12. Vezetés, rendeltetés, szervezet és stratégia.
Ezek nem silók. Függetlenül attól, hogy mi a szervezet funkciója, nem a pénzügy, HR, IT/technológia, marketing vagy bármely más funkció felelős a vezetésért/szervezésért, a rendeltetésért, a szervezetért és a stratégiáért. Egy kvalifikált személy a felelős, aki, mint integrátor, egy személyben nyilvánítja meg a vezetést, képviseli a rendeltetést, a szervezetet és a stratégiát. Bár ezúttal üzleti szervezetekről van szó, ez természetesen minden szervezetre érvényes, legyen az politikai, katonai, vallási vagy egyéb.
Sajnos nem csak az üzleti szervezetek esetében jellemző, hogy ma nincsenek kvalifikált vezetők: érdemi változások érdekében a vállalatokat és egyéb szervezeteket mintegy el kell foglalni, hiszen az adott formációban, lévén szélsőségesen vezetésellenesek, kevés az esély arra, hogy kvalifikált személyeket legyenek képesek „kinevelni”.
Míg az organikus szerveződések szemszögéből messzemenőkig abszurd, hogy HR-esek „kezelik” a vezetés és a szervezet kérdéskörét, hogy stratégiával kizárólag számok alapján foglalkoznak, arról nem is beszélve, hogy a rendeltetést úgy kell kitalálni, a modern szervezetek menedzserei ezeket az abszurditásokat nem, hogy képtelenek meg, illetve belátni, hanem egyenesen kívánatosnak tartják az efajta elkülönítéseket.
Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy minden modern szerveződés egyforma, és nincs az a „kreativitás”, az a marketing hatalom, az a thought leadership¸ ami ezen képes lenne változtatni, és valamiféle differentiatort képes lenne elővarázsolni. Az ez irányú próbálkozások tulajdonképpen a vállalati élet legkomikusabb jelenségei, amin talán csak a játékosok maguk (a marketing és reklámügynökségek szorgos dolgozói) tesznek túl. Anélkül, hogy túl messzire kalandoznánk, vegyük észre, hogy a politikai pártok közötti differenciálatlanság hasonló okokra vezethető vissza: mind az üzleti, mind pedig a modern politikai formációk (demokratizmusok) kizárólag mennyiségi megfontolásoknak engedelmeskednek (ezek okairól és következményeiről lásd például: René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei).
Menjünk tovább, és tegyük föl a kérdést: mi az, amit mind a menedzserek, mind pedig a demokráciák harcosai annyira el akarnak kerülni a rendeltetés és a szervezet tekintetében, hogy ilyen mértékben hajlandóak magukat abszurditásoknak alávetni?
13. A modern vállalatokkal szöges ellentétben állnak az organikus szervezetek.
Az előbbi gépies, élettelen, és a hanyatlás jegyében, az utóbbi élettel teli és a transzendencia jegyében áll. Bár minden szervezetben van organikus és mechanikus elem is, ma, egészen kevés kivételtől eltekintve, minden szervezet szélsőségesen mechanikus: üzleti, katonai, kormány, akadémikus, vallási.
Ha figyelembe vesszük a gazdasági tényező domináns szerepét, mindehhez még hozzátehetjük, hogy ma minden szervezet üzleti szervezet. Sajnálatra méltó, hogy ebből a felismerésből azt a következtetést vonták le, hogy úgy is kell „üzemeltetni” őket, mint a vállalatokat, egyfajta ördögi kört hozva létre, ami jelenleg ott tart, hogy
büdzséakrobaták és GDP lovagok futtatnak országokat
(azt feltételezni, hogy irányítanak, nagyfokú naivitás lenne).
Az organikus szervezetek az Igazság jegyében állnak. Ez ma a többség számára szinte felfoghatatlan, hiszen egyrészt a domináns weltanschauung nem ismeri (el) az abszolút Igazság fogalmát (mint ahogy magát az Abszolutum fogalmát sem), másrészt pedig a domináns attitűd és orientáció ellenségesen lép fel az ebben az irányban tett kezdeményezésekkel szemben. Ez nem meglepő, hiszen a nézet jelentősége, mint kiinduló pont, döntő.
Az organikus szervezetek főbb jellemzői, érintőlegesen:
A tevékenységek valós eszmeiségnek, tehát nem megvalósíthatatlan absztrakcióknak rendelődnek alá.
