Ezt az írást kifejezetten fiataloknak szánjuk, éspedig azért, mert ők az elsőszámú, egyszersmind legvédtelenebb célpontjai annak a hiedelemgyártó gépezetnek, amely a szexualitással kapcsolatos széleskörű félretájékoztatásért felelős. Noha a modern ember úgy képzeli el magát, mint aki az eddigi legátfogóbb ismerettel rendelkezik a témáról, mihamarabb be kell látnia, hogy nincs még egy olyan kor a történelemben, amiben ennyire átláthatatlan és félreértésekkel teli lett volna ez a kérdéskör.

Az iskolai pletykákból, a szülők témával kapcsolatos tesze-toszaságából, a tanárok tanácstalanságából és a hivatalos „felvilágosítók” bődületes ostobaságaiból felépült hazugságkupacot tovább színesítik a serdülőkben és a fiatal felnőttekben a magukat tudományosnak mondó értekezések ellentmondásai, a liberális ideológia mételyei és a média ezer irányból érkező fenyegetései. A tudományban a statisztikaelemzésektől kezdve, az evolúciós értelmezéseken át, a gének és a hormonok működési mechanizmusának ismertetésén keresztül mindennel foglalkoznak, csak éppen a legfontosabb kérdésekre nem adnak tisztázó választ a tanulni vágyóknak. A médiában a hollywoodi filmek aljas kliséitől kezdve (ahol álmaink nőjének egy éjszaka alatti meghódítása olyan általános, mint levegőt venni), a bugyuta szappanoperákon és valóságshow-kon át, sztárok szennyes párkapcsolati drámáin keresztül sok mindennel szembesítik az embert, csak éppen azokat a viselkedésmintákat nem tanítják meg neki, amik révén egészséges szerelmi, illetve szexuális életet élhetne.

A liberális térítők pedig a szexuális aberrációk egész tárházát kínálják:

homoszexuális házasságról, a fajkeveredés „áldásosságáról”, nemi identitáscseréről papolnak a hétköznapok terhelései által már e nélkül is eléggé leszedált fiataloknak.

Az a helyzet állt elő itt, a 21. század elején, hogy sem otthon, sem az iskolában, sem a tévében, sem az életmód magazinokban, sem a témával foglalkozó könyvek jelentős hányadában, sem az interneten, sem a barátoktól, sem az úgynevezett példaképektől (a pornóról és a szórakozóhelyekről nem is beszélve) nem kap az ember olyan eligazítást a szexualitásról, ami közelebb vihetné őt saját nemiségének kiteljesítéséhez. Ezt kiküszöbölendő, néhány fontos pontban igyekszünk eloszlatni („megenni”) a ködöt, amivel elvakították a magukat hozzáértőnek álcázó hozzá nem értők a jobb sorsra érdemes fiatalságot.

SZEXUÁLIS „FELVILÁGOSÍTÁS”, ÓVSZER ÉS BETEGSÉGEK

Le kell szögeznünk már az elején, hogy az úgynevezett „felvilágosítók” soha sem világosítanak fel arról, ami a szexus lényegét képezi. A nemi betegségek legkülönbözőbb fajtáit vagy az óvszer „jótéteményeit” hosszasan képesek ecsetelni, de ama elementáris tapasztalat mibenlétéről, ami férfi és nő között felébred, és végül a szexuális aktusban kifejeződik, semmit nem szólnak. E helyett a nemi szervek metszeteit mutogatják, a havi vérzés higiéniai velejáróiról szónokolnak, videót vetítenek az abortuszról, tablettákat reklámoznak és hülye poénokkal ütik el a kínos csöndeket. Mintha ettől egy centivel is közelebb kerülne a hallgatóság ahhoz, hogy például hogyan kell megfelelően bánni egy nővel. Az egész annyira kórházszagú és lelketlen, hogy az ember késztetést érez arra, hogy az előadók kis pakkját lesöpörje az asztalról és darabokra törje.

