10. A vezetés qualitatív, iránya pedig vertikális.
Kiinduló pontja a közép, és felfelé orientálódik: transzcendencia felé; meglévő állapotok meghaladása felé, legyenek azok egyéniek vagy szervezetiek. Felfelé integrál. Ezt üzleti példával nem lehet megvilágítani. Mint láttuk, vezetésről a szó valódi értelmében csak organikus szervezetekben lehet szó, amik az egyén számára lehetővé teszik, hogy potencialitásait kibontakoztassa. Ezt a folyamatot tekintjük felfelé való orientációnak. Ennek vannak technikai aspektusai, mint például bizonyos, az egyénnel született képességek kifejlesztése – erről a következő pontban szólunk. Ami a felfelé való orientáció minőségi aspektusát illeti, annak a lényege az, hogy a készségeket, képességeket, tehetségeket minek rendeli alá az egyén; divatos, és ma, az individualizmus korában cinikus dolog azt mondani, hogy feltétlenül „valami nagyobbnak”. Az organikus társadalmak azonban valós válaszokat adtak erre a kérdésre, valós lehetőséget nyújtottak a „valami nagyobbra”: a családnak, az elhivatottságnak, egy vezérnek, egy konkrét szerveződésnek (mondjuk egy lovagrendnek, egy katonai formációnak, egy maennerbund-nak, egy céhnek és hasonlóknak), tágabb értelemben például a kasztnak, de akár a saját nemnek. Röviden az identitásnak, egyes szám első személyben, megélt valóságként: saját magamnak. Ennek a tételnek a megértéséhez tisztában kell lenni a transzcendens (a születésen és halálon túlmutató) én koncepciójával és általában az ember transzcendes eredetével kapcsolatos nézetekkel.
Maradva a vezetés kérdésénél: csak autentikus, szabad emberek képesek arra, hogy kövessenek valakit (akarati aspektus), és csak autentikus, szabad emberek képesek arra, hogy felismerjék a vezért (intellektuális aspektus). Ez jelenti azt, hogy a vezetés középről indul.
Mit jelent az, hogy felismerni a vezért? Felismerni magam egy magasabb rendű formában.
Minden organikus társadalom csúcsán Isten áll, mint megvalósítandó abszolút realitás. Hogy egyszerűen fejezzük ki magunkat: az vezet, aki de facto közelebb van ehhez a realitáshoz. A vezetésnek csak a magasabbrendű függvényében van realitása. A vertikális integráció tehát, ami a vezetés általunk elfogadott definíciója, magában foglalja a helyes nézeteket, tágabb értelemben a tökéletes weltanschauung-ot és ennek a megfelelő képviseletét az élet minden elképzelhető területén. E képviselethez kapcsolódnak az olyan értékek, mint a hűség, a becsület és az igazságosság, valamint az olyan erények, mint az önuralom (annak konkrét megnyilvánulási formáival, mint például a mértékletesség), a bátorság, szerénység és hasonlók. A valós, szerves hierarchiában tehát az alsóbb szintek maximálisan a felsőbbektől függnek, követve a megnyilvánulás kibontakozási irányát; a megvalósítás iránya ezzel ellentétes és pontosan ez az irány és ez a törekvés ad értelmet a vezetésnek, mint vertikális integráció.
Az Abszolútumhoz mért magasabb szintek aktív reprezentációja nélkül nem lehet szó vezetésről.
Mivel mindnyájan ugyanazt a célt követjük és ugyanabba az „irányba” haladunk, az előttünk járók szabad követése természetes. De nem egyéneket követünk. Az említett (létbeli és tudati) szinteket egyének és személyiségek szimbolizálják. Minden, az adott szintnek megfelelő funkció egy szimbólum, ami több mint az egyén, és így mintegy szupra-individuális erőt kölcsönöz annak, aki az adott funkció megvalósításán keresztül a potencialitásait kibontakoztatja.
A business leadership (vállalati vezetés, üzleti vezetés) ellentmondásos fogalom, mivel teljesen hiányzik belőle ez a magasabbrendű, vertikális elem.