Végeredményben az organikus szervezetek az Igazság eszményének rendelődnek alá, és az igazságosság a legalapvetőbb „működési princípium”. Üzleti ellenpéldaként tulajdonképpen találomra bármit választhatunk, amit az üzleti szereplők követendő eszmeként vagy célként fogalmaznak meg. Példa: „világhódító” szerep piaci dominancián keresztül, mondjuk az étcsokoládé luxus szegmensében, vagy a vezető nélküli elektroautók piacán, a taxi – alternatíva szegmensben, ahol az eszme sokszor maga az üzleti cél, gyakran vegyítve egy olyan vízióval, amit épeszű ember nem vesz komolyan, mondjuk a környezetvédelem, a minőségi időtöltés (ez ráhúzható akár a luxus étcsokoládéra is), és hasonlók. Azt, hogy mennyire ritkán tapasztalható igazságosság egy ilyen környezetben, azt bárki belátja, aki aktívan karriert épít, sőt, mivel mára sajnos maguk a közösségek sem organikusak, és ugyanúgy jellemző rájuk az, amit az üzleti és más mechanikus szervezetekkel kapcsolatban mondtunk, ezt tulajdonképpen mindenki tapasztalja.
Az ember többet ér, mint az áru vagy a gyártási és egyéb folyamatok.
Nehéz lenne tagadni, hogy különösen az üzleti szervezetekben, ennek pont a fordítottja érvényes – minden ennek ellentmondani igyekvő propagandával ellentétben. Különösen cinikus a már senki által (itt természetesen a gondolkozni hajlandókra utalunk) komolyan nem vett people are our greatest asset szlogen, amit ha szó szerint fordítunk, híven tükrözi az e mögött rejlő rosszindulatot: az emberek képzik legértékesebb készletünket. A készleten kívül az angolban használatos még az emberi erőforrás és az emberi tőke kifejezés is, de lássuk be, hogy nem sokkal bizalomgerjesztőbb az alkalmazott (a német Angestellte is gyönyörű: beállított, mint egy tárgy) vagy a munkaerő megnevezés sem. A cégekben az ember a legértéktelenebb tényező, akiket, mint feljebb már említettük, inkább mint passzívákat ítélnek meg, és áldoznak fel gondolkodás nélkül az úgynevezett hatékonyság oltárán.
A szerveződés alapja az identitás
és fenntartásának a kulcsa, hogy az embernek lehetővé teszi az autentikus életmódot. Már láttuk, hogy az üzleti környezet tulajdonképpen likvidálja a szerves identitást, cinikus módon pontosan az úgynevezett diverzitás kezdeményezéseivel, amiknek a keretében nem arra törekszik, hogy tiszteletben tartsa a különbözőséget, hanem arra, hogy a különbözőt mintegy a legkisebb (legalacsonyabb) közös nevezőre hozza. Szemben a szerves közösségekkel, az üzletet nem érdeklik a faji, kaszt és nemi jellegzetességek, hiszen a célkitűzéseihez szükséges feladatok ellátásához ezek közül a jellegzetességek közül egyre sincs szükség. A diverzitás az üzletben azt jelenti, hogy faj és kaszthovatartozástól, valamint nemtől függetlenül mindenki fenntartás nélkül fogadja el mind a (hamis) ideológiát, mind pedig a játékszabályokat. Az „igazságosság” abban áll, hogy mindenkinek nyitva áll a lehetőség arra, hogy likvidálja saját identitását.
A szerveződés hierarchikus,
a hierarchia pedig szakrális. Az alsóbb ontológiailag függ a felsőbbtől, amely nélkül nem lehet önmaga és nincs lehetősége önmegvalósításra. Mivel a hierarchikus szerveződés alapja az önmegvalósításra való igény, a hierarchia a szabadság jegyében áll. A hierarchia semmilyen emberi szerveződésből nem iktatható ki, még a modern üzleti szervezetekből sem, melyek a hierarchiát egyébként tagadó, a politika szintjén a liberáldemokráciával analóg hamis ideológiájuk következtében állandó identitászavarban vannak, és egyre intenzívebben kárhoztatják magukat arra, hogy, miközben egyre növekvő időhiánnyal küzdenek, egyre több értelmetlen és ostoba dologgal foglalkozzanak. Tisztelet kizárólag szerves hierarchiákban lehetséges. A modern álszervezetekre jellemző cinizmus és a már-már emberalatti elemeket produkáló vérszegény, „profi” stílus mind erről tesz tanúbizonyságot.
Karlo Valois