„Nem vagy enyém, míg magadé vagy: / Még nem szeretsz.” (Szabó Lőrinc: Semmiért egészen)

Ha el is fogadjuk korlátaikat – elvégre ezeket az információkat sem árt tudni –, a probléma még mindig fennáll, mivel a „felvilágosítók” azon az alacsony szinten is csapnivalóan tevékenykednek, ahol állnak. A betegségekkel kapcsolatos megjegyzéseiket például fel lehetne arra használni, hogy elrettentsenek a deviáns szexuális szokásoktól és az európaitól markánsan különböző rasszokkal való keveredéstől, amely mind az egyén lelki élete, mind a társadalom szempontjából óriási veszélyeket rejt. Ha az AIDS-el való riogatás kiegészülne azzal, hogy ismertetik, kiknek a körében a legelterjedtebb ez az afrikai eredetű, majmoktól származó, szexuális közösüléssel terjedő betegség – nevezetesen a homoszexuálisok, a drogfüggők és a négerek –, a párválasztás folyamatát egy pozitívabb irányba befolyásolhatnák.

A másik hamis szuggesztió, hogy a betegségeket óvszer használatával el lehet kerülni. Ez az érvelés burkoltan azt sugallja, hogy bárkivel bármit bárhogyan szabad csinálni, ha ezt a kényelmetlen és természetellenes segédeszközt használja az illető.

Noha az óvszerrel erőltetetten össze akarják kötni a „felvilágosultság”, a biztonság és a felelősségérzet jelszavait, valójában éppen a felelőtlenség és a szabadosság felfokozására alkalmas,

hiszen olyan veszélyes kapukat nyit meg, amiken nem lenne mersze átlépni a hölgyeknek és uraknak az óvszer használata nélkül. Egy idegentől való teherbe esés félelme sokkal józanabb viselkedést eredményezne, ha nem lenne óvszer (és egyéb kemikáliák), ily módon egy nő határozottabban keresné olyan férfi társaságát, akivel hosszabb távon is tervezhet, és kevésbé keveredne felelőtlen és komolytalan viszonyokba.

De a betegségekre való eltúlzott hivatkozás alapvetően elhibázott, hiszen ezzel elérik, hogy a fiatalok negatív képzeteket társítsanak ehhez az önmagában szép és nemes aktushoz. A félelemkeltés eszközével megpróbálják elrettenteni a fiatalokat a „kalandoktól”, de a gusztustalan képzetek felébresztésével a pszichoszomatikus betegségek kialakulásának esélyét növelik, mivel az éretlen felfedező automatikusan a negatív következményekre fog gondolni a párjával való intim ismerkedés során. Ezzel pedig előidézheti a valódi betegségek kialakulását.

A MÉRET

Talán nincs még egy olyan babona, amivel nagyobb bizonytalanságban lehet tartani a férfiakat (és a nőket is), mint a mérettel kapcsolatos dilemmák. Számít-e a méret? Valójában ez egy ostoba kérdésfelvetés. Egy egészséges férfi egészséges és arányos méretekkel rendelkezik, ezen nincs mit bonyolítani. Ha pedig valóban hozzáillő nővel találkozik, akkor testi értelemben is harmonizálni fognak.

A téma életben tartása igazából arra való, hogy a férfi testi adottságainak vizsgálatával és annak kényszeres figyelésével megfeledkezzen a férfiassághoz tartozó, egyéb területeken kimunkálandó feladatairól,

