A madár az ász

Médiavadász

Médiavadász

Kié Meseország?

2020. október 22. - MédiaVadász

meseorszag_03.png

Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.

Bizonyára mindenki hallott már róla, hogy az egyik magyarországi buzernyák egyesület kiadásában nem rég megjelent egy óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló mesekönyv, melynek szerzői transzvevsztita Hamupiőkék, egymással házasodó hercegek, aszexuális és feminista „hősök” kalandjait prezentálva igyekeznek velejéig 21. századivá nevelni a saját nemükkel és az életet meghatározó alapelvekkel éppen csak ismerkedő gyermekeket.

Miután a Mi Hazánkos Dúró Dóra bedarálta a homoszexuális propagandának természetesen még csak véletlenül sem minősülő, ártatlan művészek mindenki máséval egyenértékű véleményét tükröző, a magaskultúra szintjét jócskán megugró műalkotást, országos témává vált, van-e létjogosultsága ilyesfajta könyveknek, és hogy egyáltalán, mi a mesék szerepe és értelme az ember életében.

Sok dolog elhangzott már a kérdéssel kapcsolatban, sok dolog azonban nem. Például az, hol fordulnak elő még legalább ennyire kártékony történetek és történetmesélők napjainkban. Vagy hol lapulnak ilyen esetben azok, akik megvédenék a fiatalokat a minden irányból fenyegető elmerombolás további sárkányaitól, amik már jóval előbb elkezdték és jóval szerteágazóbb formában gyakorolják lélektipró tevékenységüket, mint Ratyi Matyi most megjelent kalandjai. Ahogy arról sem sok szó esett eddig, hogy alapvetően mi is a mese szellemi, azaz a közönséges emberi létátélést meghaladó haszna és jelentősége.

Beszéljünk akkor először a mesélésről mint olyanról a maga általánosságában. Mesékre mindenkinek szüksége van, a felnőtteknek éppúgy, mint a kicsiknek. És ha jobban megnézzük, a felnőttek ugyanúgy meg is nézik vagy hallgatják minden áldott nap a maguk esti meséjét, mint a gyerekek. A különbség annyi, hogy a felnőtteknek szánt, az átlagos gyerekmesékhez képest sokszor jóval légbőlkapottabb, elszálltabb és képtelenebb meséket, tessék megkapaszkodni: híreknek nevezik.

A mesemondás legnagyobb bűnösei, a történetmesélés legnagyobb gazemberei a hírkészítők, akik nap nap után újabb és újabb sztorikkal hülyítik az átlagembert. És hogy mi ezeknek a célja? Lényegében ugyanaz, mint Hamupapóka bátor nemváltásának köztudottan óvodásoknak való története. A híreknek a mai időkben az ál- és antimesékhez hasonlóan az a célja, hogy archetipikus történeteinkről, azok tanulságairól, ideáiről, elveiről és tanításairól eltereljék a figyelmet.

Képzeljünk el egy szép, kellemes hőmérsékletű őszi napot. Kiülünk a teraszra, élvezzük a napsütést és a madárcsicsergést, kedvenc könyvünk társaságában teát vagy kávét kortyolgatunk, és beszippantjuk a frissen vágott fű illatát. Létátélésünk idilli, békés, már-már aranykori.

Aztán bemegyünk, és megnézzük a híreket, amik tudatják velünk, hogy mindaz, amit addig tapasztaltunk nem létezik. Nincs aranykor, nincs béke, nincs idill, hiszen lám a világban, ezernyi szörnyűség tapasztalható. Erdőtüzek, árvizek, földrengések, hurrikánok, migráncsok, gyilkosságok, járványok, karambolok, BLM-randalírozók, terroristák vannak helyette.

Mese. Közlöm veletek, ez mind mese, a szó legnegatívabb értelmében. Kitalált, nem abban a tekintetben, hogy semmi valóságalapja nincs, hanem abban, hogy ha kitalált lenne sem számítana. Mert a lényeg a mesélés, a megtévesztő, elterelő mesélés, amihez képest a hír valóságtartalma csak sokadlagos kérdés. Mesélnek és mesélnek, de nem magasrendű, megnemesítő, lélekemelő történeteket. Ezeken a meséken keresztül értelmezik helyetted a valóságot, ezek a mesék azok, amik elhitetik veled, hogy közvetlen átéléseid és tapasztalataid, önmagaddal és a világgal kapcsolatos intuícióid hazugságok.

Ezért nem lehet felhozni teljesen megalapozott és logikus érveket a járványmizéria kapcsán sem: nem illik ugyanis az aktuális mesébe, amit addig-addig mondogatnak, míg végül még az is el fogja hinni, aki egyszer egy titkos aberrált szekta félreeső boszorkánykonyhájában kitalálta ezt az ördögien zseniális járványmesét.

Szóval kérdem én, ki fogja megvédeni a gyerekeket a hírbemondóktól és a mindennapi álmeséket megállás nélkül gyártó, a fejlődésről és a modernitás szépségeiről még mindig, oly sok bukás, ellentmondás és kínos magyarázkodás ellenére dicshimnuszokat zengő híroldalaktól? Mit ér Csipkejózsika betiltása, ha a gyerekekhez is eljutó, komoly hírek álruhájába öltöző felnőttmesék erőszakos valóságértelmezése ugyanúgy megmarad? Mit ér Bagdy Emőke pszichológus példás kiállása a gyerekek mellett és a mesevilág eltorzítói ellen, ha egy másik helyen az aktuális narratívába beszállva éppen a gyerekek ellen intéz szenteskedő beszédet, melyben elmondja, milyen körmönfont és alávaló manipulációkkal lehet elhitetni a kicsikkel, hogy az őket hipohonderré és antiszociálissá átnevelő maszkviselés miért nagyszerű dolog?

De a sort még a végtelenségig sorolhatnánk. A zeneipar ügyeletes díszribanca, a felfújt seggű, csöcsű és szájú Cardi B-nek és társainak fiatalokra mérhetetlenül káros hatást gyakorló klipjei és zenéi miért mehetnek a magyar tévékben és a rádiókban? Vagy a klipjeiben rendszeresen démoni megszállottat játszó, égből aláhulló Lucifer szerepében tetszelgő és a fiatalok millióit masszív kockulásra biztató Billie Eilish-sal kapcsolatban ki fogja azt mondani, amit Viktorunk a szóban forgó mesekönyv kapcsán mondott: „el a kezekkel a gyerekeinktől”? Hogy a másságot egyre kendőzetlenebbül népszerűsítő Disney-mesékről és a további, a hagyományos mesék kimondott gyalázásáról szóló, például a Shrekhez hasonlóan destruktív történetekről ne is beszéljek.

De túl a homoszexuális propagandán, ki fogja végre akkor is mondani, hogy el a kezekkel a gyerekeinktől, amikor kijön az iPhone legújabb szériája? Ki fogja mondani, hogy el a kezekkel a gyerekeinktől, amikor az evolucionisták majomkodnak velük és materialisták hittérítenek nekik Isten nemlétéről; amikor tech-cégek invitálják őket mézeskalács házikójukba és transzhumanisták nyújtják nekik a mérgezett almát; amikor a tudatalatti üzenetekkel bombázó reklámszakemberek és multicégek turkálnak az agyukban; vagy amikor közösségi oldaltulajdonosok szenderítik őket emberöltőnyi öntudatlanságba?

Ezzel a homoszexualitással kapcsolatos társadalmi vitaszerűséggel abszurd egy helyzet állt elő. Abszurd, mert ezek a kis csaták semmit nem érnek, ha közben úgy teszünk, mintha a gyerekeket körülvevő világgal egycsapásra minden rendben lenne, ha az összes könyvespolcról kisöpörnénk ezeket az újonnan megjelent fércműveket. Csak hogy tudjátok, a nemváltó Jancsika ugyanúgy visszatérne majd, csak más álruhában, magának karácsonyra 5G-vel összehangolható robotkart kérő technokrata fiatal képében. A tulajdonképpen nem is annyira gonosz boszorkánnyal összemelegedő Juliska klímaharcosként vagy hülyítő műsorok tökkelütött celebjeinek egyikeként támadna újra.

A gyerekek a modern világ mérgezéseivel szemben már rég nincsenek biztonságban. Itt nem az a kérdés, hogy egyetlen felforgató mesével szemben mekkora egy jó esetben heteroszexuális felnőttnek készülő gyermek ellenálló képessége. A buzernyákok ugyanis úgy állítják be, mintha az álmesekönyv ellenzői attól tartanának, hogy ez az egyetlen könyv tenné aberrálttá a gyerekeiket. Nem. Maga a modern-posztmodern klíma az, ami megrontja a gyerekeket. A COVID-tól milliószor erősebben terjedő ellenszellemi sugalmazások nyomorítják meg a szemléletüket. Egy mesekönyv önmagában még nem feltétlenül romboló hatású, csakhogy nem egyetlen mesekönyvről van szó, hanem éppen arról, hogy ma már nincs az életnek olyan területe, ahol a hagyományos értékek ne lennének meggyalázva. Az úgynevezett kisebbség csak papíron kisebbség. Valójában már rég nekik áll a zászló.

De akkor mi a megoldás? Nos, a negatívumokra való rámutatás csak a kezdetek kezdete lenne. Következő lépésben meg kellene nekünk is újra ismerkednünk a valódi, hagyományos mesékkel, mítoszokkal, vallási történetekkel és azok érdemi üzeneteivel. Mert lássuk be, azt könnyű megmondani mi a rossz, de vajon hányan tudnák megfogalmazni, mi is egy-egy régi mesénk lényegi mondandója? Mik azok a fő alapelvek, ideák, archetípusok és tanítások, amik miatt nagyobb értékkel bírnak, mint egy kortárs agyszülemény, és amik miatt az egészséges szellemi fejlődéshez elengedhetetlenek? Lássuk be, mi is okai vagyunk e létrontó tendenciák megjelenhetnek. E varázslatos történetekkel kapcsolatos felejtésünk, hanyagságunk, értetlenségünk miatt bukkanhattak elő. Szóval itt az idő szintet lépni, és elmélyedni azokban a kérdésekben, amik már jóval túllépnek a mindennapi rémhírek és botrányok Meseország szempontjából különben teljesen valótlan és jelentéktelen problémáin.

Szóval kié Meseország? Azé, aki magáévá teszi. De nem ám a privát önkény jegyében, hanem az eredeti történetek őszinte nyíltsággal és értő elmélyedéssel való befogadásának értemében. Unod már a népmeséket vagy a Grimm meséket? Nem kell mindjárt sarkaiból kiforgatva újraalkotnod őket. Újra felelevenítheted a görög mítoszokat, felfedezheted a viking sagákat, ellátogathatsz az indiai és arab mesék birodalmába, és ott vannak azok a történetek is, amelyek nem megrontják, hanem épp ellenkezőleg, könyveiken újra felelevenítik a tradicionális motívumokat. Van itt változatosság, van itt sokszerűség, anélkül, hogy megtörnénk az igazi mesék által képviselt harmóniát. Sokkal előremutatóbb lenne ezeket megismerni. Ez lehet az egyetlen igazi fegyver a Sátánnak, Isten nevetséges majmának ördögi hadai ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr7016253616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása