A madár az ász

Médiavadász

Médiavadász

A pedofil milliárdos, Jeffrey Epstein rejtélyes halála és a gyermekbántalmazás magasiskolája

2019. október 04. - MédiaVadász

zumaamericastwentyfour517116-1-800x450.jpg

A True Detective első és eddig egyetlen igazán komolyan vehető, valós események által is inspirált évada két gyermekek eltűnésében nyomozó karakterről szól, akik az ügy felgöngyölítése során egyre több bizonyítékot találnak arra, hogy a mai elit felelős az örökre elveszett vagy holtan előkerülő, szexuális erőszak áldozatává vált gyermekek tragédiájáért, mégpedig egy olyan elit, amely a színfalak mögött okkult rituáléihoz és sátánista szertartásaihoz használja fel a meghurcolt, ártatlan fiatalokat.

true_detective.jpg

A 2019. augusztus 10-én, rejtélyes körülmények közt elhalálozó Jeffrey Epstein mintha egy az egyben a sorozat világából bújt volna elő. A zsidó származású Epsteint 2007-ben ítélték el emberkereskedelem, gyermekprostitúció és gyermekek megrontásának vádjával. Az igencsak laza felügyeletből (a börtönbe gyakorlatilag csak aludni járt vissza) azonban egy ügyészséggel kötött alku nyomán nem sokkal egy év múlva már szabadult is. Nagyjából egy évtizedig vígan folytatta tovább addigi tevékenységét, mígnem 2019-ben a rendőrség ismét rajtaütött: ezúttal az Egyesült Államok egyik legszigorúbban őrzött börtönébe (Metropolitan Correctional Center) zárták.

qjepstein_090705.jpg

A gyermekprostitúció és a kiskorúak megrontásának vádja önmagában is rendkívül súlyos (lakása például tele volt kiskorú lányok meztelen fotóival), azonban mindezt tetézi az a tény, hogy az óriási vagyont felhalmozó Epstein a világ legismertebb és legbefolyásosabb embereivel ápolt személyes kapcsolatot, akik közül sokan tudhattak a pedofil milliárdos tevékenységéről, sőt egyesek kifejezetten támogathatták is azt. Epstein sok hírességen túl (Woody Allen, Ralph Fiennes vagy a gyermekmolesztálással szintén megvádolt Kevin Spacey) kapcsolatban állt a jelenlegi és egy volt amerikai elnökkel, Donald Trumppal és Bill Clintonnal. (Utóbbiról még egy furcsa festményt is tartogatott a házában, mások pedig úgy vélik, videója is volt arról, ahogy Bill Clinton egy 13 éves kislánnyal közösül – videófelvételeket állítólag egyébként is gyakran készített, hogy ezzel biztosítsa be magát). Ismerte a volt izraeli és brit miniszterelnököt, Ehud Barakot és Tony Blairt, jó viszont ápolt II. Erzsébet királynővel és Andrew herceggel, és közeli kapcsolatban állt Leslie Wexnerrel, a Victoria Secret alapítójával (az ő ügynöksége Epstein számára is toborzott túlkorosnak véletlenül sem nevezhető modelleket), de ismerte Henry Kissingert is, és még sorolhatnánk a listát.

screen_shot_2019_07_08_at_8_51_48_pm_7.jpg

Epstein és Trump

Epstein 2019 júliusában öngyilkossági kísérletet hajtott végre a börtönben (mások szerint megpróbálták meggyilkolni). Annak ellenére, hogy eleve szigorúan őrizték, az öngyilkosságra hajlamos személyeket pedig még annál is szigorúbban ellenőrzik a börtönökben, augusztus 10-én Epstein újra próbálkozott, és sikeresen felakasztotta magát, amiben senki nem próbálta megakadályozni. Az öngyilkosság idejére véletlenségből mind a két Epsteinre irányított kamera „bekrepált”, az őrök pedig hogy, hogy nem, „elszunyókáltak”. Ebből és sok más gyanús jelből kifolyólag sokan úgy vélik, az úgynevezett elit tette el láb alól, nehogy az ellene folyó eljárás során olyan információkat kotyogjon ki, amik terhelők lennének bizonyos nagy hatalmú személyekre nézve. (De ha meg is ölte magát, azt minden bizonnyal szándékosan hagyták. További furcsaság, hogy néhány nappal halála előtt írta alá végrendeletét, melyben egy ismeretlen szervezetre hagyta teljes vagyonát.)

epstein-clinton.jpg

Epstein és Clinton

A modern elittel való szoros kapcsolat és a pedofília tehát tagadhatatlan (modern elitet mondunk, mert a tradicionális elit egykoron teljesen eltérő szemléletet képviselt), azonban okkultizmusra utaló jeleket is bőségesen találunk. Epsteinnek volt egy magánszigete (a helyiek csak „Pedofilok szigetének” hívják), ahol furcsa szimbólumokkal, például egy hatalmas, talán rituális helyszínként funkcionáló napórával, egy feltételezett, földalatti barlangrendszer ajtajával és egy közel-keleti stílusú, templom-szerű épülettel találkozhatunk, aminek tetején korábban bagoly szobrok helyezkedtek el.

epstein-island-01.png

Bizarr dolgok történhettek itt, néhány interneten keringő fotó alapján a templom-szerű építmény alatti barlangjáratokban gyerekeket tartottak fogva (és a történetben a fogva tartásuk a legkisebb rossz, ugyanis nem kizárt, hogy a gyerekeket rituálisan fel is áldozták).

fvstzmy.jpg

Tény, hogy drónfelvételek alapján Epstein elfogását követően a szigeten munkálatokba kezdtek, vélhetően azért, hogy megszabaduljanak a bizonyítékoktól. Például rengeteg cementet szállítottak oda, egyesek szerint azért, hogy betemessék a barlang bejáratait. Furcsa mód, az FBI is csak halálát követően rendelt el házkutatást e rendkívül gyanús szigeten, bőven időt hagyva arra, hogy a kínos nyomokat eltüntessék.

epsteinsundial.jpg

Greg Johnson szerint ez az eset véget vet ama általános gyakorlat uralmának, amely minden fősodrattal szembemenő ésszerű és jól megalapozott magyarázatot egyből összeesküvés elméletnek bélyegez meg. Jeffrey Epstein személyén és tevékenységén keresztül ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az összeesküvés a szemünk előtt zajlik.

epsteinislandentrance-e1563999860124.jpg

A világot irányító személyek a háttérben, titokban a legsötétebb tevékenységeket folytatják. Míg alacsonyabb szinten „csupán” hallgatólagosan jóváhagyják mindezt vagy esetleg perverz vágyaikat élik ki, magasabb szinten a legmegbotránkoztatóbb mágikus rituálék keretében űzik el végérvényesen áldozataikból a gyermeki ártatlanságot. Ehhez pedig a Jeffrey Epstein-féle figurák szolgáltatják az „alapanyagot”. (Az üzletszerűen végzett gyerekrablás szemérmetlen gyakorlatát láthatjuk ezen a felvételen.) Halálával most sokan fellélegezhettek: a kegyetlen rituálék folyhatnak tovább más helyszínen, más összekötők révén, mi pedig „tágra zárt szemekkel” figyelhetjük, miként csúszik ki ismét az igazságszolgáltatás kezei közül a világot egyre jobban behálózó sötétség.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr9215192528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása