meggondolt cselekvésre; egyszerűen halad az árral és minden, amit csinál, fölösleges; lényeges dolgokkal nem foglalkozik. A gondolkozást már rég feladta, és nyüzsgő tevékenysége híven tükrözi a fejében uralkodó káoszt. Már rég nem rendelkezik azzal a hatalommal, amivel rendet teremthetne, így két véglet között ingadozik: vagy feladja, és beletörődik végtelenül unalmas és értelmetlen életébe, vagy pedig lelkendező hívévé (cheerleader) válik valamelyik modern, irracionális tendenciának, legyen az a technokratizmus, szciencizmus, gazdaságfetis, ezek kombinációja, vagy mások.
A semmi fölösleges irányelv magában foglalja, de meg is haladja a mértékletesség elvét; követése bátorságot, önkontrollt és reflexiót igényel, aminek a pozitív hatásai egyértelműek. Az elv az élet minden területén, fizikai, lelki és szellemi síkon is érvényesíthető. Talán nem fölösleges kiemelni néhányat ezek közül.
Fizikai síkon a szciencizmus áldozatává lett táplálkozás adja a legkézenfekvőbb példát, ami egy senki által sem értett, absztrakt tudománnyá avanzsálódott. Az, hogy mi a fölösleges, megközelíthető minőségi és mennyiségi szempontból is. Ami a mennyiségi szempontot illeti, az ember, ha csak akkor eszik, amikor éhes, és akkor is csak keveset, valamint ha rendszeresen böjtöl, akkor képes kialakítani magában egy csalhatatlan mértéket arra vonatkozóan, hogy mennyi a szükséges, és mennyi a fölösleges. Ami a minőséget illeti, többek között Seneca tett értékes megállapításokat, amikor hangsúlyozta, hogy az ember kerülje a komplikált ételeket, és utalásokat tett arra vonatkozóan, hogy az ún. ínyencség morális gyengeség jele is lehet. Leveleiben a túlzásba vitt ételkülönlegességek irracionális voltát grafikusan szemléltette, amikor a testben történő erjedésükre és az abból való távozásukra hívta fel a figyelmet, szemben a friss, egyszerű ételekkel, amik, bár ami a távozást illeti, hasonlóan végzik, emésztésüket tekintve jóval kedvezőbb hatást fejtenek ki. Akkoriban az ételadalékok, színezőszerek, íznövelők és egyéb kémiai anyagok még nyilván nem merültek fel, ezeket épeszű ember ma sem tartja nélkülözhetetlennek.
Érdekes, hogy a modern ember a testmozgás területén sem ismer mértéket: vagy egyáltalán nem mozog, vagy pedig fitnesz-fanatikussá válik, aki maratonokat fut, szorgalmasan testépít stb. Sétálni alig szokott. Testtartására és mozgására egyáltalán nem figyel, szinte mindig egyszerre feszült és hanyag; kialakult egy általános vérszegény, bevásárló-járásmód, ami a világ minden bevásárlóközpontjában, parkolójában megfigyelhető.
A mozgáskultúrák közül érdemes kiemelni a harcművészeteket, ahol az önuralmat és önuraltságot látható formában leginkább pont a minden fölösleges mozdulattól való tartózkodás árulja el. Ez különösen szembeötlő fegyverekkel, illetve több ellenféllel szembeni küzdelemben, amikor a mester például a lesújtó kard, vagy az egyszerre több irányból érkező támadások elől épp csak annyira tér ki, hogy azok mindössze néhány centiméterre kerülik el, miközben képes mind a légzését, mind pedig izomenergiáit optimális szinten tartani. Ugyanez a takarékosság jellemző támadásaira és ezek időzítésére is.
A harchoz szükséges figyelem magasfeszültségétől nem sokban különbözik az, ahogy az ember megfontolja, hogy például egy beszélgetés, egy előadás, esetleg egy értekezlet során mit, mikor és miként mond ki, mindenféle megnyilatkozási impulzust kontroll alatt tartva.
Külön irodalma van a gondolatok felett gyakorolt kontrollnak, nem véletlenül. Minden nem akart gondolat fölösleges. Az akarat és a kontroll (más értelemben a hatalom és az afölötti uralom) közötti összefüggés figyelemre méltó, ugyanis az akaratnak az identitás adja a kontextust mind individuális, mind pedig szupra-individuális értelemben, a magamat akarom formula szerint. Természetesen a „legmagasabb” (a létet és nemlétet meghaladó) szinten, amikor maradéktalanul, tehát végtelenül önmagam vagyok, nincs értelme konvencionális értelemben identitásról beszélni: Isten nem egy identitás. A kondicionált lét szintjén azonban az identitásnak fontos szerepe van, és a nemet, a kaszthovatartozást és a rasszt, mint alaptényezőket, figyelembe és birtokba kell venni.
Ma különösen aktuális az időtöltés kérdése is, hiszen, ahogy említettük, az emberek többsége a nap nagy részében kizárólag fölösleges dolgokkal foglalkozik. Ezzel szemben egy identitással rendelkező embernek fontos kell, hogy legyen, hogy csak olyan dolgokkal foglalkozzon, amik önmegvalósítását közvetlenül szolgálják. Gondolatait, tevékenységeit, viselkedését eszerint kell irányítania.
Záró megjegyzésként érdemes megemlíteni, hogy a semmi fölösleges irányelvvel foglalkozik a modern ember is, de értetlenül, hóbortosan és túlzásokba esve. Bestseller lett például Marie Kondo könyve a kacattalanításról („rend a lelke mindennek”), számos ún. minimalist mozgalom dívik, amik főleg, mint fogyasztó-társadalom ellenes fogyasztó mozgalmak lépnek fel és hasonlók, amik nem sokban különböznek attól, ahogy a kasztalatti rétegek értelmezik például a jógát, a meditációt és hasonló tradicionális fogalmakat.
Karlo Valois