és „teljesítményét” kizárólag eme tényezőtől tegye függővé. A témával továbbá – a „nagy pénisz egyenlő nagy orgazmus” ostoba mítosza alapján – a tropikális rasszokkal való keveredést próbálják kívánatossá tenni. Ez utóbbi sugalmazás több sebből vérzik, hiszen egyáltalán nem garantált náluk a nagy méret, de ha az meg is van, tulajdonképpen hátrányt jelent, arról nem is szólva, hogy a mérettel kapcsolatos probléma a szellemi és lelki adottságok vizsgálatát követően merülhetne csak fel, amiben viszont ez a rassz meglehetősen visszamaradott. A kellemes vagy egyenesen extatikus élményeket a kifinomult lelkületű és emelkedett szellemű férfiak válthatják ki, mert csak ők ismerhetik igazán a női misztériumokat. A testiségre centrált szexuális együttlét soha sem vezethet olyan gyönyörökhöz, mint a létezés további síkjait is figyelembe vevő egyesülés. Ezért a fizikai adottságok fontosságban nem előzhetik meg ezeket a képességeket, amiből következik, hogy a párválasztást nem lehet a testiségből kiindulóan, fordított sorrendben végezni.

Siva lingam szobor (Siva fallosza) – A Siva kultusz egyik kiemelt szimbóluma, a szexuális egyesülés szarkrális ábrázolásának egy formája

„MI KELL A NŐNEK?”

Ezt a kérdést ismételten rosszul és rosszkor teszik fel. Nem mintha nem számítana a női igényeknek és magának a női természetnek a messzemenő figyelembevétele, de ezzel a kérdéssel elmegyünk egy nagyon fontos előfeltétel mellett: Mi az, amit a férfi akar? Akar-e egyáltalán valamit, és ha igen, az mennyire nemes és magasrendű? Amíg a férfi folyton a női kívánságokat lesi és teljesíti, életét leghangsúlyosabban a nővel való viszonyában éli, amíg leginkább a nők megszerzése és megtartása motiválja, tulajdonképpen nem rendelkezhet azokkal az adottságokkal, amik szükségesek lennének egy emelkedett párkapcsolathoz. A férfinak meg kell találnia és ki kell taposnia a maga útját, ami önnön szellemi eredetének megtalálásával kapcsolatos. Csak a szisztematikus önfelülmúlás dinamizmusa táplálhatja olyan hévvel a szerelmet (és az élet egyéb területeit is), ami kielégíti a kimondott és ki nem mondott szükségleteket. Ehhez viszont a metafizika beható kutatására, az életen túli miszteriózus valóság megismerésére és birtokba vételére kell áldozni az időt.

MÉGIS, MI KELL A NŐNEK?

Mivel a modern ismeretek nem igazítanak el ebben a kérdésben, a legbölcsebb, ha a hagyományos megközelítésekhez fordulunk őszinte megismerési szándékkal. A különböző tradícióknak átfogó rálátása volt a szexualitásra, amelyekből nemcsak metodikailag érdemes meríteni, hanem a módszer mögötti szakrális irányulás elsajátítását is meg kell célozni. A módszerek átszellemítése vezet el a másik fél tényleges „kielégítéséhez” mind az egymáshoz való viszony, mind konkrét szexuális vonatkozásban.

„Fülbevalóit ringatta a másik buja keblü nő, és kacagva szólítgatta: Fogjon meg felséged, ha tud!” (Buddha élete)

„MI A LEGFONTOSABB EGY NŐBEN?”

Formás fenék vagy nagy mellek? – teszik fel a kérdést egymásnak a férfiak, és közben mind megfeledkeznek egy rendkívül fontos szempontról. Az összes ismertetőjegy közül a nő nemi szerve az, ami leginkább megkülönbözteti őt a férfitól, ami szimbolikusan leginkább kifejezi az ő lényét. Ezért

bármiféle ízlés megvitatása csak a női nemi szerv iránti messzemenő tiszteletet követően merülhet fel.

A nő ettől és ebben leginkább nő, és ezért ezt kell leginkább szeretnünk és kívánnunk benne. Ez a momentum az, amely révén egy lépéssel közelebb jutunk a finomabb lelki vonások értékeléséhez is, és ennek köszönhetően alakíthatunk ki egy uralom teli távolságot az olykor szédítő veszélyekkel bíró, meggondolatlanságra sarkalló, önelveszítést okozó testi bájaktól.