Ha elő is hív valamilyen lelkesedést, az óhatatlanul színlelt vagy ostoba.
11. A menedzsment egy alapvetően quantitatív, mesterséges funkció,
amit kimondottan a modern üzleti, illetve egyéb mechanikus, mesterséges szervezeti formákra találtak ki. Organikus szervezetekben soha nem voltak menedzserek, ez nyilvánvaló. De menjünk még tovább: bármilyen szervezetet vizsgálunk, amint annak az organikus aspektusait vesszük figyelembe (hiszen ezek még a legmechanikusabb bürökráciákban is, ha minimálisan is, de tetten érhetők), a menedzsment „tudomány” irreális jellege azonnal nyilvánvalóvá válik.
Mivel, ha vállalatokról beszélünk, mégis kénytelenek vagyunk a menedzsment kérdéssel foglalkozni, ebben a pontban az abban rejlő organikus lehetőségre hívjuk fel a figyelmet, ötletet és perspektívát nyújtva azoknak, akik a menedzsment gépies, és mondjuk ki, emberellenes jellegén változtatni akarnak. Miért emberellenes? Mert likvidálja az autenticitás lehetőségét.
Minden, ami menedzsmenttel kapcsolatos, egy autentikus személy számára hiteltelen,
csakúgy, ahogy minden olyan szervezetben, ami nem, vagy csak kevésbé mesterséges és mechanikus, a modern „menedzsment tudománynak” vagy „menedzsment művészetnek” semmi értelme nincs. Maradva tehát az organikus szervezeteknél, mint követendő mintáknál, a horizontális tevékenységek mindegyike tartalmaz szervező funkciót. A szervezés (horizontális integráció) főként, de nem kizárólag, a specialistákat érinti (róluk és az integrátorokról bővebben később) és azon túl, hogy a tevékenységeket egy cél elérése érdekében koordinálja, lehetővé kell tegye a természetes képességek, irányultságok, hajlamok és tehetségek kibontakoztatását is. Bármi több fölösleges, bármi kevesebb elégtelen. Az, amit a modern menedzsment erőszakosan vagy trükkösen (pl. a karrier soha meg nem valósuló/valósulható ígéretével) próbál elérni, az organikus szervezetekben mintegy „magától” megvalósult (lojalitás, hatékonyság, innováció stb.), csakúgy, mint az, amit meg sem próbál elérni: lehetővé tenni az önmegvalósítást.
A menedzsment organikusabbá tétele csak akkor lehetséges, ha a karrier illúziója (amihez szorosan kapcsolódik az irracionális versenyszellem) kiiktatásra kerül.
Mindez akkor a leghatékonyabb, ha a tevékenységeknek van kontextusa; a helyes kontextust az előző pontban érintettük. Ennek hiányában a szélsőséges pragmatizmus veszélyeivel szembesülünk, amiről egy másik munkánkban már szóltunk (Crital Thinking?). Ha nincs megfelelő kontextus, ami az üzleti élet egyik markáns jellemzője, különös ellentmondással találkozunk: a gyakorlatnak nincs minőségi aspektusa. Minél mechanikusabb a tevékenység, ez annál könnyebben belátható: gondoljunk csak a futószalag melletti munkára, ahol tulajdonképpen nincs különbség aközött, aki 20 éve végzi a tevékenységet, és aközött, aki 2 hete. Kontextus nélkül a mechanizáció feltartózhatatlan, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag bármi automatizálható, ideértve magát a menedzsmentet is. Tény, hogy már most sem számít, hogy valakinek hány éves „menedzsment gyakorlata van”. Jellemző a menedzsment-mentalitásra, hogy míg a saját magát is kiküszöbölő automatizációt promótálja, a kontextuális kérdéseket, gyakran kimondottan arrogáns stílusban, figyelmen kívül hagyja, és beéri annyival, hogy frenetikus iramban az irrealizmus szimbólumává, változásügynökké (change agent) válik.
Karlo Valois