„PRÓBÁLTAD MÁR?”

A különböző – sokszor devianciába átcsapó – szexuális vágyak kiélésével kapcsolatban az előzőhöz hasonló a helyzet. A burjánzó szexuális fantáziálás jogosulatlan és mindkét fél számára ártó, ha annak következménye a nő lényegét képező, szimbolikus jelentőségű területről való megfeledkezés. Az egymás kölcsönös tisztelete nélküli, kihasználás gonosz szándékával szerzett, tompa lelki jelenlétről tanúságot tevő élmények értéktelenek, és nem adhatnak okot a büszkeségre. Az „izgalmak” fokozása csak akkor jöhet szóba, ha önmagunk és a másik fél ismerete, szeretete megkérdőjelezhetetlenül fennáll, amely így áthatja az aktus minden egyes mozdulatát.

„A FÉRFIAK MIND AZT AKARJÁK”

Ez a mondat csak akkor igaz, ha kiegészítjük: „a primitív férfiak mind azt akarják”. Erre a mondatra egyébként primitív nők szoktak hivatkozni, akik ezzel igyekeznek – valamiféle jogos vagy jogtalan sértettségből kifolyólag – igazolni a férfiak feletti fölényüket. Valójában a nő sokkal inkább függ a szexustól, mint a férfi, életének sokkal meghatározóbb eleme. Ezért az ilyen kijelentések csak arra valók, hogy más színben láttassák a férfit, mint ami ideálisan jellemzi. Szexrabszolgának vagy egy gyerekgyártó állatnak akarják beállítani, holott ennél jóval több rejlik benne. Sőt, ezen a szinten nem is beszélhetünk valódi virilitásról: az igazi férfiasság ezeken túl kezdődik.

„A SZERELEM A HORMONOK MIATT ALAKUL KI”

A szerelem tényleg nem emberi erő, de értelmetlen egy testi folyamatra, a „kémiára” visszavezetni, mert kialakulásának oka nem a fizikalitásban található, hanem a szellemben. A szerelem a férfi és a nő között felébredő mágneses vonzalom. Ez nem a biológiai felépítés alapján alakul ki, hanem attól függ, hogy a nő és a férfi nemiségét milyen fokon képes megélni. A vonzalom annál erősebb, minél inkább tökélyre fejlesztette nemiségét az ember.

A hormonok meséjét valójában arra találták ki, hogy lehessen mire átterelnie a felelősséget annak, aki elválna párjától, vagy egyéb elítélendő cselekedetre szánná magát.

„Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben, / fülemüleszavú kusza méhzizegésű lugas susogó sürüjében / Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben, / sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömü lánykaseregben.” (Gíta Govinda – Krisna és Ráda szerelmének története – Weöres Sándor fordítása)

„A HOMOSZEXUÁLISOK ÉS A TRANSZVESZTITÁK TISZTELETET ÉRDEMELNEK”

Kár, hogy ilyen sok figyelem terelődik mostanság erre a normális esetben teljesen lényegtelen kérdésre. A homoszexualitás betegség, ezt több ízben kimutatták. Propagálása emberiség elleni bűncselekmény. Minden gyűlölködés nélkül kimondható, hogy a homoszexualitásban nincsen semmi méltóság, nincs semmi olyan, ami az ember egészséges kibontakozását elősegítené, amit tisztelni és becsülni kellene. Ha pedig adott esetben egyes képviselőiben van némi értékelhető, az nem homoszexualitásuknak köszönhető, hanem éppen ama, még megmaradt emberi oldaluknak, amelyet az aberráció nem mérgezett meg teljesen.

A homoszexuális propaganda szükségtelen benső konfliktusokat szül a fiatalokban, hiszen azok egyszerre akarják megélni velük született adottságaikat, és egyszerre akarnak megfelelni az általánossá tett liberális elvárásoknak. A kettő pedig tökéletesen szemben áll egymással.

A szexuális aberrációkat a társadalom és a személyiség bomlasztása miatt próbálják elfogadottá tenni,

hogy ez által olyan embertípust hozzanak létre, amely korlátlanul manipulálható. (A terjesztésnek rengeteg módja van. Ennek példáit lásd két korábbi elemzésünkben: Buzi-propaganda, Liberális okoskodás a szexualitásról.)

„A PORNÓ GAZDAGÍTJA A FANTÁZIÁT ÉS BEAVAT A SZEX REJTELMEIBE”

A pornó igazából gyengíti, illetve torz irányba tereli az önálló fantáziát. Már az első konkrét aktust követően nyilvánvalóvá válik, hogy a filmre vitt jeleneteknek semmi köze a valósághoz. A reflektorfény és a rendezőcsapat előtti szánalmas játszadozás hideg és idegen közege, a pózok eltúlzott jelentőséggel való és szimbolikus értés nélküli alkalmazása, a testi idomok erőltetett előtérbe tolása, a „látvány élvezetének” túlhangsúlyozása, a perverz élvezkedés egyedüli célként való megjelenése távolabb sem állhatna a meghitt és bensőséges, mindazonáltal felszabadult és mámorteli egyesülés hangulatától.

Sajnos egy modern szeretkező pár sokszor automatikusan azt akarja utánozni – vagányságát és rátermettségét kényszeresen bizonyítandó –, amit filmekből eltanult. Így válik az átszellemült spontaneitás az emlékekben zavarosan kavargó sablonok utánzásává.

Illusztráció a Káma szútrához

PLASZTIKA, „SEGÉDESZKÖZÖK” ÉS MIEGYMÁS

Se szeri, se száma a szexualitás körébe feleslegesen bevont eszközöknek és a mesterséges „szépségért” tett erőfeszítések módjainak. Műpéniszekkel, deviáns öltözékekkel, sosem látott perverzióról tanúságot tevő kellékekkel, botox-szal, szilikonnal, zsírleszívással, ráncfelvarrással, tetoválással, többnyire minősíthetetlen testékszerekkel próbálják az emberek azokat a hiányosságaikat kompenzálni, amiket a szexualitás tradicionális vonatkozásainak megismerésével lehetne pótolni. Ezek a kiüresedett és megöregedéstől rettegő ember pótcselekvései. Most mellékes, hogy bizonyos természetes, illetve tradicionális elemek használata esetleg jogosult lehet. Semmi sem jogosult, amíg az nincs megfelelő célok szolgálatába állítva. A természetellenes beavatkozások pedig egyenesen ártóak: az ember saját testétől és a másik embertől való elidegenedését okozzák. (A guminő, a művagina és újabban az egyre „élethűbben” mozgó robotnő behozásában a lelki elidegenedés végletekig fokozását figyelhetjük meg.)

A benső problémák külsőleg nem orvosolhatóak. Ráadásul mindig leleplezhetőek. És azon sem ártana elgondolkozni, hogy egy egészséges nő úgy szép, ahogy van, így minden sebészi beavatkozás végső soron ront az arányos összképen. Megdöbbentő, hogy olyan csinos nők is felülnek a sugalmazásnak, akiken – leszámítva egy általános szépítkezési rítust – nincs semmi szépíteni való. Valójában az ilyen durva „szépítkezési” beavatkozások csúfítanak, és egyre inkább lehetetlenné teszik a nő által reprezentált szellemi szépség felidézését.

BABONÁK VÉGET NEM ÉRŐ SORA

Ennek az egy területnek a – korántsem kimerítő – áttekintése is elég annak belátására, hogy nincs babonásabb lény a modern embernél, aki tudatlanként bóklászik a szexualitás izgalmas, de legalább annyira veszélyes területén. Azzal változtathat ezen, ha tradicionális szövegekhez fordul, és emellett becsatlakozik a babonák további leleplezésébe.

Réb István